Az megvan, hogy Brezsnyev, Kádár és Nixon utazik a repülőn?

Két férfi nevet a padon a budapesti Andrássy úton (1960)

És az, hogy igazi lovas nemzet vagyunk, hiszen Árpád fehér, Horthy szürke, Rákosi meg Vorosilovon jött és Szuszlovon távozott? Jót röhögtek ezen az ötvenes években. Persze nem Rákosi elvtárs, ő nem szerette a róla szóló vicceket. Azt viszont örömmel nézte, amint egy fiatal munkás lengeti a proletariátus vörös zászlaját a Ludas Matyi címlapján. Kádárnak ennél jobb humora volt, ő állítólag magán is röhögött.

Két férfi nevet a padon a budapesti Andrássy úton (1960) Forrás: Fortepan

Pesten mindenből viccet csinálnak - ezt mondogatták a huszadik század elején, Karinthy korában, aki sajátos humorával maga is rátett egy lapáttal. A híres pesti humor békebeli népszerűségét mi sem mutatja jobban, mint az a közel hat tucat lokál, ahol a kabaré otthonra talált.

A vicclapokat is imádták. A híres Fidibuszból 40 ezer kelt el, aztán ott volt még a szociáldemokrata Pesti Izé, meg a kisgazda Szabad Száj, a szatirikus humorlap. Mindkettőből tízezreket adtak el.

A második világháború után Rákosi Mátyás – több Horthy-korszakot idéző épület mellett –

az igazi pesti humort is szerette volna „megsemmisíteni".

Bezártak a kispolgárinak titulált kabarék, és nem tűrték el a vicceket, hiszen a vicc kifiguráz, bújtatottan reakciós, a vicc ellenzéki. Ráadásul viccet bárki mondhat, bárhol és bármikor, amit nem lehet kontrollálni, irányítani, ellenőrizni.

A Rákosi korszakban a viccmesélés kimerítette az izgatás jogi kategóriáját, amelyért konkrét letöltendő büntetés járhatott

- mondja Takács Róbert történész, a téma kutatója.

Tapsolj, kopasz, mert elvisz az ÁVO!

Főleg azokat nézték rossz szemmel, akik Rákosi elvtársat vették a szájukra. Például azt találgatták, hogyan is nevezhetik külföldön a legfőbb vezetőt.

„Sok neve volt Rákosinak: a nép vezére, a legjobb apa... Az anyák megmentője csak azért nem lett, mert azt a címet már Semmelweis birtokolta. Ekkor jutott eszébe valakinek, hogy megkérdezzenek más nemzetbélit is, hogyan neveznék Rákosi elvtársat. A török: Nyakizmán Tök Ül. Az arab: Seggfej Bej. A koreai: Kinyírt Szenny" - olvasható az Ez már kommunizmus, vagy lesz ennél még rosszabb is? Hal(l)hatatlan politikai viccek az 1948-1988 közötti időkből című könyvben.

Vagy azon gondolkoztak, mit tesz Rákosi, amikor ahhoz támad kedve, hogy "állítólagos népszerűségét megtudja, és titkon beül egy moziba. Épp pereg a híradó, amelyben az augusztus 20-i friss kenyeret adják át neki. Behúzott nyakkal, titkon mosolyogva látja, hogy a mozi közönsége felállva, skandálva, tapsolva mondja: Éljen Rákosi! Éljen Rákosi! Mire a mellette lévő ember rácsap Rákosi kopasz fejére, és rákiált: Tapsolj, kopasz, mert elvisz az ÁVO!"

Humor (1957) Forrás: Fortepan

Persze nem csak a fővezéren, a Magyar Dolgozók Pártjának első emberén nevetett az ország bátrabbik fele:

„Rákosi és Gerő autóval mennek a Duna-parton, és a kocsiban beszélgetnek a parasztokról és a munkásokról.
Azt mondja Rákosi:
- Te, Ernő, valami olyat kellene csinálni, aminek örülnének az emberek, és jó is lenne a népnek.
Megszólal erre a sofőr:
- Elvtársak, hajtsak a Dunába...?"

És hogy mennyire nem volt már pesti az a híres humor, ez a vicc bizonyítja a legjobban:

„Rákosi autója egy falu főutcáján elüt egy disznót. Rákosi utasítja a titkárát, hogy derítse ki a tulajdonost, és fizesse ki a kárt. A titkár sorra bekopogtat a közeli házakba, sőt be is megy. Telik-múlik az idő, a titkár nincs sehol. Egyszer csak előjön az egyik udvarból, ahonnan muzsikaszó hallatszik. Rákosi ráförmed:
- Hol a fenében volt ennyi ideig? Mit csinálnak odabenn?
- Elnézést, Rákosi elvtárs, én csak az utasításnak megfelelően jártam el, annyit mondtam, hogy megdöglött a disznó, mire azonnal csapra vertek egy hordót, és azóta mulatnak."

Propagandát terjesztő humoros plakátok egy faliújságon (1958) Forrás: Fortepan

Az ötvenes években a legbátrabbak sokszorosított röpiratokon terjesztették a feszültségoldó, mosolyfakasztó szavakat, a félősebbek inkább szóban mondogatták a megbízható ismerősöknek, rokonoknak vagy a naplójukba jegyezték fel saját maguknak.

A vicc az zsigeri kocogás

A humor megnevettet, jókedvre derít, afféle zsigeri kocogás. Akinek a mindennapjaiban rendszeresen helyet kap, nemcsak vidámabb életet él, de a betegségekkel szemben is ellenállóbbá válik"

- írta Bakos Adolf pszichológus a humor lélektanáról.

Viccekkel a mindennapos rettegést is könnyebb volt elviselni:

1955. Késő éjjel rémisztő dörömbölés egy pesti bérlakás ajtaján, az alvó férfi felriad, ijedten kisiet az előszobába, reszkető hangon kérdi: - K-k-ki az?... - A Halál! Az illető megkönnyebbülve: - Hála istennek, már azt hittem, az ÁVH.

Még a kényszermunka is könnyebb úgy, ha mosolyog az ember:

„Farkas Mihály Recskre látogat.
- Maga miért van itt? - kérdi a politikai rabot.
- Mert nem engednek haza."

A humor tehát konkrétan, és persze képletesen is, segít a túlélésben.

A viccek tárgyai és alanyai többnyire azok a helyzetek vagy személyek, amelyek nehézséget, bosszúságot, félelmet váltanak ki belőlünk. Például politikusok, rendőrök vagy az anyósunk. A poén édes bosszú a kellemetlenségekért.

Budapest, Hősök tere, 1947. május 1-jei ünnepség. A tribünön elől balról Rákosi Mátyás, Szakasits Árpád, Rajk László, Marosán György. Forrás: Fortepan

"A nehéz gazdasági helyzet, a rossz életkörülmények szintén sok humoristát ihletnek meg, hiszen

a kedvezőtlen állapotok nevetségessé torzítása bizonyos értelemben megteremti a revans illúzióját. A humor tehát pszichológiai megközelítésben nem más, mint a nehézségeken, a problémákon való felülemelkedés egy formája

azáltal, hogy a vicc tárgyát kifigurázva megvonjuk tőle a felettünk gyakorolt hatalmat" - írta a pszichológus.

Szerinte a humor kizárólag érzelemközpontú megküzdésnek tekinthető, hiszen

a körülményeken nem változtatunk vele, de határozottan jobban érezzük magunkat tőle.

Így érezhette magát az is, aki egy kisgazdapárti és egy kommunista párttag szavazásról folytatott diskurzusát kitalálta:

„Kisgazda: Tudod, van olyan párttagunk, aki halálos ágyából 41,4 fokos lázzal felkelt, és elment szavazni. Leszavazott, utána hazament, lefeküdt és meghalt.

Kommunista párttag: Az semmi! Az egyik párttagunk a szavazás előtt hónapokkal meghalt. Ennek ellenére elment szavazni, leszavazott, onnan továbbment egy másik szavazóhelyiségbe, ott is leszavazott, aztán egy harmadikba, egy negyedikbe, és talán még most is szavazna, ha a szavazás nem fejeződik be."

Beszolgáltatás és agitálás a szövetkezetek mellett Szabadszálláson traktoron mosolygó Rákosival (1949) Forrás: Fortepan

Az agitációs és propagandagépezet rátette a kezét

Takács Róbert egy Társadalmi Szemlében 1960 őszén megjelent tanulmányt idézve azt írja: a szatíra és a humor legfőbb rendeltetése, hogy feltárja a társadalom leglényegesebb problémáit, és azokra reagáljon a "haladás érdekében", egyúttal pártosan, jól kiérződő "világnézeti biztonsággal". Ugyanakkor biztos kiskaput is mutasson az apolitikus – pesti – humor számára:

Nem jelenti, hogy kerülnie kell a jámborabb (köznapi) témákat... minden jelenségnek van szociális vagy politikai jelentősége, a legapróbb részlet is jellemző lehet a maga komikumával, abszurditásával egyénre, csoportra, osztályra, intézményre."

A sokat emlegetett pesti "kispolgári" humort, amely többnyire a rendszert figurázta ki,

Rákosi idejében határozottan sértőnek titulálták a szocialista erkölcsiségre és a jó ízlésre nézve,

amit leginkább azzal magyaráztak, hogy nem a „megfelelő" embereket alkalmazza a humor világa.

A kommunizmussal nem szimpatizáló humoristákat a világnézetük miatt támadták. Nem volt nehéz dolguk. Amíg egy vicc kitalálója és mesélője homályban maradt, a hivatalos humoristát és a humorlapokban publikáló újságírókat ismerték. Amennyire megfoghatatlan volt Rákosinak a nép nyelve, annyival könnyebb volt ellenőrizni a nyomtatott és színpadra vitt humort.

A Monarchia idején ugyan létezett már 'kormánypárti' vicclap, de 1949 után a humor nem kerülhette el a teljes átpolitizálódást: az MDP agitációs és propagandagépezete átvette a más területekhez hasonlóan monopolizált komikum feletti ellenőrzést"

- írja a történész. Egy 1955-bõl származó feljegyzésben azt írták:

szatíránknak szeretnie kell vívmányainkat, és nem lehet ellenzéki, nem gúnyolódhat eredményeink felett."

A kutató szerint az ötvenes években olyan nívós humor, amely a két világháború közötti pesti kabaréra emlékeztette volna a közönséget, nem élhetett meg. Hámos György humoristát idézve úgy jellemezte az akkori viszonyokat, hogy

"komor emberek ültek egy sarokban, és azon töprengtek, hogy miként mondhassanak vicceket, hogy abból bajuk ne legyen".

Ne makacskodj, Jóska! Ideje lefeküdni!

Ahogy történik valami, a humor azonnal reagál. A magyar történelemben és a nevetés világában is fontos dátum 1956.

Humor a Pedagógiai Főiskola (ma Pécsi Tudományegyetem) kollégiumában (1957) Forrás: Fortepan

Budapest közönsége nagyon kívánja a vidámságot. Ha nevethetnékje van, akkor röhög, ha sírhatnékja, akkor mosolyog"

- fogalmazott Grandpierre Emil 1956 áprilisában, a forradalom előtt fél évvel.

Horváth Julianna: "Megy a rendszer, jön a rendszer, majd megbolondul az ember..." - '56 röplaphumora című könyvéből kiderül, mivel fűszerezték meg a forradalom és szabadságharc napjait:

„Elvesztettem a nemzet bizalmát. A becsületes megtaláló értékes jutalomban részesül. Feladó: Kádár János" - állt az egyik röplapon, míg egy másikon a szovjetek is megkapták a magukét:

11. óra: Nagy Imre közli a lakossággal, hogy tegyék a rádiót az ablakba, mert a szovjet csapatok jobban tudnak harcolni zeneszó mellett."

Természetesen a Sztálin-szobor ledöntése is megihlette a „viccgyárosokat".

Ne makacskodj, Jóska! Ideje lefeküdni!"

- skandálták, miközben megszületett a forradalmi élet humora:

„Egy 13 év körüli fiú géppisztollyal, dereka körül kirakva kézigránáttal szalad az utcán.
- Mi az, fiam, jönnek az oroszok? – kérdi a fiút egy járókelő.
- Dehogy az oroszok! A mama!"

Egy Kádárunk van, az is az oroszoknak dolgozik

„A hatvanas években az egyik laktanyában politikai foglalkozást tartanak.
- Elvtársak! Ki tudná felsorolni a baráti országokat?
Kovács honvéd jelentkezik.
- Csehszlovákia, Románia, Lengyelország, NDK, Bulgária.
- No de Kovács elvtárs, a legfontosabbat kihagyta!
- Én mondtam minden baráti országot!
- Hát a Szovjetunió?
- Az nem baráti ország. Az testvéri ország.
- Hát nem mindegy?
- Nem! Mert a barátját az ember maga választja meg..."

„Testvéri országunk" világraszóló érdemeit és erényeit is méltatta a magyar nép egy-egy viccben:

„- Mi a különbség a szovjet és az amerikai AIDS között?
- Az amerikai halálos. A szovjet legyőzhetetlen..."

Kádár János, bal szélen Aczél György (1967) Forrás: Fortepan

Kádár János hamarosan a pesti humor első számú célpontjává vált:

„Brezsnyev, Kádár és Nixon utazik a repülőn. A gép lezuhan a kannibálok földjén, de ők életben maradnak. Elindulnak hát a sűrűben, mígnem elfogják őket a kannibálok.
- Te ki vagy? - kérdi Brezsnyevet a főnök.
- Én vagyok a Szovjetunió vezetője.
- Vigyétek! - kiált a törzsfőnök - Jó lesz pörköltnek.
- És te ki vagy? - kérdik Nixont.
- Én vagyok az USA elnöke.
- Vigyétek! - jön a válasz - Jó lesz gulyásnak!
- És te? - kérdezik Kádárt.
- Én vagyok Magyarország első embere.
- Nahát, ez fantasztikus! - ugrik fel a törzsfőnök. - A fiam ott tanul az egyik egyetemen. Meghívlak vacsorára. Mit kérsz? Pörköltet vagy gulyást?"

Kádárról színesebb viccek születtek, mint Rákosiról.

Ennek nem csak a gulyáskommunizmus minősége, az enyhébb politikai és társadalmi légkör az oka, amely jobb életet teremtett, hanem az is, hogy az MSZMP főtitkára jobban bírta a kritikát.

A legenda szerint Kádár János egyszer így szólt egy vasutashoz:

Nem tud egy jó viccet rólam? Úgy nevetnék már egyet."

Azt, hogy ez igaz-e, sajnos nem tudni, de tény, hogy 1957 után egy jó viccért már senki sem került börtönbe. Még akkor sem, ha egy Kádárnál „véresebb" diktátort emlegetett, aki egy szomszédos „baráti országot" vezetett:

"Brezsnyev, Kádár és Ceausescu meghal. Magához szólítja őket az Isten, majd így szól Brezsnyevhez:
- Ismersz engem?
- Ismerlek, te vagy az Isten!
- Jól van! - hangzik a válasz
- Ülj ide a jobb oldalamra.
A következő Kádár:
- Ismersz engem?
- Ismerlek, te vagy az Isten!
- Rendben! Ülj ide a bal oldalamra.
Végül Ceausescunak is felteszik a kérdést:
- Ismersz engem?
- Ismerlek, csak nem tudom, hogy miért ülsz a helyemen?"

Egy házibuli hangulata (1966) Forrás: Fortepan

Sőt a humorista

Hofi Géza a nyolcvanas évek végén keményen „ekézte" a Daciát meg a romániai áruhiányt,

de Nagy Bandó András is sokszor viccelt a románokkal, amit nemcsak a közönség, hanem a hatalom is igényelt. Egyrészt azért, mert a szó elszáll, amit a cenzúra is méltányolt bizonyos fokig, másrészt a nyolcvanas években egyértelműen a Kádár-rendszer jött ki jól az összehasonlításból: életszínvonal és szabadság terén is.

Harmadrészt ezzel valamelyest levezethetők voltak a nemzeti sérelmek miatti feszültségek, amiről megint akkor és ott lehetett nyilvános sajtóban beszélni, ahol ezt a hatalom (külpolitikai érdekekből kiindulva) jóváhagyta, azaz: lehetett a románokkal vitázni, Erdély történetét kiadni, de a hatalom akarta kontroll alatt tartani, mikor mi történik, meddig fajul a dolog"

– magyarázza a kutató.

Hofi Géza a Magyar Rádió stúdiójában (1979) Forrás: Fortepan

Háromszor veri ezt kenden Ludas Matyi vissza

Amíg a vicc megmaradt a népnek, a szatíra állami szintre emelkedett a világháború után. Az úgynevezett

hivatalos humor keményen kifigurázta az imperialista Nyugatot vagy a kommunista propagandát terjesztette

a humoros cikkekben, karikatúrákban, 1951-től pedig a Vidám Színpadon is.

A kutató szerint a Rákosi-rendszer vígjátékai többnyire az imperialisták mesterkedéseit leplezték le, és nem foglalkoztak az emberek közvetlen környezetével. A Kádár-rendszer humorában viszont már kézzelfogható a mindennapi élet, amelyet a hatvanas évek végétől a Mikroszkóp Színpad is színre vitt.

A pesti kispolgári humor mellett az időtlen humor is eltűnt a Rákosi-korszak alatt. A Kádár-korszakban viszont megjelenik az olyan orgánumokban, ahol vicc van: a humorlapokban, a kabaréban vagy a tévében sugárzott Szeszélyes évszakok című műsorban, ami nem volt még Rákosi alatt"

– mondja Takács Róbert, aki azt is megvizsgálta, milyen témákhoz nyúlt a Ludas Matyi újság címlapja.

A rajzok tematikáját táblázatba foglalva a következő képet kapjuk:

TÉMA/IDŐ	1952	1962	1972	1982
Külpolitika	33	10	1	2
Gazdaság(politika)	5	4	3	18
Belpolitika	11	6	5	6
Ünnepek	4	3	2	3
Magánszféra	2	16	31	23
Munka világa	0	12	11	1
Összesen	55	51	52	53

A táblázat jól mutatja, hogy a hivatalos humor, amely nagyjából az MDP térnyerésével párhuzamosan vált le a népi viccmesélésről, előszeretettel nyúlt külpolitikai témákhoz.

Ezek a karikatúrák elsősorban a kapitalizmus sötét oldalát, a fegyverkezést és az elnyomást ábrázolták.

Gyakori, de csak harmadannyiszor előforduló témát jelentett a belpolitika és a belső ellenség kifigurázása: a békekölcsönjegyzés, a néphatalom és a "békeharc".

A Ludas Matyi egyik olvasója (1969) Forrás: Fortepan

Készítettek gazdaságpolitikai és ünnepi karikatúrákat, sőt a házasságkötések számának örvendetes gyarapodását is köszöntötték, ugyanakkor a magánéletet nem privát, hanem társadalmi oldalról közelítették meg. Emellett egy falusi vásárban a számítását megtaláló fiatal párt is megőrzött a humor emlékezete.

Érdekesség, hogy a munka, a munkások világa nem szerepelt az ötvenes években a Ludas Matyi címlapjain, legfeljebb a belpolitikába csempészték bele.

1956 után csökkent a külpolitikai témájú rajzok száma, a hetvenes évektől pedig lényegében eltűnt a címlapokról a téma. Ezzel szemben rengeteg olyan rajzot készítettek, amely a családi élettel foglalkozott, és nem társadalmi megközelítésben.

A belpolitikai témákat sem preferálták már annyira, mint az ötvenes évek elején.

A hatvanas évektől viszont minden negyedik-ötödik rajz a dolgozók mulasztásait és hibáit bírálta. 1982-től pedig előtérbe került a gazdaságpolitika, amelynek az okát a kutató az addigra már nyilvánvalóvá vált gazdasági válságban találta meg:

Számos ábrázolás segítette a sírva vigadást az áremelkedések és az életszínvonal biztos emelkedésének megrendülése közepette."

Az ünnepeknél nem a karikatúrák száma, hanem a stílusa az árulkodó. 1952-ben a Ludas Matyi úgy köszöntötte Rákosi Mátyást a 60. születésnapján, hogy a képen lelkes, fiatal arcokat ábrázolt egy vörös szívben, amint Rákosi felé tekintenek.

"Április 4-én Ludas Matyi figurája hajolt meg, a kezében zsinóron lógatva a legyőzött reakció bábfiguráit (a lógóst, a tőkést, a reakcióst, a háborús uszítót és a rémhírterjesztőt). Május 1-jén egy erős, fiatal munkás egész oldalas alakja lengette a nemzetközi proletariátus vörös zászlaját. November 7-én a feldíszített gyár előtt kezdett hozzá az édesapa az 1917-es forradalom eseményeinek elmeséléséhez" - foglalja össze a tanulmány.

Április 4-ről a korai Kádár-rendszerben is megemlékeztek a rajzolók. Ugyanakkor 1962-ben és tíz évvel később már nem a Vörös Hadsereg volt a főszereplő. A hatvankettes képen egy táncos bálban a lány a következőképp fogadja a fiú felkérését (Szabad?): Tizenhét éve.

Sokan valószínűleg ki sem érezték, hogy propagandarajzról van szó"

- magyarázza a történész, majd kitér a kettéosztott kép részletezésére, amelynek egyik fele 1945 (áprilisát) mutatja óvóhelyen szorongó emberekkel. A másik fele pedig 1972-ben jeleníti meg ugyanazt a pincét: a tánczenére a parketten tekergőző és a fotelekben ölelkező párocskákkal. 1982-re a Ludas Matyi szerkesztőségében „elfelejtették" a felszabadulás ünnepét. A többi ünnephez fűződő viszonyuk is megváltozott.

A kötelező „rabiga" levetésével, vagyis

a felejtés jótékony homályával a hatvanas évekre 600 ezres példányszámúvá duzzadt Ludas Matyi is kritizált,

ha nem is úgy, ahogy a legendás mesehős, aki háromszor verte vissza Döbrögin, hogy megalázták. A humort tehát nem lehetett elnyomni, ugyanakkor Rákosi Mátyásnak sem sikerült teljesen a markában tartani.

Már a Rákosi-rendszer alatt, amit igazán totalitárius rezsimnek tartunk, sem volt kapacitás arra, hogy az élet minden területét irányítsák úgy, ahogy akarják"

- mondja Takács Róbert.

Ki a felelős a jókedvért?

Magyarországon erős volt a kereslet a humorra, és

Kádárék alkalmasnak találtak a műfajt a feszültség levezetésére.

Így kerülhetett az éles nyelvű, tehetséges Hofi Géza a színpadra, és születhetett meg a hatvanas évektől a rádiókabaré, amelyet hétfőn, a tévé adásszüneti napján sugároztak.

A Rádiókabaré felvétele, Nyomják Krahácsot! Csákányi László és Agárdy Gábor színművész (1966) Forrás: Fortepan

A Magyar Szocialista Munkáspárt Aczél György vezetésével működő Agitációs és Propaganda Osztálya volt a felelős a „jókedvért".

Gyakran megmondták, miről szóljon egy kabaré, vígjáték vagy karikatúra, és időnként áttekintették, hol, mi jelent meg.

Két-három évenként pedig a Ludas Matyiról is írtak egy elemzést, amelyben megállapították, mit csinálnak jól, és mit nem. Emellett azt is megbeszélték, amikor elégedetlenek voltak a szerkesztőség „összetételével", amelyben még mindig nem volt elég „megbízható származású" ember.

A kutató szerint beszédes, hogy a humor világának befolyásolásáról

sokkal kevesebb írásos nyom maradt a Kádár-rezsim 33 évnyi regnálása alatt, mint a rövid, mindössze néhány éves Rákosi-éra idejéből.

Az irodalomba is belecsempészték az állami humort, ugyanakkor az igazi viccet ilyen „odatelefonálós" megoldással, papír nélkül sem lehetett kordában tartani:

„Egy reggel valaki berúgja a pártiroda ajtaját, berohan egy mérges kis ember, torkon ragadja a meglepett párttitkárt, és ordítani kezd:
- Te szemét, mocsok, élősdi patkány! Teszek én rád is, meg a pártodra is, aljas népség...
A következő pillanatban berohan az ajtón egy másik férfi, és ijedten odakiáltja a dühöngőnek:
- Állj meg, Kálmán, csak vicceltem! Nem mi nyertük az ötvenmilliót a lottón!"

Tehát a viccel is vicceltek, hiszen tudjuk: Pesten mindenből viccet csinálnak.