Programajánló: húsvéti távcsövezés

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Christiaan Huygens (1629-1695) holland csillagász 1655. március 25-én fedezte fel a Szaturnusz legnagyobb holdját, a Titánt. Ugyancsak ő volt az, aki megfigyelései alapján elsőként írta le helyesen a Szaturnusz gyűrűrendszerét. Napjainkban, 350 évvel a felfedezés után, az óriásbolygó körül kering a Cassini-űrszonda, amelynek Huygensről elnevezett leszállóegysége 2005. január 14-én landolt a Titán felszínén. Többek között ez a történelmi jelentőségű esemény az egyik kiemelt témája az óbudai Polaris Csillagvizsgálóban március 25-én 19 órakor kezdődő Titán- és Szaturnusz-bemutatónak, ahol az érdeklődők távcsöves megfigyeléseken és előadásokon vehetnek részt.

Az előadások 2005. március 25-én, pénteken 19 órától:

  • 350 éve történt: a Titán felfedezése (Farkas Alexandra)
  • Titán, a Huygens-űrszonda szemével (Kereszturi Ákos)
  • Űrszondák a Szaturnusznál (Horvai Ferenc)
  • Az Enceladus, a titokzatos hold (Budai Edina, Szabó Andrea)
  • Magyar műszerek a Cassini fedélzetén (Spányi Péter)

Az előadásokat az interneten élőben is közvetítik az alábbi oldalról elérhető linkeken: http://www.mcse.hu

Az éjszaka során a Polaris Csillagvizsgáló műszereivel megfigyelhető a Szaturnusz és gyűrűrendszere, a bolygó legnagyobb kísérője, a Titán, a telehold, valamint a Jupiter és néhány további égitest.

Az előadásokat felhős idő esetén is megtartják a szervezők.

Belépődíj: felnőtteknek 400 Ft, diákoknak 250 Ft, az MCSE tagjainak ingyenes.

További információk: (70) 548-9124