Az Opportunity egy ritka, nem a Marsról származó kőzetre bukkant a vörös bolygón.

Idegen kőzet egy ismerős bolygón
Miközben a szakemberek és az érdeklődők lassan magukhoz térnek a Huygens pazar küldetése okozta sokkból, a Mars Meridiani-síkságának végtelen homoktengerében araszóló Opportunity olyasmire bukkant, amit még soha nem találtunk egy másik égitesten. A Maradandóság-kráterből nemrégiben kivergődő szerkezet egy meteoritot azonosított.
A NASA január 20-án kiadott tájékoztatója szerint megtörtént a körülbelül 30 centiméteres, lyukacsos felszínű objektum színképelemzése. Ezek alapján bizonyítást nyert, amit pár napja más vizsgálatokból már gyanítottak: a meteorit főként vasból és nikkelből áll, azaz egy vasmeteorittal van dolgunk. A meteorit a Heat Shield Rock nevet kapta, mivel közvetlenül a saját hőpajzsa mellett bukkant rá az Opportunity.
A felfedezés váratlan, de igazából nem meglepő: a Földön is a sivatagok és a jégmezők (például a Szahara és az Antarktisz) a legalkalmasabb helyek a meteorit-vadászatra, ahol az egyes darabok jól elkülönülnek környezetüktől. Az érdekes az, hogy a Marson most egy nem marsi eredetű kőzetet vizsgálunk - földi műszerekkel. A Naprendszer egyre ismerősebb és otthonosabb hellyé válik számunkra.
A marsjárók egyéves működése minden várakozást felülmúl. A tervezett élettartam négyszeresét produkáló szerkezetek továbbra is jó állapotban vannak, és újabb feladatok elé néznek. Az Opportunity a hőpajzs és a meteorit vizsgálata után a Vosztok nevű kerek alakzat felé veszi az irányt, ahová a tervek szerint egy héten belül érkezik meg. A Spirit tovább kapaszkodik felfelé a Columbia-hegyeken.
Aki "MER", az nyer címmel jelent meg összefoglaló cikk a két rover felfedezéseiről a Természet Világa 2005. januári számában. A Mars Society magyar tagozatának honlapján a cikk elektronikus változatát olvashatják, bővített, színes és nagy felbontásban is elérhető képanyaggal.
2005-ben újabb űrszonda indul a vörös bolygó felé: augusztusban startol a Mars Reconnaissance Orbiter nevű keringőegység, amely minden korábbinál részletesebben térképezi fel a felszínt, áthidalva az eddigi keringőegységek és a leszállószondák felvételeinek felbontása közti szakadékot.
[origo]
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Csak vonszolták magukat az első kétéltűek
3D-s számítógépes modellekkel sikerült feltárni, hogyan illeszkedtek egymáshoz az első kétéltűek csontjai, és miként mozgathatták az állatok végtagjaikat. Ez lehetővé ...
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják, de a mai napig nem tudják, miért ragályos. A legújabb eredmények ...
Így startolt az új amerikai űrhajó
Magyar idő szerint 9.44-kor startolt a Dragon nevű új amerikai űrhajó. Az indítás rendben zajlott, az űrhajó 10 perccel a start után Föld körüli pályára állt.
Új rákkezelést fejlesztenek Debrecenben
A nem osztódó, azaz szunnyadó őssejtekre csak kis mértékben hat a daganatkezelésként alkalmazott sugár- vagy kemoterápia. Sokkal hatékonyabb lehetne a kezelés, ha a ...
Hogy állunk az örök fiatalság keresésével?
Megéli-e egy most született ember a 150. születésnapját? Az antiaging, az öregedésgátlás az egyik legdinamikusabban fejlődő kutatási terület és iparág napjainkban. Mi ...
Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét
Cseppet benzinszagú, zavaróan hangos, és nem is igazán interaktív a geofizikusok munkája, ám bejárhatják vele a világot. Kínába tartó németekkel és ELTE-s kutatókkal ...
Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
A ma élő emberek utolsó alkalommal láthatják a Vénuszt, amint elhalad a Nap korongja előtt. A ritka csillagászati jelenséget Magyarországon június 6-án kora reggel lehet ...
Így ivott kávét egy teljesen lebénult nő
Első ízben sikerült megvalósítani olyan agy-számítógép összeköttetést, amelynek segítségével egy több éve lebénult személy sikeresen vezérelt egy robotkart. A karral ...
Női nemi szervet ábrázolhat az emberiség első barlangrajza
A legősibb barlangrajzokat fedezték fel Dél-Franciaországban: olyan falba vésett jelet azonosítottak, amely női nemi szervre utal - legalábbis a kutatók szerint.
Az éghajlatmódosítástól a gondolatolvasásig
2011-ben nagy vitát kavart a döntés, hogy amerikai kormányzati kérésre cenzúráztak egy madárinfluenza-vírusról szóló cikket. Nem ez az egyetlen téma, ahol felmerül, hol ...
Cáfolja a világvégét a legősibb maja naptár
Egyedülálló, eddig ismeretlen falfestmények és számítások kerültek elő egy ősi maja város most feltárt termében. A falakon lévő naptár 7000 évre előre számítja ki a ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.