Elnémult az elpusztíthatatlan űrszonda

Úgy tűnik, a Jupiter körül hét esztendeje keringő Galileo-űrszonda végleg befejezte küldetését. Az óriásbolygóhoz eddig legközelebb merészkedő szerkezet már nem bírta a szélsőséges sugárzási viszonyokat.

A Gaileo telepítése az Atlantis űrrepülőgépről, 1989. október 18-ánNASA

A Galileo-űrszonda, minden idők egyik legsikeresebb bolygókutató szerkezete 1995 decemberében állt pályára Naprendszer legnagyobb planétája, a Jupiter körül. A fáradhatatlanul fényképező, adatok tömkelegét gyűjtő űreszköz küldetését már többször meghosszabbították. A Galileónak köszönhetően számtalan új ismeretre tettünk szert a Jupiterről, gyűrű- és holdrendszeréről és mágneses teréről. A bolygó négy nagy holdjának mindegyike (Galilei-holdak) csodálatos, önálló világnak bizonyult, s közülük az Europa a Földön kívüli élet ígéretével kecsegtet bennünket.

A Jupiter igen erős mágneses terében keringő Galileo az előre tervezett sugárterhelésnek eddig körülbelül a négyszeresét viselte el, ezért az utóbbi időszakban egyre rapszodikusabban működött, s többször is biztonsági üzemmódba kapcsolt. Úgy tűnik, most már valóban sok volt a jóból: az eddigi legnagyobb Jupiter-közelítés után a szonda valószínűleg végleg feladta.

A Galileo 2002. november 5-én mindössze 160 kilométernyire repült el a legbelső Jupiter-hold, az Amalthea mellett, s az eddigi legnagyobb sugárterhelést kellett elviselnie a mágneses térben. Harminc perccel az Amalthea-közelítés után a szonda biztonsági üzemmódba kapcsolt, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag minden tevékenységét automatikusan leállította.

Az Amalthea-közelítés fantáziarajzaNASA

Egyelőre azt sem lehet tudni, sikerül-e annyira életre kelteni, hogy a remélhetőleg rögzített friss adatok letölthetők legyenek róla. Az adatok igen fontosak lennének a Jupiter belső mágneses terének és a valószínűleg részben az Amalthea felszínéről származó, finom porból álló gyűrűinek tanulmányozása szempontjából.

Még ha nem is sikerül kommunikálni a szondával, akkor is azon a pályán marad, amelyet a legutóbbi (ez év januári) Io-közelítés során alakítottak ki a repülésirányítók: ez a pálya pedig magában a Jupiterben végződik. A Galileo sírja a Naprendszer legnagyobb bolygójának légköre lesz, ahol elég majd a behatolás során 2003. szeptember 21-én. A szonda megsemmisítése azt a célt is szolgálja, hogy még véletlenül se zuhanjon az Europára, s ne szennyezze el az ott feltételezett ökoszisztémát.

Ha sikerül életre kelteni a szondát, a közelítés során gyűjtött adatok a következő két hónap során továbbíthatók lennének a Földre.

Egy fáradhatatlan űrszonda rövid története

A Galileo az első űrszonda, amely a külső Naprendszerben pályára állt egy óriásbolygó körül, rendszeres megfigyeléseket és méréseket végezve. A bolygón kívül a holdakat és a gyűrűrendszert vizsgálja. Emlékezetes és fájdalmas antennahibája ellenére a Galileo olyan adatmennyiséget küldött a Földre, amelynek segítségével sokkal részletesebben ismerhettük meg a Jupitert és négy legnagyobb holdját, a Galilei-holdakat. A különféle mérések mellett több ezer képet készített, amelyek eddig soha nem látott felbontásban tárták elénk a legnagyobb bolygót és kísérőit. Mindezek alapján felül kell vizsgálnunk, illetve folyamatosan fel kell frissítenünk a Jupiterről korábban szerzett ismereteinket.

Az alapküldetést (Primary Mission) eddig három alkalommal hosszabbították meg, először a Galileo Europa Mission, majd a Galileo Millennium Mission keretében. Előbbi főképp az élet ígéretével kecsegtető Europa hold alaposabb kutatását tűzte ki célul, utóbbi fő feladata pedig a Jupiter sugárzási környezetének és az intenzív vulkanizmusáról ismert Io hold vizsgálata volt. A harmadik hosszabbítás 2001 áprilisában történt.

Néhány a Galileo-űrszonda legfontosabb eredményei közül

Az első valódi felvétel elkészítése egy kisbolygóról (Gaspra, útban a Jupiter felé); az első kisbolygó körül keringő hold felfedezése (az Ida Dactyl nevű holdja).

A Shoemaker-Levy 9 üstökös Jupiterbe való becsapódásának megfigyelése.

Mágneses tér felfedezése a legnagyobb Galilei-hold, a Ganymedes körül.

Az Europa (balra) elképesztően változatos, dinamikus felszíni formakincsének feltárása; jégfolyások, jégvulkánok, bonyolult gerinc- és repedéshálózatok, "úszó" jégtáblák felfedezése - mindez egy jégkéreg alatti folyékony vízóceánra utal, amely az élet ígéretét hordozza.

Ugyancsak kéreg alatti folyékony közegre utaló nyomok a Ganymedes és a Callisto esetében.

Légköri vízgőz, forró foltok, villámlások és sarki fény megfigyelése a Jupiter légkörében.

A Callisto hidrogénből és szén-dioxidból álló légkörének felfedezése; oxigén jelenléte a Callisto felszínén és az Europa légkörében.

Fémes mag és belső szerkezet kimutatása az Io, Europa, Ganymedes belsejében; ugyanezen dolgok hiányára utaló jelek a Callisto esetében.

Az Io viharos vulkáni aktivitásának megfigyelése; a hold felszínén néhány év alatt is számos kitörés következett be, új forró foltok és tűzhányók sorát fedeztük fel.