Columbia: botrányos felsővezetői mulasztások

Vágólapra másolva!
Az űrrepülőgép-program irányítója elutasította mérnökök egy csoportjának kérését, hogy kémműholdakkal vizsgálják meg a start során történt esemény lehetséges következményeit.
Vágólapra másolva!

Forrás: NASAA NASA mérnökeinek egy csoportja a tragikus sorsú Columbia űrrepülőgép küldetésének első napjaiban kémműholdak segítségét kérte volna annak megállapítására, hogy megsérült-e a bal szárny a start során történt esemény alatt - írja a New York Times. A tekintélyes napilap szerint a kérést az űrrepülőgép-program irányítójához, Ron Dittemore-hoz (a képen) címezték, ő azonban elutasította.

A lap forrása egy neve elhallgatását kérő magas rangú NASA-tisztviselő, aki elmondta: a kémműholdak képei "abszolút mértékben segíthettek volna felmérni a sérüléseket" a gép hővédő burkolatán. Információi szerint a vizsgálatot Lambert Austin és kollégái kezdeményezték a Johnson-űrközpontban, ám süket fülekre találtak. Dittemore egyébként közvetlenül a katasztrófa után fontosnak tartotta hangsúlyozni: a kémműholdak nem adtak volna megfelelő minőségű képeket. Úgy tűnik, más szakemberek más véleményen vannak.

A Columbia tragédiájahttp://www.origo.hu/tudomany/columbia/

Egy másik fejlemény, hogy James Hartfield NASA-szóvivő közlése szerint valaki mégis műholdképekért folyamadott a hadsereg stratégiai parancsnokságához, ám a kérést később egy másik NASA-alkalmazott, Roger Simpson visszavonta. A visszavonás oka jelenleg a vizsgálatok részét képezi.

Ezzel párhuzamosan más amerikai szakemberek a BBC-nek elmondták: többet lehetett volna tenni a legénység megmentéséért. John Macidull - aki a Challenger 1986-os katasztrófáját vizsgáló bizottságnak tagja volt - elmondta: az Atlantis űrrepülőgépet már a következő startra készítették elő, s ha időben megállapítják a sérüléseket, indítani lehetett volna, hogy lehozza az űrhajósokat.

Az esetleges mentési lehetőségekről, illetve ezek kockázatairól korábbi összeállításunkban már beszámoltunk. A New York Times is hangsúlyozza, hogy a károk felmérése még nem garantálta volna az asztronauták kimentését. Véleményünk azonban továbbra is az, hogy többet lehetett volna tenni annál, mint azt hajtogatni: "a start során történt esetleges sérülés nem veszélyezteti a visszatérést". Mint korábban arról beszámoltunk, mérnökök egy csoportja még a leszállás előtti napon is arról konzultált egymás között e-mailben, hogy a gép megsemmisülhet a leszállás során. Ezek a levelek azonban soha nem jutottak el a fő tisztviselők elé, akik már eldöntötték, hogy minden rendben lesz a landolásnál.

Tény, hogy a katasztrófához vezető problémák a bal szárnyon kezdődtek, s az is tény, hogy a bal szárnyat találta el a start során a fő hajtóanyagtartályról leváló anyagdarab. Jelenleg is ez az incidens áll a vizsgálatok egyik fókuszában, ám hivatalosan még jelentették ki, hogy ebben kell keresni a katasztrófa gyökerét.