Az "égiek" is indíthatnak atomháborút

Vágólapra másolva!
Évente átlagosan harminc kisebb, néhány méteres aszteroida útját keresztezi a Föld. Egy esetleges becsapódás robbanásának ereje nem ritkán még egy atombombáét is túlszárnyalná.
Vágólapra másolva!

Egy nukleáris összecsapás veszélye ugyan jelentősen csökkent a hidegháború után, tudósok most mégis arra figyelmeztetnek, hogy egy kisbolygó becsapódása támadásnak vélhető, s ez könnyen nukleáris katasztrófához vezethet. Az aggasztó lehetőséget a két atomhatalom, India és Pakisztán közötti kiengesztelhetetlennek tűnő szembenállás teszi időszerűvé.

Július elején Ukrajna légterében történt egy félreértésre okot adó incidens, amikor egy izraeli gép pilótája arról - a barátságosnak nem nevezhető - gesztusról számolt be, hogy útjukat ukrán rakéta zavarta meg. Mint utóbb kiderült, az országban nem lőttek ki rakétát a kérdéses időpontban, így valószínűleg aszteroida suhant el a repülő mellett - emlékeztetett a BBC.

Minden állam óvakodik az atomfegyverek használatától és egy nukleáris háború kirobbantásának felelősségétől - állítják biztonsági szakértők. Azonban legtöbbször hozzáteszik, ha az mégis megtörténik, akkor a megtámadott ország nagyobb eséllyel veti be a legnagyobb pusztításra képes eszközeit is. Félő lehet, hogy ha megtörténik a becsapódás, akkor a döntéshozó politikusok és katonai szakértők azonnal reagálnak. Aligha jut eszükbe, hogy a bombát nem ellenségük küldte, s valójában nem is bombáról van szó, hanem egy eltévedt kisbolygó csapódott be a területükön. A váratlan égi jövevény tehát akár a történelem fonalán is változtathat, különösen akkor, ha két szemben álló atomhatalom felségterületét találja el.

Eddig még nem merült fel katonai szakértőkben, hogy a "csillagok állása" is közrejátszhat egy konfliktus kirobbanásában, a felvetés után viszont már érthető, hogy a katonai szakértők egy nemzetközi, kormányokat figyelmeztető központ felállítását szorgalmazzák, amivel megelőzhető egy ilyen - súlyos következményekkel járó - félreértés. A szakértők múlt héten ültek össze Washingtonban, hogy megvitassák a földiekkel játszó "égi küldemények" problémakörét. A találkozón megállapították, hogy a veszély jelentős, hiszen a legtöbb atomhatalom nem rendelkezik olyan kifinomult technikával, amellyel meghatározhatják a becsapódás okát és eredetét, s döntöttek egy nemzetközi megfigyelőrendszer felállításáról is.