Magyar csillagász dolgozott az űrtávcsővel

Vágólapra másolva!
Mint ismeretes, az Ariane-5 tavaly decemberi hibája miatt a magyar szakemberek részvételével épített Rosetta üstökösszonda indulását el kellett halasztani. A halasztás egyben azt is jelentette, hogy az eredetileg kijelölt célpont, a Wirtanen üstökös elérhetetlenné vált a szonda számára. Az új célpontról, a Csurjumov-Geraszimenko üstökösről viszont elég kevés volt az információ. Mostanra ez az információhiány is a múlté, mivel a Hubble-űrtávcső segítségével egy háromfős tudóscsoport - köztük egy magyar kutató - pontos "méretet vett" a Rosetta leendő célpontjáról.
Vágólapra másolva!

Az Ariane-5 módosított változatának első példánya tavaly decemberben mondott csütörtököt, de a kutatók már idén februárban közzétették a halasztás miatt törölt célpont - a Wirtanen üstökös - utódainak lehetséges listáját. Az ESA favoritja a Csurjumov-Geraszimenko üstökös (67P/C-G) volt, és nagy szükség mutatkozott az alapos vizsgálatára, mivel a szonda paraméterei a Wirtanen méret- és gravitációs viszonyaira igazíttattak, így nem volt mindegy, hogy az új üstökös mekkora és adódik-e egyáltalán leszállóhely rajta.

A legjobb eszköznek a Hubble-űrtávcső mutatkozott a felmérésre, ezért az ESA azonnal távcsőidőt igényelt a NASA-tól, amit március 11-12-ére meg is kapott. Három kutató látott neki a Csurjumov-Geraszimenko feltérképezésének: a francia kutatásvezető, Dr. Philippe Lamy a Laboratoire d'Astronomie Spatiale-től, Harold Weaver a John Hopkins Egyetemről és Tóth Imre a MTA Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézetétől.

További információk és az üstökös képei az Űrvilág űrkutatási hírportálon.