Jelentés az eltűnt Mars-szondáról

2003 decemberében a leszállás során megszakadt a kapcsolat a brit fejlesztésű Mars-szondával, a Beagle 2 leszállóegységgel. A küldetést irányító team most hozta nyilvánosságra hivatalos jelentését.

Az utolsó kép a Beagle 2-ről, amikor 2003. december 19-én levált az anyaszondáról

Mint az sokak számára emlékezetes, az Európai Űrügynökség (ESA) Mars Express nevű űrszondája egy leszállóegységet is szállított a vörös bolygóhoz, amelynek fő feladata az élet kutatása lett volna. 2003. december 19-én a Beagle 2 még sikeresen levált az anyaszondáról, majd december 25-én elvileg megkezdte a landolást. Erről azonban semmit nem tudunk: a szonda a tervezett leszállási időpont után nem adott életjelet, és a következő hetekben sorra csődöt mondtak a különféle kapcsoltfelvételi stratégiák.

Az ESA 2004 elején bizalmas jelentést adott ki az ügyben, de májusban 19 olyan ajánlást hozott nyilvánosságra, amelyek alapján egyértelművé vált, hogy a küldetés gyenge projektmenedzselésében látja a kudarc okát. Egy amerikai szakértő pedig odáig merészkedett, hogy a SpaceDaily.com űrportálon kidobott pénznek minősítette azt a kb. 40 millió eurót, amit a programra költöttek - mondván, hogy ilyen kevés pénzzel a háttérben semmi esély nem volt egy sikeres küldetésre. Ugyanitt jelentek meg olyan utalások, amelyek finoman szólva is megkérdőjelezték a küldetés tudományos vezetője, Colin Pillinger professzor épelméjűségét.

A szondát építő brit team most visszavágott: nyilvánosságra hozta saját hivatalos jelentését, amelyben az ESA-t támadja, mondván, hogy nem kezelték megfelelő módon a leszállóegység küldetését. A jelentés szerint a Beagle 2-t "egyszerűen csak egy műszernek" tekintették a Mars Express fedélzetén, és következetesen az anyaszonda igényeihez igazították a leszállóegység programját, még annak kárára is.

A jelentés egyik legfontosabb érdemi megállapítása: a Beagle 2 vesztének legvalószínűbb oka, hogy a Mars légköre a landoláskor a vártnál jóval vékonyabb volt, így a szonda nem tudott megfelelő módon fékezni.

A jelentés - amelynek megállapításai főként az indítás előtti tesztek adataira alapulnak - kizárja, hogy a fő ejtőernyő nem nyílt ki, illetve hogy a leváló hőpajzs összezúzta volna a szondát. A jelentés ugyanakkor nem zárja ki a szondát a talajt éréskor védő légzsákok meghibásodását, sőt úgy fogalmaz, hogy "a légzsáktesztek száma kevesebb volt a kívánatosnál".

A jelentés készítői leszögezik, hogy a jövőben egy hasonlóan komplex küldetésben egyenlő félként kell szerepelnie mindkét egységnek. Giovanni Bignami, az ESA űrtudományi tanácsadó testületének elnöke szerint azonban mindez csak üres kifogás. "Kaptak szállítójárművet az ESA-tól, kaptak pénzt, mit akartak még?" - olvashatók szavai a Nature Science Update oldalán.

A leszállóegység Darwin híres hajójáról, a Beagle-ről kapta nevét - ez is jelzi, milyen áttörő eredményeket vártak tőle a kutatók. A Beagle2 alapvető célja ugyanis az élet utáni kutatás lett volna: exobiológiai és geokémiai vizsgálatokra tervezték. A Beagle2 számos olyan műszerrel rendelkezett, amelyek alkalmassá tették volna a felszíni anyagok és a légkör víztartalmának mérésére, az esetlegesen létező marsi élet jeleként értelmezhető metánkibocsátás kimutatására, valamint az egykori életfolyamatokat jelző szénizotóp-arányok elemzésére is. A Viking-űrszondák 1976-os vizsgálatai óta nem indult olyan Mars-küldetés, amelyben ilyen központi szerepet játszott volna az élet nyomainak kutatása.

Valószínűleg soha nem fogjuk megtudni, mi történt a Beagle 2-vel. A Mars Express viszont komoly eredményeket ért el: pompás nagy felbontású képeket készít és máris rengeteg légköri mérést végzett. Problémák azonban itt is vannak: a radarberendezést hordozó tartórudat egyelőre nem lehet telepíteni, mert a repülésirányítók szerint a művelet megsértheti a szondát.