Hiányzó láncszem a kétéltűek evolúciójában

Egy 290 millió éves ősmaradvánnyal kapcsolatos felfedezés a gerincesek evolúciójának egyik legvitatottabb kérdésére kínál megoldást. A példányt még 1995-ben találták Texasban a Smithsonian Intézet gyűjtőútján, azonban csak most vizsgálták meg részletesebben.

A Gerobatrachus hottoni rekonstrukciója

A Calgary Egyetem munkatársai által vezetett kutatócsoport felfedezése  a békák és a szalamandrák eredetével kapcsolatban nyújt fontos új adatokat. Nagyon hosszú és türelmes munkát kívánt a technikusoktól és a kutatóktól a kisméretű és rendkívül finom felépítésű maradvány kipreparálása a bezáró kőzetből (lásd az alsó képeken). Fáradozásuk azonban nem volt hiábavaló, mert a feltáruló csontok szokatlan anatómiájú csontvázat tártak a kutatók szeme elé.

A Gerobatrachus hottoni ("Hotton öregebb békája") vizsgálata és részletes leírása a Nature oldalain jelent meg. A fontos lelet alátámasztja azt a korábban vitatott állítást, mely szerint a modern kétéltűek közé tartozó békák és szalamandrák a Temnospondyliáknak nevezett ősi kétéltűcsoportból alakultak ki. A vita azért alakulhatott ki, mert hiányoztak a két csoport közötti átmeneti formák. Ezt a hézagot szünteti meg a texasi fosszília, mely alapján érthetőbbé válik a modern kétéltűek eredete és evolúciója.

A Gerobatrachus koponyája, gerince és fogai a béka- és szalamandra-tulajdonságok keverékét mutatják. Az ősmaradványnak két összeolvadt bokacsontja van, ami általában a szalamandráknál fordul elő, míg a nagyméretű dobhártya a békákra jellemző.

A könnyű felépítésű, széles koponya szintén a békákra emlékeztet. A gerincet felépítő csigolyák száma éppen átmenetet mutat a primitívebb kétéltűek, valamint a modern békák és szalamandrák között.

Az új lelet az ún. molekuláris órára alapuló becslések miatt kialakult vitában is perdöntő lehet. Ezek a vizsgálatok arra adhatnak választ, hogy mikor különültek el a békák és a szalamandrák. A texasi maradvány szerint a két csoport valamikor a 240 és 275 millió évvel ezelőtti időszakban vált szét. Ez sokkal közelebb áll napjainkhoz, mint amit a korábbi molekuláris adatok sugalltak.

A környezeti rekonstrukció szerint a Gerobatrachus a kora-perm idején nyugodt vizű, sekély tavakban úszkált, és kérészekre, valamint egyéb rovarokra vadászott a tűlevelűekből és Calamiteszekből (kihalt óriás zsurlófélékből) álló környező erdőkben.

A kutatóknak külön örömére szolgált, hogy a békák eredetével kapcsolatos kutatásaikról a Békák Évében számolhattak be. Egyben reményüket fejezték ki, hogy sikerül a figyelmet felhívni a kétéltűek jelenlegi gyors diverzitáscsökkenésére, és a következő kutatógenerációnak nem a kihalásuk körülményeit kell majd rekonstruálni.

A kétéltű maradványai