Kínai űrcsirkék

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A BBC jelentése szerint három kiscsirke kelt ki azokból a tojásokból, amelyek majdnem egy hetet töltöttek a világűrben idén márciusban, a Sencsou-3 űrhajó fedélzetén. A kínaiak űrhajója már harmadik alkalommal repült, s az ember nélküli küldetés fő feladata az életfeltételeket biztosító berendezések tesztelése volt.

Az egy női és két hímivarú csirkéből álló "legénység" a repülés idején még tojások formájában volt jelen (egyébként összesen 9 tojás volt a fedélzeten). A tojások 108-szor kerülték meg a Földet.

A kínai tudósok most alaposan megvizsgálják az állatokat, hogy megállapíthassák, befolyásolta-e egyedfejlődésüket az űrben eltöltött idő. Szerencsésnek mondható, hogy mindkét nem képviselői kikeltek a tojásokból, mert így szaporítani is lehet őket.

Korábban az [origo]-ban:

Visszatért a harmadik kínai űrhajó
2002.04.02. Kína legutóbb felbocsátott ember nélküli kísérleti űrhajója sikeresen visszatért a Földre. Az eredmény alapján egyre valószínűbbnek tűnik, hogy az ázsiai ország - a világon harmadikként - képes lesz embert küldeni az űrbe, akár már a következő évben.