Egy Buddha-fej bukkant elő egy víztározóban

Vágólapra másolva!
Víz alatti régészeti kutatás kezdődött a kelet-kínai Csianghszi tartomány egyik városában, miután egy hatalmas Buddha-szobor feje bukkant elő egy apadó víztározóból.
Vágólapra másolva!

A fucsoui vízgyűjtőmedence titkára a múlt év végén derült fény, amikor az egyik zsilip helyreállításakor több mint tíz méterrel csökkentették a vízszintet. A Buddha-fej egy vízből kiemelkedő sziklafalon látható.

A tartományi régészeti kutatóintézet vezetője, Hszü Csang-csing szerint a fej stílusából arra következtetnek, hogy a Ming-dinasztia (1368-1644) idején faraghatták ki. A kutatók négyszögletes bevéséseket is találtak a sziklafalon, ami azt jelzi, hogy minden bizonnyal építészeti leletre találtak. A szakemberek szerint lehetséges, hogy egykor egy templom állt a területen.

A vasárnapig tartó víz alatti kutatás során adatokat és felvételeket gyűjtenek a további vizsgálatokhoz. Az 1958-ban épült Hungmen víztározó, amelyet Cujhszian-tóként is emlegetnek, 1,2 milliárd köbméternyi víz tárolására alkalmas. Helyi feljegyzések szerint a vízgyűjtő a hajdanán fontos vízi közlekedési csomópontként és kereskedelmi központként működő Hsziaosi település romjain terül el.