Becsapódott a Deep Impact űrszonda lövedéke az üstökösbe

Vágólapra másolva!
2005. július 4-én, magyar idő szerint reggel 7.52-kor a Deep Impact űrszonda becsapódó egysége (a "lövedék") ütközött a Tempel-1 üstökös magjával. Olvassa el a történelem első csillagászati kísérletének részletes forgatókönyvét, és kövesse az eseményeket rovatunkban!
Vágólapra másolva!

Hírek a becsapódás utáni első sajtótájékoztatóról (július 4., hazai idő szerint 10.00)

A Deep Impact-szonda lövedékének becsapódása után közel két órával tartott sajtótájékoztatón a NASA beszámolt az első eredményekről. Ezek szerint a lövedék az anyaszondától különválva még háromszor módosította pályáját, 1-2 m/s-os korrekciókat végrehajtva. Már az első módosítás után is eltalálta volna a magot, de az automatika a felszín legfényesebb részét célozta meg, ezért végzett még kisebb módosításokat.

Forrás: NASA JPL

A lövedék kamerájának sorozatfelvétele a maghoz közeledve (Fotó: NASA JPL)

A lövedék egészen a találkozó előtti harmadik másodpercig rögzített felvételeket, amelyek maximális felbontása 7 méter - ezek a valaha készített legrészletesebb fotók egy üstökösmagról. A fotók mellett az anyaszonda színképeket is rögzített, ezeken sok elem nyoma lesz azonosítható, de részletes elemzésük még nem fejeződött be.

A Deep Impact már 10 nappal a találkozó előtt is végzett méréseket infravörös spektrométerével, és a kómában sikeresen azonosította a vízgőzt, szén-dioxidot, szén-monoxidot, néhány szénhidrogént, de ezeknél most lényegesen részletesebb adatokat várnak. Közel fél órával a becsapódás után az anyaszonda visszatekintett a magra, ekkor a robbanás felhője már nagyobbnak mutatkozott, mint a kb. 5x7 km-es üstökösmag.

Forrás: Faulkes Telescope Project

A Faulkes teleszkóp felvételei az üstökösről becsapódás előtt (balra) és a után (jobbra) (Fotó: Faulkes Telescope Project)

A földi obszervatóriumok sem tétlenkedtek: az üstökösnek közel 2 magnitúdós felfényesedését rögzítették, amit a robbanás szétterjedő felhőjéről visszavert napfény okozott. A jelenséget nem csak a legnagyobb obszervatóriumokból figyelték meg sikeresen, hanem kisebb távcsövekkel több száz műkedvelő amatőrcsillagász is látta, sőt sokan a robbanástól keletkezett és a magtól távolodó felhőt is megfigyelték.

További, részletesebb információk legkésőbb az esti órákban várhatók.

A becsapódás utáni első információk és képek (július 4., hazai idő szerint 8:30)

2005. július 4-én, magyar idő szerint reggel 7.52-kor a Deep Impact "lövedéke" eltalálta a Tempel-1 üstökös magját: másodpercenkénti 10 km-es sebességgel ütközött az üstökösmag napsütötte oldalán a felszínbe. A számítások szerint közelítőleg 19 GJ mozgási energiája a találkozás pillanatában 4,5 tonna TNT-vel egyenértékű robbanás formájában szabadult fel. Az előzetes becslések szerint a robbanás pillanatában nagyságrendileg 10 m mély, 100 m átmérőjű kráter keletkezett, de a pontos méretek a mag anyagától nagymértékben függenek, és csak később lehet pontosabb becslést adni rá.

Forrás: NASA JPL

A becsapódást követő másodpercek az anyaszonda felvételén: jól látható a kirepülő törmelékfelhő. Utóbbi nem a robbanás hőjétől világít, fénye egyszerű visszavert napfény (Fotó: NASA JPL)

A képen a becsapódás pillanata látható, amelyet az anyaszonda készített (Fotó: NASA/JPL)

Forrás: NASA JPL

A Tempel-1 üstökösmag kráterezett felszíne a becsapódó egység kamerájával. A jelenlegi becsapódás is hasonló szerkezeteket hozhatott létre (Fotó: NASA JPL)

Forrás: NASA JPL

A becsapódás előtt közel egy órával a becsapódó egység által rögzített felvétel. Jól látható a Temple-1 szabálytalan alakú magja és egy nagyobb kráter, amelynek aljzata árnyékban van (Fotó: NASA JPL)

Az első sajtótájékoztatót hazai idő szerint 10 óra körül tartják, amelyről részletesen beszámolunk. Kérjük, addig is tanulmányozza a küldetésről összeállított háttéranyagunkat és a további események várható forgatókönyvét cikkünk további részében.

Július 3. (vasárnap)

A Deep Impact küldetésének 171-dik napján, egy nappal a becsapódás előtt, 2005. július 3-án, 880 ezer km-re a Tempel-1 üstökös magjától magyar idő szerint reggel 6:07-kor levált a lövedék az anyaszondáról. A szétválás előtt hat órával kisebb pályakorrekciót hajtott végre az űrszondapáros, a főhajtómű fél perces üzemelésével. A manőver eredményeként a szétváláskor a lövedék nagy pontossággal haladt a célpont felé. Bekapcsolódtak a lövedék akkumulátorai, a kamikaze berendezésen néhány órás élettartamára nem helyeztek el napelemtáblát.

A lövedéket kis robbanótöltetek választották le az anyaszondáról, 35 cm/s-os relatív sebességet adva neki. Tizennégy perccel később az anyaszonda pályát változtatott, hogy biztonságos távolságban repüljön el a Tempel-1 mellett. Az eddigi ellenőrzések alapján a lövedék a tervezettnek megfelelően kommunikál S-sávú antennája segítségével, adatait ugyanis az anyaszonda fogja bolygónk felé továbbítani. A becsapódás július 4-én, reggel 8 óra körül várható, amelyről az első tájékoztatást késő délelőtt fogjuk adni.