Hetven éve zuhant le a szimbolikus vasfüggöny

2016.03.05. 21:30

1946. március 5-én a Missouri állambeli Fultonban, a Westminster College hallgatósága előtt hangzott el az egykori brit háborús miniszterelnök, Winston Churchill nagy hatású beszéde, amelyben a konzervatív politikus a második világháború szövetséges hatalmai között kialakult nagyhatalmi szembenállásra és különösen a sztálini Szovjetunió terjeszkedésének veszélyére hívta fel a figyelmet. 

Roosevelt Sztálin mellé állt Jaltában

A Hitler-ellenes koalíciót alkotó szövetséges nagyhatalmak vezetői a Harmadik Birodalom végnapjaiban, 1945. február 4-én ültek össze a Krím félszigeti Jaltában, hogy a háború utáni együttműködésükről tárgyaljanak. A február 11-ig tartó konferencia már a második magas szintű találkozó volt Franklin D. Roosevelt amerikai elnök, Winston Churchill, a brit háborús kabinet feje és Joszif V. Sztálin, a Szovjetunió első embere között. 

A "három nagy" a jaltai konferencián

Forrás: Wikimedia Commons

1943. november végén a „három nagy” teheráni konferenciáján elsősorban még Németország katonai legyőzése és a hitleri rendszer felszámolásával kapcsolatos kérdések álltak a szövetséges vezetők tanácskozásának középpontjában. 

Jalta idején már nem a Harmadik Birodalom közeli bukása volt a fő kérdés, hanem a győzelem utáni Európa új rendje.  

Az első jelentős nézeteltérés is itt, Jaltában vált egyértelművé, de sajátos módon nem a két angolszász szövetséges és a tradicionális orosz birodalmi törekvéseket egyfajta ideológiai imperializmussal ötvöző Sztálin, hanem Churchill és Roosevelt között. 

Winston Churchill, a brit háborús kabinet feje visszautasította Hitler úgynevezett békeajánlatát

Forrás: Origo

A brit miniszterelnök a klasszikus európai reálpolitika képviselője volt, aki 1941-ben, antikommunista meggyőződését félretéve azonnal szövetségre lépett Sztálinnal, amikor Németország megtámadta a Szovjetuniót. Ez a pragmatikus szövetség – amely az akkori legveszélyesebb ellenség, Adolf Hitler náci Németországának legyőzését tekintette a legfőbb céljának –  

azonban nem jelentette azt, hogy Churchill – Roosevelttel szemben – hitt volna a bolsevik rendszer „megszelídíthetőségében”. 

Az amerikai elnöktől eltérően Churchill Sztálint végig egy aljas és Európára veszélyes rendszer élén álló tirranusnak tekintette. 

Berija (balra) és Sztálin. Churchill a szovjet diktátort veszélyes zsarnoknak tartotta

Forrás: Wikimedia Commons

A háború utolsó két évében a brit miniszterelnök egyik legfőbb törekvése már az volt, hogy minél kisebbre szorítsa vissza a Németország bukása utáni  európai szovjet expanziót. Roosevelt elnök azonban – az amerikai, úgynevezett elvi külpolitikának megfelelően – nem a klasszikus európai, bismarcki „Realpolitik”, hanem általa magasztosnak vélt elvek mentén közelítette meg a háború utáni európai rendezés kérdését. 

A kissé naiv elnököt Sztálin egyenesen elbűvölte. 

„Én úgy érzem, hogy Sztálin nem ilyen ember. ... és azt hiszem, hogy ha mindent megadok neki, amit csak tudok, és semmit nem kérek érte cserébe, noblesse oblige, nem fog elfoglalni semmit, és együtt fog működni velem egy demokratikus és békés világért” – fejtette ki Sztálinról alkotott véleményét Roosevelt a brit miniszterelnöknek. 

Roosevelt és Churchill. Az amerikai elnök komolyan elhitte, hogy Sztálin partner lesz a háború utáni és amerikai felfogás szerinti demokratikus rend felépítésében

Forrás: AFP/-

Ezért nem csoda, hogy az amerikai elnök Jaltában Sztálin oldalára állt. A „megadok neki mindent” többek között egyet jelentett azzal, hogy 

Roosevelt a lengyelországi kérdésben Sztálin pártjára állt, 

és elismerte a szovjetek távol-keleti, elsősorban mandzsúriai igényeit, cserében azért, hogy a Szovjetunió beszáll a Japán elleni háborúba, és részt vesz az ENSZ létrehozásában. (Sztálin hallani sem akart a törvényes londoni emigráns lengyel kormány visszatéréséről, hanem a kriptokommunistákból álló és a szovjet érdekeket feltétel nélkül kiszolgáló lublini kormányt ültette az ország nyakára.) 

Az első komoly törést a Lengyelország háború utáni helyzetével kapcsolatos szovjet tervek okozták a szövetségesek között

Forrás: AFP/Stf

Churchillnek pontosan a lengyelországi kérdés, illetve a Szovjetunióval semleges Bulgária 1944. szeptemberi megszállása és a kommunisták hatalomra juttatása jelentette a legfőbb aggályt abban a kérdésben, hogy a szovjet megszállás alá kerülő kelet-európai országokban a Sztálin által megígért „demokratikus” választásoknak valójában mi is lesz a végeredményük. Biztos volt benne – és ebben nem is tévedett –, hogy az oroszok a Vörös Hadsereg által megszállt európai országokban kíméletlenül a saját kreatúráikat fogják hatalomra juttatni, és bolsevizálják ezeket az államokat. 

Churchill pontosan megjósolta, hogy Sztálin a Vörös Hadsereg által megszállt országokat kíméletlenül bolsevizálni fogja

Forrás: AFP/RIA Novosti

Churchill tehát Jaltában teljes vereséget szenvedett. 

Később minden úgy történt, ahogyan azt előre látta, a Szovjetunió – ugyanúgy, mint  1919-ben és 1920-ban – ismét a saját ideológiája és rendszere erőszakos exportálásba kezdett. 

Gyülekeznek a viharfelhők a háború utáni Európa egén

1945 tavaszán már valóságos versenyfutás folyt a szövetségesek között az európai területekért. Délen a Vörös Hadsereg az 1945. márciusi magyarországi utolsó német ellenoffenzíva letörése után gőzerővel benyomult Ausztriába, és igyekezett minél több osztrák területet megszállni. Északon, a Balti-tenger mentén pedig Dánia irányába nyomultak a szovjet csapatok, nem egyszer figyelmen kívül hagyva a szövetséges haderők közötti, jaltai megállapodáson alapuló megszállási határokat.

A "három nagy" először Teheránban találkozott egymással 1943 novemberében

Forrás: RIA Novosti/Ria Novosti

Az 1945. július 17. és augusztus 2. között megtartott potsdami konferencián Németország megszállási övezeteinek kijelölésével véglegessé vált a keletnémet területek szovjet domíniummá válása, sőt az 1945 áprilisában elhunyt Rooseveltet váltó Harry Truman amerikai elnök, valamint a júliusi angliai választásokon vereséget szenvedett Churchillt követő Clement Attlee abba is beleegyeztek, hogy a Szovjetunió Kelet-Poroszország egy részét annak fővárosával, Königsberggel együtt egyszerűen magába olvassza. 

Truman elnök 1945 nyarán Potsdamban Sztálinnal és Churchill-lel

Forrás: AFP

A Szovjetunió által megszállt országokban – a megtartott demokratikus választások eredményétől függetlenül – a szovjetek kulcspozíciókba erőltették saját bábjaikat. Így pédául az 1945. novemberi magyarországi országgyűlési választásokon abszolút többséget szerzett Kisgazdapárt sem alakíthatott egyedül kormányt. 

A Szövetséges Ellenőrző Bizottság feje, Vorosilov marsall kikényszerítette a „nagykoalíciót”, 

és a kommunistákat - a kisgazdák tiltakozása ellenére is - a további szemérmetlen nyomulásukhoz fontos kulcspozíciókba, például a belügyminisztérium élére helyeztette. 

Klement Vorosilov szovjet marsall, 1945-től a Szövetséges Ellenőrző Bizottság feje, aki durván beavatkozott többek között a magyar belpolitikába is, az 1945-ös választások után

Forrás: AFP/RIA Novosti/V. Malyshev

Japán 1945. szeptember 2-i kapitulációja után egyre jobban érezhetővé vált az egykori szövetségesek között kibontakozó konfliktus. 1945 őszétől nem csak a választások közjogi érvényére fittyet hányó kriptokommunista kormányok erőszakolt összeállítása jelezte a volt brit miniszterelnök korábbi jóslatainak pontosságát, hanem a nyugat-európai kommunista pártok ötödik hadoszlopként történő felhasználása és aknamunkája, valamint a görögországi fegyveres kommunista lázadás leplezetlen támogatása is. 

Churchill integet a győzelem hírére összegyűlt londoni tömegnek

Forrás: Wikimedia Commons

Sztálin is félretette a korábbi, háborús évek alatti udvariaskodását, 1945–1946 fordulóján egyre többször hangoztatta nyíltan a „nyugati imperializmus” felszámolásának szükségességét. Ilyen előzmények után került sor arra, hogy 1946. március elején a volt brit miniszterelnök ismét ország-világ előtt hallattassa hangját és aggodalmait. 

A vasfüggöny lett a hidegháború szimbóluma

Annak ellenére, hogy Nagy-Britanniában az 1945. júliusi választások a Munkáspárt győzelmét és az éppen Potsdamban tárgyaló Churchill bukását hozták, 

az exminiszterelnök a visszavonulása után is vitathatatlan tekintélynek számított világszerte, 

olyan személyiségnek, akinek a szavára oda kell figyelni. Az amerikai előadó körútra meghívott brit politikus hetven éve, 1946. március 5-én, a fultoni Westminster College hallgatósága előtt mondta el híressé vált beszédét, amelyre mind a mai napig úgy tekintenek, mint a hidegháború nyitányára. 

Truman elnök 1945 nyarán Potsdamban Sztálinnal és Churchill-lel

Forrás: AFP

Történeti értelemben azonban a hidegháborúba torkolló nagyhatalmi szembenállás nem Churchill beszédével vette kezdetét, ennek gyökerei egészen a világháború végéig nyúltak vissza. Fultoni beszédében Churchill nem programot hirdetett, hanem pontos látleletet adott a háború után kialakult és sok szempontból fenyegető nagyhatalmi szembenállásról. 

Churchill tekintélyét jól illusztrálja, hogy noha magánemberként tartotta meg elhíresült beszédét, a hallgatóság tagjai között ott ült az Egyesült Államok elnöke, Harry Truman is. Churchill beszélt először az „Európát és a világot kettéosztó vasfüggönyről”, ami a rá következő négy és fél évtizedben a hidegháborúnak nevezett korszak szimbólumává vált. 

Churchill mint egyszerű parlamenti képviselő, miniszterelnöksége után

Forrás: AFP

„A Balti-tenger mellett fekvő Stettintől (Szczecin – a szerk.) az Adriai-tenger mentén fekvő Triesztig vasfüggöny ereszkedik le Európára. E vonal mögött vannak Közép- és Kelet-Európa összes régi államának fővárosai – Varsó, Berlin, Prága, Bécs, Budapest, Belgrád, Bukarest és Szófia. Mindezeknek a híres városoknak és országoknak a lakossága a szovjet szférába került, és valamilyen formában alá vannak vetve nemcsak a szovjet befolyásnak, hanem Moszkva egyre nagyobb mértékű ellenőrzésének” – magyarázta a szállóigévé lett kifejezést a volt brit miniszterelnök. Beszédében elmondta, hogy a nyugati világnak a vasfüggöny leereszkedésén kívül más oka is lehet  az aggodalomra; az Olaszországban szovjet támogatással szervezkedő kommunista párt és az Oroszországtól távol, ám szovjet biztatásra kiépülő kommunista ötödik hadoszlopok mind komoly fenyegetést jelentenek a nyugati demokrácia értékeire. 

A Varsói Szerződés is a hidegháború terméke volt

Forrás: AFP/-

Ezzel együtt is azt a meggyőződését fejezte ki, hogy elkerülhető egy újabb háború. 

„Visszautasítom azt a gondolatot, hogy elkerülhetetlen az újabb háború; sőt hogy az már a küszöbön állna. Meggyőződésem, hogy sorsunk továbbra is a saját kezünkben van, és hatalmunkban áll, hogy megmentsük a jövőnket, ezért kötelességemnek érzem, hogy most, amikor okom és alkalmam is van rá, mindezt elmondjam. Nem hiszem, hogy Szovjet-Oroszország háborúra vágyik. Ők a háború gyümölcseire, valamint hatalmuk és tanaik végtelen kiterjesztésére vágynak” – fejtette ki véleményét. 

Az 1956-os magyarországi forradalom sem vezetett a két katonai szuperhatalom konfrontációjához

Forrás: Fortepan

Churchill az angolszász hatalmak szoros „testvéri szövetségében” látta azt az erőt, amely képes megfékezni a szovjet mohóságot, és megteremteni a szuperhatalmak közötti erőegyensúlyt. 

A beszédnek világszerte komoly visszhangja volt, 

a szovjet diktátor egyenesen „fasiszta jellegű” háborús uszításnak minősítette a valójában csak  a szovjet terjeszkedés veszélyére figyelmeztető előadást. A beszéd komoly hatást gyakorolt Truman elnökre is, az általa meghirdetett feltartóztatási doktrínában visszaköszönnek Winston Churchill fultoni gondolatai. 

Harry Truman elnök (középen) Clement Attlee brit miniszterelnök (balra) és Sztálin társaságában a potsdami konferencián. A fultoni beszéd hatással volt az elnök által meghirdetett feltartóztatási doktrínára is

Forrás: Wikimedia Commons

A több mint négy évtizedig fennállott szuperhatalmi szembenállás, az atomfegyverek arzenálján álló erőegyensúly végül nem torkollott újabb háborúba, de a hidegháború korszakában fortélyos félelem irányította a világot. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK