Sikeresen startolt a Mars Express

Vágólapra másolva!
A Mars Express és a Beagle 2 európai Mars-szondák sikeresen startoltak egy orosz Szojuz hordozórakétával hétfőn, közép-európai idő szerint 19.45-kor. A két űreszköz kitűnő állapotban halad a vörös bolygó felé.
Vágólapra másolva!

Június 2-án, közép-európai idő szerint 19:45-kor rendben indult Bajkonurból az az orosz Szojuz-Fregat rakétarendszer, melynek orrkúpja alatt az ESA (Európai Űrügynökség) Mars Express Mars-orbitere, és a brit Beagle-2 leszállószonda utazik.

Egy átmeneti Föld körüli parkolópálya elérése után a negyedik fokozatként szolgáló Fregat precízen a Mars felé vezető pályára állította az űrszonda-együttest. A Fregat leválását 21.15-kor erősítették meg a repülésirányítók. Röviddel ezután befutottak az első telemetriai adatok, amelyekből kiderült: a szonda napelemei rendben kinyíltak, az áramszolgáltató telepek és a hőszabályozó rendszerek pedig működnek.

Két órával a start után, 21.44-kor a Mars Express bejelentkezett az irányítóközpontnak, jelentve, hogy minden rendszer megfelelően működik. "Megvagyunk! Briliáns munka volt" - mondta David Southwood, az ESA tudományos igazgatója.

A Mars Express és a Beagle2 tehát kitűnő állapotban van, s hét hónapos útjának első napján rendben halad célpontja felé.

Előzmények

Hétfőn este kezdődik a Mars-invázió

2003 júniusában négy űrszonda is elindul a vörös bolygó felé: egy európai keringő- és leszállóegység, valamint két amerikai marsjáró. A Mars elleni "támadás" hétfőn este, hazai idő szerint 19.45-kor kezdődik, a Mars Express indításával.

Forrás: ESA
A Mars Express hétfőn este startol

Az Európai Űrügynökség (ESA) első Mars-szondája, a Mars Express a kazahsztáni Bajkonurból startol, egy Szojuz-Fregat orosz hordozórakétával. A start tervezett időpontja közép-európai nyári időszámítás szerint 19 óra 45 perc. A Szojuz három alapfokozata egy átmeneti Föld körüli parkolópályára állítja az űreszközt, amely 90 perccel a start után indul el a Mars felé.

A Mars Express útja körülbelül 7 hónapig tart. Az út során legfeljebb három pályamódosító manőverre lesz szükség. A műszerek első tesztelését a start után egy hónappal tervezik. A Mars körüli pálya elfoglalása 2003. december 20-a után kezdődik, röviddel ezelőtt újabb tesztelést hajtanak végre. December 19-én a szondáról leválik a Beagle2 nevű a brit leszállóegység (lander), és a tervek szerint december 25-én landol a Marsi egyenlítő környékén.

Űrkutatás linkek a Katalógusbanhttp://vizsla.origo.hu/static/ipar_es_mezogazdasag/kozlekedes,_fuvarozas/kozlekedes/urkutatas/Képek a start előtti utolsó napokrólhttp://www.urvilag.hu/article.php?id=314

A Mars Express Mars körüli pályára áll (keringőegység, orbiter), és megkezdi tudományos feladatait. Küldetésének alapszakasza körülbelül két évig tart, ám a remények szerint legalább 2007-ig képes lesz kommunikációs feladatok ellátására - gyakorlatilag átjátszó állomásként működik majd később érkező Mars-szondák és a Föld között.