Január 25-én reggel a NASA második marsjárója, az Opportunity is landolt a vörös bolygón. A leszállóhely geológiai paradicsomnak tűnik, és egyáltalán nem hasonlít az eddigi marsi tájképekre.

Góóóól! A NASA 500 millió kilométerről beletalált egy 20 méteres lyukba
A landolás forgatókönyvét számos Olvasónk már jól ismerheti: a szonda hőpajzzsal védve lépett be a légkörbe, ejtőernyővel és fékezőrakétákkal lassított, majd légzsákoktól védve érkezett a felszínre, közép-európai idő szerint január 25-én 6.08-kor.
Az első meglepetést az okozta, hogy az adatok alapján a leszállóegység mintegy 20 percet gurult, a várt néhány perc helyett. Később kiderült azonban, hogy nem az alsó, hanem az egyik oldalsó panelján állt meg, és a lefelé néző antenna talajról visszaverődő hullámai tréfálták meg az irányítókat.
A légzsákok leeresztése és a leszállóegység átfordítása után kinyílt a szerkezet, és a szonda sikeresen telepítette napelemeit. Az egymás utáni kritikus lépések ellenére szinte azt mondhatjuk, hogy ez már rutinmunka volt az irányítóknak.
Az első nagy adatcsomag a bolygó körül keringő Mars Odyssey űrszondán keresztül érkezett, négy órával a landolás után. Az adatok megerősítették, hogy az Opportunity rendben működik, a beérkező 77 kép pedig valósággal ámulatba ejtette a szakembereket.
Tekintse meg válogatásunkat az első képekből galériánkban!
Soha nem láttunk még ilyen jellegű tájképet a vörös bolygón: sem 1976-ban a Viking-űrszondáktól, sem 1997-ben a Mars Pathfindertől, sem az Opportunity 2004. január 4-én landolt ikertestvérétől, a Spirittől. Ezek közös jellemzője ugyanis a homokkal borított, sziklás-köves talaj, amely nem idegen a szemünknek, és mondjuk egy vörös ausztráliai sivatagra emlékeztet.
Az Opportunity leszállóhelye azonban egészen más, egy igazi idegen világ. Egy lejtős területről van szó - minden bizonnyal egy kb. 20 méter átmérőjű és néhány méter mély kráterről -, amelyet a Marson eddig látott legfinomabb szemcséjű, kövektől mentes talaj borít. Jól láthatók benne a szonda gurulásának nyomai (lásd a jobb oldali képet).
Az Opportunity által küldött összes kép a küldetés hivatalos honlapján tekinthető meg.
A szakembereknek azonban feltehetően nem a talaj okozza a legnagyobb gyönyört, hanem a bal oldali képen is látható világos színű sziklák, amelyek az első ún. szálban álló (tehát eredeti helyén lévő) és közeli vizsgálatok számára elérhető kőzettestet alkotják a Marson! Egyelőre nem lehet eldönteni, milyen eredetűek, de nem kizárt, hogy rétegzett üledékes kőzetekről van szó. Máris szárnyalhat a fantázia: a leszállóhelyen egykor feltehetően víz volt, a vízben rétegzett üledékek rakódtak le, esetleg magukba zárva egykori marsi élőlények maradványait.
Ám nem szabad ennyire előre szaladnunk. Most további felvételek készítése következik, a szakemberek alaposan elemzik a leszállóhelyet, ezzel párhuzamosan pedig megpróbálják kideríteni, mi okozta a Spirit meghibásodását. Csak ezután indulhat el az Opportunity, hogy - a remények szerint - úttörő eredményeket produkáljon bolygószomszédunkon.
Egy azonban biztos: Gaál Bernadettnek máris gratulálhatunk - úgy tűnik, választása valóban telitalálat volt! A leszállóhely ugyanis a bolygó Meridiani Planum nevű területe, aminek kiválasztását az indokolta, hogy itt nagy mennyiségben fordul elő a hematit nevű ásvány. A hematit egy vas-oxid, ami a Földön majdnem mindig vizes környezetben képződik. Az Opportunity leszállóhelye jelenleg teljesen száraz, de a hematit ott van - vagyis egykor víz is lehetett. Ezt tartotta a legfontosabb szempontnak Gaál Bernadett hódmezővásárhelyi diák is, amikor néhány évvel ezelőtt egy nemzetközi pályázat győzteseként ezt a leszállóhelyet javasolta a NASA-nak. A NASA szakértői pedig egyetértettek Bernadettel.
Az Opportunity landolása közben az irányítók és mérnökök tovább dolgoztak a Spirit újraélesztésén. Mint arról január 23-án beszámoltunk, a szonda pénteken már direkt kapcsolatba lépett a Földdel, és szerda óta először adatokat is küldött. Az adatok elemzése alapján memóriaproblémára gyanakodtak, illetve felmerült, hogy az egyik vezérlő szoftver hibásodhatott meg. A jelek szerint a számítógép a hiba miatt körülbelül 60-szor indult újra 3 nap alatt. Ezt azóta sikerült megszüntetni.
A mérnökök megállapították, hogy a Spirit flashmemória egysége működőképes, így valószínűsíthető, hogy a marsjáró problémáit szoftveres problémák okozzák (pontosabban az a szoftver, amely a fájlok kezelését végzi).
Szombaton a Spirit helyzetét kritikusról súlyosra minősítették, a vasárnap közép-európai idő szerint 22 órakor megtartott sajtótájékoztatón pedig úgy fogalmaztak, hogy a Spirit továbbra is súlyos állapotban van, de fokozatosan javul a helyzet. A marsjáró telepei teljesen fel vannak töltve. Az irányítók reményei szerint a Spirit teljesen rendbejöhet, de ehhez napok, esetleg hetek megfeszített munkája szükséges.
[origo]
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Csak vonszolták magukat az első kétéltűek
3D-s számítógépes modellekkel sikerült feltárni, hogyan illeszkedtek egymáshoz az első kétéltűek csontjai, és miként mozgathatták az állatok végtagjaikat. Ez lehetővé ...
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják, de a mai napig nem tudják, miért ragályos. A legújabb eredmények ...
Így startolt az új amerikai űrhajó
Magyar idő szerint 9.44-kor startolt a Dragon nevű új amerikai űrhajó. Az indítás rendben zajlott, az űrhajó 10 perccel a start után Föld körüli pályára állt.
Új rákkezelést fejlesztenek Debrecenben
A nem osztódó, azaz szunnyadó őssejtekre csak kis mértékben hat a daganatkezelésként alkalmazott sugár- vagy kemoterápia. Sokkal hatékonyabb lehetne a kezelés, ha a ...
Hogy állunk az örök fiatalság keresésével?
Megéli-e egy most született ember a 150. születésnapját? Az antiaging, az öregedésgátlás az egyik legdinamikusabban fejlődő kutatási terület és iparág napjainkban. Mi ...
Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét
Cseppet benzinszagú, zavaróan hangos, és nem is igazán interaktív a geofizikusok munkája, ám bejárhatják vele a világot. Kínába tartó németekkel és ELTE-s kutatókkal ...
Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
A ma élő emberek utolsó alkalommal láthatják a Vénuszt, amint elhalad a Nap korongja előtt. A ritka csillagászati jelenséget Magyarországon június 6-án kora reggel lehet ...
Így ivott kávét egy teljesen lebénult nő
Első ízben sikerült megvalósítani olyan agy-számítógép összeköttetést, amelynek segítségével egy több éve lebénult személy sikeresen vezérelt egy robotkart. A karral ...
Női nemi szervet ábrázolhat az emberiség első barlangrajza
A legősibb barlangrajzokat fedezték fel Dél-Franciaországban: olyan falba vésett jelet azonosítottak, amely női nemi szervre utal - legalábbis a kutatók szerint.
Az éghajlatmódosítástól a gondolatolvasásig
2011-ben nagy vitát kavart a döntés, hogy amerikai kormányzati kérésre cenzúráztak egy madárinfluenza-vírusról szóló cikket. Nem ez az egyetlen téma, ahol felmerül, hol ...
Cáfolja a világvégét a legősibb maja naptár
Egyedülálló, eddig ismeretlen falfestmények és számítások kerültek elő egy ősi maja város most feltárt termében. A falakon lévő naptár 7000 évre előre számítja ki a ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.