[origo] tudomány> világűr

A Deep Space 1 berepült az üstökösbe

[origo]|2001. 09. 24., 10:07|Utolsó módosítás:2001. 10. 05., 19:59|
A Deep Space 1 amerikai űrszonda közép-európai idő szerint vasárnap hajnalban behatolt Borelly-üstökös magját közvetlenül körülvevő kómába, s a magtól mintegy 2000 kilométeres távolságban sikerült képeket készítenie.

A szonda kevesebb mint 2200 kilométerre közelítette meg az üstökösmagot, és mintegy 30 fekete-fehér fényképet készített róla. Emellett vizsgálta az üstökös felszínének anyagi összetételét, azonosította és mérte a felszínről kiáramló gázokat, tanulmányozta égitest anyagának és a napszélnek a kölcsönhatását. Utóbbi az a folyamat, amely kialakítja egy üstökös leglátványosabb részét, a csóvát. A küldetés irányítói megerősítették, hogy a szonda mind a négy műszerét tudta használni az üstökös közvetlen környezetében. (A jobb oldali képen még a Borelly egyik korábbi fotója látható.)

A találkozó bolygónktól 220 millió kilométerre történt, s a fényképek letöltése még folyamatban van (az adatok viszonylag lassan csordogálnak a szonda mindössze 30 cm átmérőjű antennáján keresztül). Az első fotókat várhatóan hétfőn és kedden hozzák nyilvánosságra. A képek után letöltik az infravörös spektrométer, az ion- és elektrondetektor és magnetométer adatait is. A repülésirányítók szerint a szonda rendben működik, a berepülés alatt tehát nem károsították meg a magból esetlegesen kivágódó kisebb-nagyobb kőzetdarabok.

A Deep Space 1-et három évvel ezelőtt indították útjára, és elsődleges feladata tizenkét forradalmian új űrtechnológiai eljárás kipróbálása volt. Miután ezzel végzett, két éve a Borelly-üstököshöz irányították az űrszondát, amelynek mostani eredményes fényképezésével gyakorlatilag befejezte küldetését. Várhatóan novemberben fogy ki az összes üzemanyaga, s ezután irányíthatatlanná válik.

Ajánlat:

Deep Space 1
12 új műszaki találmány kipróbálása a gyakorlatban - részletek magyar nyelven a Deep Space 1 küldetéséről és az eddigi eseményekről.

A Deep Space 1 hivatalos honlapja

Korábban az [origo]-ban:

Berepülés egy üstökösbe
2001.09.21. Ha minden az elképzeléseknek megfelelően alakul, közép-európai idő szerint vasárnap nem sokkal éjfél után újabb mérföldkövet tudhat maga mögött az űrkutatás: a három éve a világűrbe indított Deep Space 1 nevű amerikai űrszonda behatol egy üstökösmagot körülvevő kómába, és megpróbál magáról a magról fényképeket készíteni.
 

[origo]

[origo] címlapon»

Forrás: AFP Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
    Forrás: Júlia Molnár Csak vonszolták magukat az első kétéltűek 3D-s számítógépes modellekkel sikerült feltárni, hogyan illeszkedtek egymáshoz az első kétéltűek csontjai, és miként mozgathatták az állatok végtagjaikat. Ez lehetővé ...
    Forrás: MTI/EPA/Anindito Muherdzs Miért ragadós az ásítás? Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják, de a mai napig nem tudják, miért ragályos. A legújabb eredmények ...
    Forrás: AFP/Getty Images/Roberto Gonzales Így startolt az új amerikai űrhajó Magyar idő szerint 9.44-kor startolt a Dragon nevű új amerikai űrhajó. Az indítás rendben zajlott, az űrhajó 10 perccel a start után Föld körüli pályára állt.
    Forrás: Semmelweis Egyetem Új rákkezelést fejlesztenek Debrecenben A nem osztódó, azaz szunnyadó őssejtekre csak kis mértékben hat a daganatkezelésként alkalmazott sugár- vagy kemoterápia. Sokkal hatékonyabb lehetne a kezelés, ha a ...
    Forrás: Szedlák Ádám [origo] Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét Cseppet benzinszagú, zavaróan hangos, és nem is igazán interaktív a geofizikusok munkája, ám bejárhatják vele a világot. Kínába tartó németekkel és ELTE-s kutatókkal ...
    braingate2.org Így ivott kávét egy teljesen lebénult nő Első ízben sikerült megvalósítani olyan agy-számítógép összeköttetést, amelynek segítségével egy több éve lebénult személy sikeresen vezérelt egy robotkart. A karral ...
70
Mosógép AEG Lavamat 75280 FLMOST 5 ÉV extra garanciával - 8 kg. töltet, inverter motor, gőzprogramok, LCD kijelző, centrifuga max.: 1200 ford./perc...
144 900 Ft
hirdetés

Hirdetés

60
50
40

Mindentudás Egyeteme 2.0

Olvasnivaló

Forrás: MTI/Kálmándy Ferenc A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Túl sokat kér Navracsics Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Forrás: objet.com Nyomtasson villáskulcsot! Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.

Szavazás

További adatok » Időjárás »