Csontvázként került elő Hitler eltűntnek hitt jobbkeze

Bormann
Bormann fokozatosan küzdötte fel magát Hitler legbizalmasabb munkatársává
Vágólapra másolva!
1945. április 30-án, délután a berlini kancellária bunkerében Adolf Hitler és frissen nőül vett felesége, Eva Braun öngyilkosságot követtek el. A holttesteket Hitler végakarata szerint a kancellária udvarán egy bombatölcsérbe helyezve égették el. A hátborzongató temetésen a náci párthierarchia egykori hatalmasságai közül már csak Joseph Goebbels és az ugyancsak Berlinben maradt, nagy hatalmú pártkancellár, Martin Bormann vett részt. Két nappal később, 1945. május 2-án Bormann-nak nyoma veszett.
Vágólapra másolva!

Hess rejtélyes útja után virradt fel Bormann igazi napja

A Nemzetiszocialista Német Munkáspártba (Nazionalsocialistische Deutsche Arberteipartei, NSDAP) 1928-ban belépett Martin Bormann hosszú ideig csak a pártbürokrácia jelentéktelen csinovnyikjának számított. 1933-ban került Hitler pártbéli helyettese, Rudolf Hess kabinetjébe, ám még hosszú évekig nem tartozott Hitler és a belső pártvezetés köreihez.

Martin Bormann, Hitler nagy hatalmú pártigazgatója Forrás:Bundesarchiv/ O.Ang.

Bormann napja akkor virradt fel, amikor Rudolf Hess, a „helyettes”, egy saját maga által vezetett Messerschmitt Bf-110 típusú kétmotoros vadászgéppel 1941. május 10-én Angliába repült, hogy – máig tisztázatlan hátterű –

különbéke-tárgyalásokba kezdjen a Churchill-ellenes brit politikai körökkel,

egy Nagy-Britannia és a Harmadik Birodalom között megkötendő békeszerződés céljából.

Rudolf Hess (a képen középen) Joseph Goebbels (balra) és Hitler társaságában egy pártgyűlésen. Hess furcsa angliai disszidálása után virradt fel Bormann napja Forrás: Bundesarchiv

Hess furcsa angliai „disszidálása” után Hitler nem nevezett ki újabb pártbéli helyettest (az államfői jogkör tekintetében ekkor még Herman Göring birodalmi marsall lett volna a Führer által kijelölt utód), viszont Martin Bormannt, a Berghof felépítésének megszervezésében hervadhatatlan érdemeket szerzett ambiciózus bürokratát kinevezte pártigazgatónak, birodalmi miniszteri rangban.

Bormann fokozatosan küzdötte fel magát Hitler legbizalmasabb munkatársává Forrás: WW2 in Color

A kitűnő szervezőkészséggel és intrikusi tehetséggel megáldott Bormann ekkortól lépett be Hitler belső, legbizalmasabb tanácsadói körébe.

Mivel napi szinten kellett referálnia a kancellária ügyeiben, rövid idő alatt a Führer legbizalmasabb emberévé vált,

olyannyira, hogy 1943. április 12-én Adolf Hitler személyi titkárává is kinevezte, az akkorra már félelmetes befolyással rendelkező „Parteileiter” kamerádot.

Bormann volt az ajtó Hitler dolgozószobájába

Bormann, felhasználva napi szintű kapcsolatát Hitlerrel, elérte, hogy a Führer minden fontos személyi kérdésben kikérje javaslatát. A pártkancellár ezt kitűnően ki is használata

az érdekeit valósan vagy vélten keresztező személyek eltávolításában, illetve hívei pozícióba juttatásában.

A háború utolsó éveiben, a szellemileg egyre jobban leépülő Hitler számára Bormann egyszerűen nélkülözhetetlen munkatárssá vált.

Heinrich Himmler (a képen középen Hitlerrel fog kezet, az SS főnöke nem szívlelte a pártigazgatót, ám még ő sem mert ujjat húzni vele Forrás: Bundesarchiv

Bormann szinte korlátlan – és a jog szerinti helyettes Hermann Göring, valamint a „Reichsführer-SS”, azaz Heinrich Himmler birodalmi vezetőét is meghaladó – befolyásával

számos rosszakarót szerzett magának a náci hierarchiában.

Sem Göring, sem Himmler nem szívlelte a Führerre szerintük túlontúl is rátelepedett kancelláriaminisztert, de még ők is több mint óvatosan bántak a Hitler utáni második legbefolyásosabb személlyé lett szürke eminenciással.

Hermann Göring volt Hitler hivatalosan kinevezett utóda, egészen az összeomlás utolsó napjaiig Forrás: ww2 in color

A náci hierarchia csúcsain Bormann-nak csak egyetlen feltétlen és valódi szövetségese akadt, az ugyancsak befolyásos Joseph Goebbels birodalmi miniszter. A jelentős intrikusi tehetséggel megáldott Goebbels – talán a legfanatikusabb náci –

Bormann-nal összefogva sikeresen áskálódott az általa bizalmas körben csak „élvhajhász szibaritának” aposztrofált hájas birodalmi marsall,

és a „fajankónak” tartott Joachim von Ribentropp birodalmi külügyminiszter ellen – akinek külpolitikai vonalvezetését, különösen 1943-tól egyszerűen katasztrofálisnak tartotta –, de őt nem tudta kegyvesztetté tenni.

Joseph Goebbels birodalmi propagandaminiszter volt Bormann leghívebb szövetségese a náci korifeusok közül Forrás: Bundesarchiv

A pártvezetők, a gauleiterek, a birodalmi miniszterek, sőt, még a hadsereg vezető beosztású parancsnokai is csak Bormann útján eszközölhették ki, hogy a vezér és kancellár személyesen fogadja őket.

Végnapok a berlini bunkerben

1945. április 16-án a Georgij Zsukov marsall parancsnoksága alatt álló 1. belorusz front (hadseregcsoport) 77 hadosztályának a seelowi magaslatok ellen indított támadásával kezdetét vette a birodalmi főváros, a Berlin elleni utolsó nagy roham.

Georgij K. Zsukov marsall, Dwight D. Eisenhower tábornok (a kép bal szélén) társaságában. Zsukov az 1. belorusz front parancsnokaként vezényelte a Berlin elleni végső rohamot Forrás: WW2

Április 23-ra – megtörve az erős német ellenállást, befejeződött Berlin bekerítése. A náci hierarchia főemberei 1945. április 20-án, Hitler 56. születésnapján gyűltek össze utoljára a kancellárián,

majd az ünnepi köszöntő után sietve elhagyták a lassan bezáródó ostromgyűrűbe fogott Berlint.

A vezetők közül egyedül Martin Bormann és Joseph Goebbels maradtak együtt Hitlerrel.

Adolf Hitler április 29-én, a halála előtti napon vette nőül Eva Braunt. Jelenet a Bukás című történelmi filmből Forrás: hitlerparody.wikia.com

Amikor április 23-án a kancellárián hírül vették, hogy a Felix Steiner SS-Oberstgruppenführer (vezérezredes) parancsnoksága alatt álló 9. hadsereg a Führer parancsa ellenére sem vonul Berlin alá, illetve amikor április 26-án befutott Himmler, a „der treue Heinrich” (a hűséges Heinrich, ahogyan Hitler nevezte az SS legfőbb vezetőjét) szövetségesekkel történt kapcsolatfelvételéről szóló hír, Adolf Hitler összeomlott, és belátta, hogy nincs tovább.

Martin Bormann a háború utolsó éveiben Hitler nélkülözhetetlen munkatársává vált, ő volt az "ajtó" a Führer irodájába Forrás: Bundesarchiv

1945. április 29-én nőül vette Eva Braunt,

majd másnap délután új hitvesével együtt öngyilkos lett.

Martin Bormann volt Hitler egyik esküvői tanúja, és a vezér földi maradványainak elhamvasztásánál Goebbelsszel együtt az összeroskadó Harmadik Birodalom egyik utolsó képviselője.

Hitler csak pár nappal Berlin eleste előtt jött rá, hogy számára is elérkezett a vég Forrás: WW2

Hitler politikai végrendeletében a hozzá halálig hű Bormannt pártigazgatóból pártkancellárrá nevezte ki, de ennek akkor már az ég egy adta világon semmi jelentősége sem maradt.

Tudni vélték, hogy Dél-Amerikába szökött

Az összeomlás után Martin Bormannt a Nürnbergi Nemzetközi Katonai Törvényszék a 22 legkeresettebb náci háborús bűnös között tartotta nyilván, és elfogatóparancsot adott ki ellene, sikertelenül. A náci háborús főbűnösök ellen 1946-ban megkezdett perben Martin Bormannt háborús és emberiség elleni bűntettekben bűnösnek találva,

távollétében kötél általi halálra ítélték.

Sokáig nem lehetett tudni, hogy mi történt az egykor nagy hatalmú pártigazgatóval.

A nürnbergi per vádlottjai. Bormannt távollétében ítélték halálra Forrás: Bundesarchiv/O.Ang.

A nürnbergi perben ugyancsak bíróság elé állított Arthur Axmann, a Hitlerjugend volt vezetője azt állította, hogy Bormann 1945. május 1-jén - a berlini helyőrség kapitulációját megelőző napon – Hitler utolsó személyi orvosa, dr. Ludwig Stumpffeger SS-Sturmbannführer (őrnagy) társaságában

egy menekülő csoporttal elhagyta a Führerbunkert,

és sikeresen átjutottak a kancellária épületétől ekkora már csak pár száz méterre álló oroszok gyűrűjén.

Bormann-nak sikerült átjutnia az Führerbunker köré vont orosz ostromgyűrűjén Forrás: WW2

Axman tudomása szerint Bormann és Stumpffegger május 2-án a kora hajnali órákban a Lehrter pályaudvar felé vezető vasúti hídon próbáltak elmenekülni, ám felismerték, hogy akármerre is mennek, az oroszok karjaiba futnak, ezért ciánkapszulával öngyilkosságot követtek el.

Arthur Axmann, a Hitlerjugend vezetője (a kép jobb szélén) azt állította, mogy május 2-án látta Bormann holttestét Forrás: Bundesarchiv

Axman állította, hogy a hídnál fekvő halottak között felismerte Bormann holttestét.

Mindenestre, Bormann földi maradványait nem sikerült felkutatni.

Erősen tartotta magát az a szóbeszéd, hogy a pártkancellár végül Josef Mengeléhez, az auschwitzi tábor hírhedt lágerorvosához és Adolf Eichmannhoz, a Birodalmi Biztonsági Főhivatal zsidóügyi osztályának vezetőjéhez hasonlóan Dél-Amerikába szökött, és álnéven élt tovább.

Josef Mengele (a képen balról a második) az auschwitzi láger SS-tisztjei társaságában. Mengelének sikerült az, ami Bormann-nak nem: Dél-Amerikába szökve 1979-ben bekövetkezett haláláig álnéven élt Forrás: Bundesarchiv

1954-ben Bormannt egy nyugatnémet bíróság holttá nyilvánította, ám a keresett náci főtisztviselő halála csak közel két évtizeddel később vált bizonyossá. 1972. december 7-én a Lehrter pályaudvar környékén végzett csatornaépítési munkálatok során két csontvázra bukkantak a munkások.

Bormann koponyája és fényképe Forrás: Youtube

A csontvázakat igazságügyi orvosszakértők, fogorvosok és antropológusok vetették tüzetes vizsgálat alá, megállapítva, hogy az egyik csontváz Martin Bormann, a másik pedig dr. Stumpffeger földi maradványa. Az 1998-ban elvégzett DNS-vizsgálatok kétséget kizáróan bebizonyították, hogy a holttestek egyike Martin Bormanné, aki 71 éve, 1945, május 2-án végzett magával.