Lajka, az első "űrhajós" a korabeli orosz hírközlés szerint fájdalommentesen halt meg, miután több héten át keringett a Föld körül. A legújabb információk viszont egészen másról szólnak.
Lajka csupán néhány óráig bírta az űrkabinban1957. november 3-án a Szputnyik-2 fedélzetén valójában a forróság és a páni félelem végzett Lajkával, néhány órával a startot követően - nyilatkozta Dimitrij Malasenkov a Houstonban nemrégiben megrendezett World Space Congress űrkutatási konferencián.
A biológiai problémákkal foglalkozó moszkvai intézet szakemberének kijelentése negyven évig tartó találgatások és spekulációk sorozatának vetett véget.
Lajka, mielőtt befogták és megkezdték volna felkészítését az űrutazásra, az orosz főváros utcáin kóborló kutyák felhőtlen mindennapjait élte. A kilövést követően a szovjet űrközpont szakemberei bejelentették, a tervek szerint a kutya nem tér majd vissza Földre.
Újabb részletek
Dr. Malasenkov a kísérlet olyan részleteiről is beszámolt, melyek eddig ismeretlenek voltak a nagyközönség előtt. A kutató elmondta például, hogy Lajka eledele zselé állagú volt, s magát a kutyát leláncolták, hogy megakadályozzák a mozgásban.
A kabinban egy szén-dioxid-elszívó berendezés és egy oxigéngenerátor biztosította a levegő gázainak megfelelő arányát, és egy ventilátor automatikusan működésbe lépett, ha a hőmérséklet elérte 15 Celsius-fokot.
A felkészítésben nem Lajka volt az egyetlen "szerencsés kiválasztott". Jó néhány kutyatársával osztozott a megpróbáltatásokon: az állatokat két-három hétig szűk ketrecekbe zárva szoktatták a Szputnyik-2 fedélzetének méreteihez. A felkészítés utolsó fázisában már csak három eb - Albina, Muszka és Lajka - vett részt.
Lajka halála
Lajkát a TV képernyőjén keresztül láthattuk utoljáraA Szputnyik-2-ről érkező telemetrikus információk szerint az űrkabin levegője a startot követően felforrósodott és bepárásodott. Az ötödik, illetve hetedik óra után már nem érkeztek életjelek a kabinból, s mire a kabin negyedszer kerülte meg a Földet, nyilvánvalóvá vált, hogy Lajka már nem él.
Lajka koporsója, a Szputnyik-2 2570-szer kerülte meg a Földet, mielőtt légkörébe érve elégett 1958. április 4-én.
Bár most már egyértelműnek tűnik, hogy Lajka csupán néhány órát töltött az űrben, neve kitörölhetetlen marad az űrkutatás történetéből. Általa megtudhattuk, hogy egy élőlény képes kibírni a súlytalanság állapotát, s ezzel utat nyitott a "kétlábú" űrhajósok végeláthatatlan sora előtt.
[origo]
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Csak vonszolták magukat az első kétéltűek
3D-s számítógépes modellekkel sikerült feltárni, hogyan illeszkedtek egymáshoz az első kétéltűek csontjai, és miként mozgathatták az állatok végtagjaikat. Ez lehetővé ...
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják, de a mai napig nem tudják, miért ragályos. A legújabb eredmények ...
Így startolt az új amerikai űrhajó
Magyar idő szerint 9.44-kor startolt a Dragon nevű új amerikai űrhajó. Az indítás rendben zajlott, az űrhajó 10 perccel a start után Föld körüli pályára állt.
Új rákkezelést fejlesztenek Debrecenben
A nem osztódó, azaz szunnyadó őssejtekre csak kis mértékben hat a daganatkezelésként alkalmazott sugár- vagy kemoterápia. Sokkal hatékonyabb lehetne a kezelés, ha a ...
Hogy állunk az örök fiatalság keresésével?
Megéli-e egy most született ember a 150. születésnapját? Az antiaging, az öregedésgátlás az egyik legdinamikusabban fejlődő kutatási terület és iparág napjainkban. Mi ...
Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét
Cseppet benzinszagú, zavaróan hangos, és nem is igazán interaktív a geofizikusok munkája, ám bejárhatják vele a világot. Kínába tartó németekkel és ELTE-s kutatókkal ...
Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
A ma élő emberek utolsó alkalommal láthatják a Vénuszt, amint elhalad a Nap korongja előtt. A ritka csillagászati jelenséget Magyarországon június 6-án kora reggel lehet ...
Így ivott kávét egy teljesen lebénult nő
Első ízben sikerült megvalósítani olyan agy-számítógép összeköttetést, amelynek segítségével egy több éve lebénult személy sikeresen vezérelt egy robotkart. A karral ...
Női nemi szervet ábrázolhat az emberiség első barlangrajza
A legősibb barlangrajzokat fedezték fel Dél-Franciaországban: olyan falba vésett jelet azonosítottak, amely női nemi szervre utal - legalábbis a kutatók szerint.
Az éghajlatmódosítástól a gondolatolvasásig
2011-ben nagy vitát kavart a döntés, hogy amerikai kormányzati kérésre cenzúráztak egy madárinfluenza-vírusról szóló cikket. Nem ez az egyetlen téma, ahol felmerül, hol ...
Cáfolja a világvégét a legősibb maja naptár
Egyedülálló, eddig ismeretlen falfestmények és számítások kerültek elő egy ősi maja város most feltárt termében. A falakon lévő naptár 7000 évre előre számítja ki a ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.