Idegen űrhajó lehet a Naprendszerben

2004.09.02. 9:54

Az idegen civilizációkkal való kapcsolatfelvétel legjobb módja üzenetekkel ellátott űrszondák küldése lehet. Nem kizárt, hogy számunkra is van már egy "küldemény" a Naprendszerben - írja két kutató a Nature-ben.

A Nature brit tudományos hetilapban megjelent tanulmány egy régi ötlet új elemzése. Már évtizedekkel korábban felmerült a gondolat, hogy az idegen civilizációk számára küldött komplex üzenetek hatékonyabban továbbíthatók egy fizikai objektummal (például egy űrszondával), mint a rádióhullámokon keresztül. Az elgondolás új analízise szerint is jobban kellene figyelnünk arra, hogy a csillagközi tér rádióteleszkópokkal való pásztázása mellett körülnézzünk egy kicsit saját házunk táján is, azaz idegen civilizációk nyomai után kutassunk szűkebb kozmikus környezetünkben, a Naprendszerben - javasolja Christopher Rose, az amerikai Rutgers University kutatója.

Mint azt olvasóink közül sokan tudják, ezt az izgalmas lehetőséget már számos tudományos-fantasztikus mű feldolgozta, s ezek közül is kiemelkedik Arthur C. Clarke Űrodüsszeia-eposza, amely a sci-fi műfaj egyik legnagyobb klasszikusa. Rose szerint egy-egy stabil pálya a Jupiter, a Hold, sőt a Föld körül "potenciális kozmikus postaláda" lehet, ahol nekünk szóló üzenetek keringhetnek - éppen ezeken a helyeken bukkannak fel a titokzatos fekete monolitok Clarke művében.

Tény, hogy számtalan olyan hely van a Naprendszerben, ahol stabilan el lehet helyezni egy üzenetet. Jelenleg azonban csak a Hold és a Mars, továbbá néhány kisbolygó felszínét és környezetét ismerjük viszonylag részletesen, és soha nem indult még idegen civilizációk üzenetei utáni kutatás a Föld közvetlen környezetében - mondja Greg Wright fizikus, Rose kutatótársa.

A kutatók a különböző hosszúságú üzenetek elküldéséhez szükséges energiamennyiséget próbálták meghatározni. Számításaik szerint egy ezer fényévnyire lévő csillagrendszerbe már hatékonyabb és biztosabb megoldás űrszondát küldeni, ha az üzenet nagysága 100 terabit vagy annál több.

Persze biztosan sokakban felmerül - és erre is számos sci-fi regényben látunk példát -, hogy az üzenet megérkezése több millió évet is igénybe vehet, ezalatt pedig a földi civilizáció is olyan fejlettségi fokot érhet el, amely sokkal elegánsabb és gyorsabb megoldásokat kínál majd.
 
Az emberiség mindenesetre már megkezdte a kozmikus levelezést, amikor először a Pioneer-10 és 11, majd a Voyager-1 és 2 űrszondákon plaketteket, illetve aranylemezeket helyezett el, amelyek bemutatnak bennünket és kozmikus környezetünket azoknak, akik esetleg kihalásszák majd e "kozmikus palackpostákat".

Jill Tarter, a SETI kutatóközpont igazgatója egyetért a két kutatóval abban, hogy nyitott szemmel kell járnunk közvetlen kozmikus környezetünkben is. Hozzáteszi azonban, hogy jelenleg a legfontosabb egy első kontakt lenne a rádiótartományban, ami nem igényel hosszú, bonyolult információcserét. Egyelőre azonban - mintegy 45 évnyi "hallgatózás" és körülbelül 800 csillag rádiópásztázása után - semmi jele annak, hogy bárki is ilyen módon küldött volna üzenetet nekünk.

KAPCSOLÓDÓ CIKK