Késik a Columbia és az első izraeli űrhajós

Vágólapra másolva!
Eddig 29 ország űrhajósai hagyták el bolygónk felszínét, köztük egy magyar is. A Columbia űrrepülőgép elhalasztott küldetésén új ország, Izrael küldötte juthat ki az űrbe.
Vágólapra másolva!

0,5 cm hosszúságú repedés a Discovery hajtóműrendszerének egyik fémalkatrészén (forrás: NASA)

A 16 naposra tervezett küldetés során a Columbia hét tagú személyzete több mint 80 fizikai, föld- és élettudományi kísérletet hajt majd végre. Ezeket pályázati úton választották ki, költségeiket pedig piaci forrásokból fedezik.

A Columbia fedélzetén jut majd az űrbe Ilan Ramon, Izrael első asztronautája is. Az izraeli légierő 48 éves ezredese az STS-107 jelű küldetés során használt felszerelések specialistája. A holocaust emlékére egy Holdról készült rajzot visz magával az űrbe, amelyet egy a II. világháborúban áldozatul esett 14 éves fiú készített.

Részben Ramon repülése, részben pedig a szeptember 11-e óta egyre erősödő terrorizmus miatt a NASA különösen nagy gondot fordít a biztonsági intézkedésekre. A 39A kilövőállvány körül 65 km-es körzetben biztosítják a Kennedy Űrközpont légterét, s emellett hajókkal is őrzik a Canaveral-fok térségét.

Ajánlat:

Az STS-107 jelű küldetés tervezett kutatási programja

A világűr legfrissebb demográfiai adatai

Korábban az [origo]-ban:

Visszatért az Endeavour
2002.06.19. Szerencsésen visszatért szerdán a Nemzetközi Űrállomásról az Endeavour űrrepülőgép, fedélzetén azzal a három asztronautával, aki az elmúlt fél évet az űrbázison töltötte.

Az űrvonat nem késik - helyzetjelentés
2002.04.16. A Nemzetközi Űrállomás (ISS) sínjárművének üzembe helyezése rendben halad, az Atlantis küldetésének negyedik űrsétája kedd délután zajlik.