Eddig öt halott a Bajkonur-űrrepülőtéren

Vágólapra másolva!
Hétfő délig öt munkás holttestét találta meg a Moszkvából érkezett mentőalakulat a kazahsztáni Bajkonur orosz űrközpont vasárnap összeomlott hangárjának romjai alatt.
Vágólapra másolva!

A mintegy 80 méter magas hangár tetején 8 ember dolgozott, amikor az beomlott, maga alá temetve a karbantartási munkálatokat végző brigádot. A kazah mentőalakulatok nem léphettek az orosz űrközpont területére, ezért vasárnap este Moszkvából indult a helyszínre az orosz rendkívüli helyzetek minisztériumának 44 tagú speciális egysége, amely a baleset bekövetkezte után 13 órával tudta megkezdeni a mentést.

Szergej Gorbunov, az orosz űrkutatási hivatal (Roszaviakozmosz) sajtótitkára már vasárnap gyakorlatilag kizárta, hogy bárki is túlélte volna a tragédiát. A mentésben részt vevők közlése szerint azonban mindaddig nem adják fel a reményt, amíg valamennyi holttest elő nem kerül. A kutatás viszont nagyon lassan zajlik a súlyos betontömbök között. A baleset áldozatai között 7 kazah és egy fehérorosz állampolgár van. Gorbunov közlése szerint hétfőn a helyszínre utazik Jurij Koptyev, a Roszaviakozmosz vezérigazgatója is.

A szerencsétlenség okait egyelőre vizsgálják, de az űrkutatási hivatal már kizártnak nevezte, hogy merénylet történt volna. A tető leomlásáról minden valószínűség szerint azok tehetnek, akik még az 1960-as években rosszul építették meg a hangárt.

A Roszaviakozmosz hétfőn megerősítette, hogy a leomló tető maga alá temette az 1988-as sikertelen repülése után a használatból kivont Buran űrrepülőgépet és az Energia típusú rakétahordozót is. Az űrkutatási hivatal közlése szerint a baleset nem hátráltatja az orosz űrturista-programokat, a Nemzetközi Űrállomás építésében való orosz részvételt és a műholdak pályára állítását sem.

A Bajkonur űrközpont használatáért a Szovjetunió 1991-es összeomlása óta Oroszország bérleti díjat fizet Kazahsztánnak. A mai napig ez a legnagyobb, nem katonai célokat szolgáló orosz űrközpont, de Moszkva távlati tervei között szerepel, hogy az Arhangelszk melletti Pleszeck katonai kozmodrom fokozatosan felváltja a kazahsztáni bázist.

A szóban forgó hangárt még a szovjet holdraszállási program céljaira építették, amikor viszont az amerikaiak megelőzték a Szovjetuniót ezen a területen, gyakorlatilag használaton kívül helyezték az épületet.

Korábban az [origo]-ban:

Halálos baleset a Bajkonur-űrközpontban
2002.05.13. A BBC hétfő reggeli beszámolója szerint a mentőalakulatok három munkás holttestét már megtalálták a romok között.

Beszakadt a bajkonuri űrközpont teteje
2002.05.12. A kazahsztáni Bajkonurban beszakadt az űrközpont teteje, embereket temetve maga alá. A BBC szerint legalább nyolc ember megsérült, más hírügynökség ugyanakkor halálos áldozatokról is beszámol.

Bajkonur átköltözik Arhangelszkbe?
2002.02.26. Szergej Ivanov orosz védelmi miniszter keddi közlése szerint a jövőben Oroszország legfontosabb űrrepülőterévé fejlesztik az észak-oroszországi Arhangelszk melletti pleszecki kozmodromot.