2003 decemberében a leszállás során megszakadt a kapcsolat a brit fejlesztésű Mars-szondával, a Beagle 2 leszállóegységgel. A küldetést irányító team most hozta nyilvánosságra hivatalos jelentését.

Az utolsó kép a Beagle 2-ről, amikor 2003. december 19-én levált az anyaszondáról
Mint az sokak számára emlékezetes, az Európai Űrügynökség (ESA) Mars Express nevű űrszondája egy leszállóegységet is szállított a vörös bolygóhoz, amelynek fő feladata az élet kutatása lett volna. 2003. december 19-én a Beagle 2 még sikeresen levált az anyaszondáról, majd december 25-én elvileg megkezdte a landolást. Erről azonban semmit nem tudunk: a szonda a tervezett leszállási időpont után nem adott életjelet, és a következő hetekben sorra csődöt mondtak a különféle kapcsoltfelvételi stratégiák.
Az ESA 2004 elején bizalmas jelentést adott ki az ügyben, de májusban 19 olyan ajánlást hozott nyilvánosságra, amelyek alapján egyértelművé vált, hogy a küldetés gyenge projektmenedzselésében látja a kudarc okát. Egy amerikai szakértő pedig odáig merészkedett, hogy a SpaceDaily.com űrportálon kidobott pénznek minősítette azt a kb. 40 millió eurót, amit a programra költöttek - mondván, hogy ilyen kevés pénzzel a háttérben semmi esély nem volt egy sikeres küldetésre. Ugyanitt jelentek meg olyan utalások, amelyek finoman szólva is megkérdőjelezték a küldetés tudományos vezetője, Colin Pillinger professzor épelméjűségét.
A szondát építő brit team most visszavágott: nyilvánosságra hozta saját hivatalos jelentését, amelyben az ESA-t támadja, mondván, hogy nem kezelték megfelelő módon a leszállóegység küldetését. A jelentés szerint a Beagle 2-t "egyszerűen csak egy műszernek" tekintették a Mars Express fedélzetén, és következetesen az anyaszonda igényeihez igazították a leszállóegység programját, még annak kárára is.
A jelentés egyik legfontosabb érdemi megállapítása: a Beagle 2 vesztének legvalószínűbb oka, hogy a Mars légköre a landoláskor a vártnál jóval vékonyabb volt, így a szonda nem tudott megfelelő módon fékezni.
A jelentés - amelynek megállapításai főként az indítás előtti tesztek adataira alapulnak - kizárja, hogy a fő ejtőernyő nem nyílt ki, illetve hogy a leváló hőpajzs összezúzta volna a szondát. A jelentés ugyanakkor nem zárja ki a szondát a talajt éréskor védő légzsákok meghibásodását, sőt úgy fogalmaz, hogy "a légzsáktesztek száma kevesebb volt a kívánatosnál".
A jelentés készítői leszögezik, hogy a jövőben egy hasonlóan komplex küldetésben egyenlő félként kell szerepelnie mindkét egységnek. Giovanni Bignami, az ESA űrtudományi tanácsadó testületének elnöke szerint azonban mindez csak üres kifogás. "Kaptak szállítójárművet az ESA-tól, kaptak pénzt, mit akartak még?" - olvashatók szavai a Nature Science Update oldalán.
A leszállóegység Darwin híres hajójáról, a Beagle-ről kapta nevét - ez is jelzi, milyen áttörő eredményeket vártak tőle a kutatók. A Beagle2 alapvető célja ugyanis az élet utáni kutatás lett volna: exobiológiai és geokémiai vizsgálatokra tervezték. A Beagle2 számos olyan műszerrel rendelkezett, amelyek alkalmassá tették volna a felszíni anyagok és a légkör víztartalmának mérésére, az esetlegesen létező marsi élet jeleként értelmezhető metánkibocsátás kimutatására, valamint az egykori életfolyamatokat jelző szénizotóp-arányok elemzésére is. A Viking-űrszondák 1976-os vizsgálatai óta nem indult olyan Mars-küldetés, amelyben ilyen központi szerepet játszott volna az élet nyomainak kutatása.
Valószínűleg soha nem fogjuk megtudni, mi történt a Beagle 2-vel. A Mars Express viszont komoly eredményeket ért el: pompás nagy felbontású képeket készít és máris rengeteg légköri mérést végzett. Problémák azonban itt is vannak: a radarberendezést hordozó tartórudat egyelőre nem lehet telepíteni, mert a repülésirányítók szerint a művelet megsértheti a szondát.
[origo]
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Csak vonszolták magukat az első kétéltűek
3D-s számítógépes modellekkel sikerült feltárni, hogyan illeszkedtek egymáshoz az első kétéltűek csontjai, és miként mozgathatták az állatok végtagjaikat. Ez lehetővé ...
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják, de a mai napig nem tudják, miért ragályos. A legújabb eredmények ...
Így startolt az új amerikai űrhajó
Magyar idő szerint 9.44-kor startolt a Dragon nevű új amerikai űrhajó. Az indítás rendben zajlott, az űrhajó 10 perccel a start után Föld körüli pályára állt.
Új rákkezelést fejlesztenek Debrecenben
A nem osztódó, azaz szunnyadó őssejtekre csak kis mértékben hat a daganatkezelésként alkalmazott sugár- vagy kemoterápia. Sokkal hatékonyabb lehetne a kezelés, ha a ...
Hogy állunk az örök fiatalság keresésével?
Megéli-e egy most született ember a 150. születésnapját? Az antiaging, az öregedésgátlás az egyik legdinamikusabban fejlődő kutatási terület és iparág napjainkban. Mi ...
Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét
Cseppet benzinszagú, zavaróan hangos, és nem is igazán interaktív a geofizikusok munkája, ám bejárhatják vele a világot. Kínába tartó németekkel és ELTE-s kutatókkal ...
Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
A ma élő emberek utolsó alkalommal láthatják a Vénuszt, amint elhalad a Nap korongja előtt. A ritka csillagászati jelenséget Magyarországon június 6-án kora reggel lehet ...
Így ivott kávét egy teljesen lebénult nő
Első ízben sikerült megvalósítani olyan agy-számítógép összeköttetést, amelynek segítségével egy több éve lebénult személy sikeresen vezérelt egy robotkart. A karral ...
Női nemi szervet ábrázolhat az emberiség első barlangrajza
A legősibb barlangrajzokat fedezték fel Dél-Franciaországban: olyan falba vésett jelet azonosítottak, amely női nemi szervre utal - legalábbis a kutatók szerint.
Az éghajlatmódosítástól a gondolatolvasásig
2011-ben nagy vitát kavart a döntés, hogy amerikai kormányzati kérésre cenzúráztak egy madárinfluenza-vírusról szóló cikket. Nem ez az egyetlen téma, ahol felmerül, hol ...
Cáfolja a világvégét a legősibb maja naptár
Egyedülálló, eddig ismeretlen falfestmények és számítások kerültek elő egy ősi maja város most feltárt termében. A falakon lévő naptár 7000 évre előre számítja ki a ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.