A La Manche-csatorna átrepülésétől a keleti világ meghódításáig

2016.07.01. 13:16

Július közepén ismét Budapestre érkezik a világ egyik leglátványosabb technikai sportversenye, a Red Bull Air Race műrepülő világbajnokság. Ennek kapcsán kicsit visszaforgattuk az idő kerekét, hogy a légi versenyek mintegy évszázados múltjára tekintve újra átéljük a régi idők hőseinek kalandjait. 

A történelem első légi versenye 1909-ben zajlott, helyesen szólva zajlott volna, ugyanis amikor az egyik pilóta már a propeller indításával bíbelődött, addig a másik még javában az igazak álmát aludta. A korán kelő repülős Louis Blériot volt, aki a La Manche-csatorna átrepülésével írta be magát a történelembe. Riválisa az a Hubert Latham volt, aki már 1909. július 19-én, Blériot repülése előtt jó egy héttel megkísérelte a levegőben átszelni a Csatornát. Motivációként ott lebegett a szeme előtt egy tízezer angol font értékű honorárium, amelyet a Daily Mail tulajdonosa, a lapkiadó Lord Northcliffe ajánlott fel az első sikeres átrepülési kísérletért. Latham, az Antoinette IV típusú gépével szállt fel Calais-ből, ám alig 10 km megtétele után a repülő motorja meghibásodott. A pilóta így kénytelen volt a vízen kényszerleszállást végrehajtani, amellyel egyszerre tett tanúbizonyságot tehetségéről és vagányságáról; amint ugyanis a gépe vizet ért, felmászott a tetejére, rágyújtott egy cigarettára és halálos nyugalommal várta a megmentésére küldött torpedónaszád érkezését.

Latham ezután rendelt egy újabb gépet, eközben azonban megérkezett a kihívója: Louis Blériot, az ismert francia repülőgép-tervező és pilóta. E két úriember úgy döntött, hogy a Csatorna átrepülésének tétjét tovább emelik azzal, hogy versenyre kelnek egymással. A megmérettetést július 25-én kora hajnalra beszélték meg, azonban Latham nem volt sehol. Repülőgép-tervezője, Léon Levavasseur ugyanis elfelejtette felébreszteni a pilótát, illetve a csapatot. Blériot jó ideig sportszerűen várt az „ellenfél” és stábja feltűnésére, ám nem sokkal hajnali 4 után feltette az azóta szállóigévé vált kérdését: Merre is van Dover? Mire az egyik technikusa észak felé mutatott és annyit mondott: „Valamerre arra!”. Blériot-nak mindössze ennyire volt szüksége a sikeres navigációhoz, beindította repülőgépét, a Blériot XI-et, majd felszállt és megnyerte az egyszemélyes párbajt.

Az első klasszikus versenyre 500 ezer ember volt kíváncsi

Ugyanebben az esztendőben, augusztus 22. és 29. a reims-i nagy repülőstalálkozó keretein belül (La Grande Semaine d’Aviation de la Champagne), több versenyt tartottak, hogy ezáltal rangsorolják  a gépeket és pilótákat. Tették mindezt 500 ezer kíváncsi látogató szeme láttára, akik számára nem csupán egy reptér – illetve korabeli, elegáns nevén légikikötő – épült, hanem egy kisebbfajta városka is. Napjainkban mindez talán nem tűnik olyan különlegesnek, de az akkori idők viszonyai közepette az esemény világszámnak minősült.

A nagy reims-i repülőstalálkozó 1909-benForrás: Getty Images/American Stock Archive

A legnagyobb figyelem a Gordon Bennett Kupáért folyó versenyt övezte. Az 5 ezer dolláros pénzjutalmat Gordon Bennett, a New York Herald kiadója ajánlotta fel, a verseny pedig a sebességre koncentrált. Louis Blériot volt az egyértelmű favorit. Legnagyobb ellenlábasa Glenn Curtiss volt, az Amerikai Egyesült Államok repülős sztárja, aki már 1907-ben úgy vonult be a köztudatba, mint a világ leggyorsabb embere. Az akkoriban hivatalosan mért legnagyobb sebessége 219,4 km/óra volt, igaz, ezt motorkerékpáron érte el. Curtiss tudta, hogy Blériot egy 80 lóerős monoplánnal nevez majd a versenyre. Curtiss saját gépe ugyanakkor egy 50 lóerős kétfedelű gép volt, mégis úgy gondolta, hogy van esélye a győzelemre. A versenyt 1909. augusztus 28-án rendezték. Ekkorra a résztvevők száma már jócskán megfogyatkozott, végül Blériot, Curtiss, Latham, Eugéne Lefebre és a skót George Cockburn álltak csak rajthoz. Az izgalmas versenyt Curtiss nyerte Blériot előtt. A közönséget teljesen váratlanul érte az eredmény. Egy pillanatra kínos csend telepedett a nézőseregre, majd hirtelen több tízezren éltették ujjongva az amerikait. Louis Blériot ennek ellenére sem veszített népszerűségéből, hiszen továbbra is ő maradt az első pilóta, aki átrepülte a La Manche-csatornát.

Az ember, aki 47 postagalambbal versenyzett
Még egy apró szemelvény a múltból: 24 évvel e versenyek előtt, 1910. augusztus 16-án a francia léghajós és pilóta Alfred Leblanc - aki ugyanebben az évben állította fel az akkor aktuális sebességrekordot 109,8 km/órával - versenybe szállt 47 postagalambbal. Az észak-franciaországi Douai és Amiens közötti 90 km-es távon hamar maga mögött hagyta „versenytársait", és 6 perc 20 másodperces előnnyel nyert. Ezzel az ember hivatalosan is gyorsabbá vált a madaraknál, Alfred Leblanc pedig innentől nyugodtan koncentrálhatott az emberekkel való versenyzésre.

Hamar átlépték a 650 km/órás sebességhatárt

Négy esztendővel a reims-i találkozót követően a hidroplánok számára is megrendezték az első klasszikus versenyt. A léghajó- és repülőgép-rajongó mágnás, Jacques Schneider nevét viselő Schneider Kupát 1913 és 1931 között összesen 11 alkalommal nyerte meg a legjobb hidroplán pilóta. Az első verseny győztese 1913-ban átlagosan 73,6 km/órás átlagsebességet ért el Deperdussin gépével. A következő évben az angol Sopwith Tabloidjával már túllépte a 139,4 km/órás átlagsebességet.

Az olaszok, akik 1926-ban a második helyre taszították az amerikai csapatot, már megközelítették az óránkénti 400 km/órát. Végül 1931-ben, a versenyek utolsó évében a pilóták már több mint 650 km/órával hasítottak. A Schneider Kupa sebesség-mániáját tompítandó a szervezők újabb és újabb kihívásokkal rukkoltak elő, így 1921-ben a győztes gépnek egy bójához erősítve kellett lebegnie 6 órán keresztül anélkül, hogy elsüllyedt volna. Számtalan újítás látott napvilágot e kupaverseny-sorozat során és lendítette előre a repülés fejlődését, különösen az aerodinamika és a motortervezés területén. Az áramvonalas formák és a vízhűtéses motor egyaránt a Schneider Kupák alkalmával debütáltak versenyrepülőgépekben, majd később is visszaköszöntek az olyan ismert típusok, mint a Spitfire és a Mustang kialakításában.

18 ezer kilométer alig három nap alatt

Minden idők egyik legizgalmasabb és legkalandosabb légi versenye 1934. október 20. és november 5. között zajlott, és összesen 18200 km-t ölelt fel: az angliai Cambridge melletti Mildenhallból indulva a versenyzők az ausztráliai Melbourne-ig repültek. A verseny az ausztráliai Victoria állam százéves évfordulójára rendezett ünnepségsorozat része volt, a nevét pedig a szponzoráról, Sir Macpherson Robertsonról, a tehetős süteménygyárosról kapta. Az addigi leghosszabb verseny a maga 27 állomáshelyével – amely természetesen a továbbrepüléshez szükséges minden eszközzel fel volt szerelve - igazi próbatételt jelentett pilóta és gép számára egyaránt. Az ellenőrzőpontok között szerepelt a bagdadi, a szingapúri és a darwini repülőtér is. A pilótáknak ajánlatos volt megállni Rómában, Athénban, Bukarestben, Karacsiban, Kalkuttában, Rangunban, és több útba eső városban.

Az induláshoz kijelölt terület épp elegendőnek bizonyult az alkalomra és az útvonal bemutatására. Eredetileg 64 repülőgép indult volna, de a különböző kizárásokat követően végül csupán 20 gép állhatott rajthoz. Három közülük De Havilland D.H.88 Comet modell volt, amelyeket kimondottan e versenyre terveztek. Két igazi utasszállító gép is részt vett, egyiküket, egy Boeing 247-est a háromszoros Thompson Kupa győztes Roscoe Turner vezette, míg a másik gép a holland KLM légitársaság színeiben induló Douglas DC-2 Uiver modell volt.

Amelia Earhart, az egyik leghíresebb női pilóta, 1937-ben a Csendes-óceán átrepülése során tűnt el. Holttestét sohasem találták meg.Forrás: Red Lemon Media

A versenyen három pilótanő is indult, egyikük Jacqueline Cochran volt, aki négy évvel később megnyerte a Bendix Kupát. A verseny bővelkedett a drámában. Jacqueline Cochrannek ki kellett szállnia a versenyből, miután Bukarestben kényszerleszállás közben elveszítette repülőgépét. Két brit pilóta pedig egy olaszországi balesetben vesztette életét, már a verseny második napján. Végül a verseny harmadik napján – 71 órával és 23 másodperccel a rajt után – a Grosvenor House nevű De Havilland D.H.88 Comet, C. W. A. Scott és T. Campbell Black pilótákkal elsőként landolt a melbourne-i reptéren. Alig 19 órával később ért célba a második gép, amely nem volt más, mint a holland DC-2-es. Roscoe Turner lett a harmadik, így a második és harmadik helyet is egy-egy utasszállító gép nyerte el. A negyedik, illetve ötödik repülő csak egy héttel később érkezett meg Melbourne-be, két további gép pedig egy hónappal később futott be, ám az ő teljesítményüket már nem értékelte a zsűri. Mindent egybevetve, a 20-ból csupán 11 repülő tudta teljesíteni az utat Melbourne-ig.

A hölgyek is hamar meghódították a levegőt
A Bendix Kupát a Nemzeti Légi Versenyek keretein belül rendezték meg, és ez a megmérettetés is a repülés technológiai fejlődését volt hivatott előmozdítani. A versenyeken számos ismert női pilóta is részt vett, sőt néhányan meg is nyerték. 1936-ban Louise Thaden győzött a pilótatársával, Blanche Noyesszal. Laura Ingalls volt a második helyezett. 1938-ban újfent egy nő, Jacqueline Cochran diadalmaskodott. Minden idők valószínűleg legismertebb pilótanője Amelia Earhart volt, aki 1932. május 20-án első nőként átrepülte az Atlanti-óceánt. Amelia 1937-ben körbe akarta repülni a Földet. A navigátorával, Fred Nonannel június 1-jén startolt Miamiból, ám egy hónappal később, a Csendes-óceán felett, a Howland-szigettől pár száz kilométernyire nyomuk veszett. Az eltűnés körülményeivel kapcsolatban a mai napig számos teória látott napvilágot, hiszen a maradványaikat nem találták meg, a legvalószínűbb, hogy elfogyott az üzemanyaguk és az óceánba zuhantak.