SpaceShipOne: ma lesz a díjat hozó repülés

Vágólapra másolva!
Egyetlen űrugrás választja el az első, kizárólag magántőkéből fejlesztett űrjárművet, a SpaceShipOne-t az  "Ansari X" díjjal járó 10 millió USA dollártól. A repülésre ma délután, közép-európai idő szerint 16 órakor kerülhet sor.
Vágólapra másolva!

Forrás: EPAA magánűrhajózás úttörőjének szánt díjat az a magánűrhajó nyerheti el, amely legalább 100 km-es magasságba, a "világűr hivatalos határáig" tud emelkedni, s ezt a teljesítményt 14 napon belül képes megismételni. Mint arról beszámoltunk, a SpaceShipOne szeptember 29-én sikerrel hajtotta végre a díjért tett első hivatalos útját, s az ismétlésre közép-európai idő szerint ma délután 16 órakor kerülhet sor.

A gépet, mint a korábban, várhatóan ez alkalommal is Michael Melvill irányítja majd.