Sikeresen dokkolt az űrrepülőgép

Vágólapra másolva!
A kalandos starttal indult Discovery csütörtökön magyar idő szerint 13:17-kor sikeresen összekapcsolódott a Nemzetközi Űrállomással.
Vágólapra másolva!

Új képek a Discovery küldetéséről!

Mint arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, a Discovery startja eseménydús volt. A hővédő csempéket ért kisebb sérülések mellett komolyabb dolog is történt: a szilárd hajtóanyagú segédrakéták leválása után néhány másodperccel a fő hajtóanyagtartályról egy nagyobb habszivacs szigetelésdarab szakadt le. A közel párna méretű szigetelés az erős légáramlatoktól védte az alatta futó vezetékeket. A Columbia 2003-as katsztrófáját egy hasonlóan levált szigetelőelem okozta, ezért eleve terveztek egy olyan javítást, ami a most érintett részt változtatta volna meg a rendszeren - azonban erről később mégis letettek.

Bár a leszakadt elem nem sértette meg az űrrepülőgép külső burkolatát, az esemény markánsan jelzi, hogy a rendszer még mindig nem elég biztonságos. A NASA vezetése szerint ezúttal feltétlenül pótolni kell az akkori elmaradást, és a vizsgálat végéig, a probléma megoldásáig az űrrepülőgépek ismét kényszerpihenőn lesznek. A kisebb levált hővédőcsempe-darabok nem jelentenek komoly veszélyt, ennél nagyobb sérülésekkel is épségben tért már vissza az űrrepülőgép. A levált habszivacs azonban szerencsétlen esetben komoly sérülést okozhatott volna.

Az asztronauták a repülés első napján előkészültek a külső felület, főleg a gép orrészének és a szárnyak belépőéleinek a vizsgálatára. A meghosszabbított robotkarral végzett vizsgálatok működőképesnek bizonyultak. Mindezek után ma az űrrepülőgép megközelítette a Nemzetközi Űrállomást, mégpedig úgy, hogy onnan a külső felületét esetleges további sérülések után nyomozva részletesen megfigyelhessék. Ezentúl az ilyen ellenőrzés rutineljárás lesz az összekapcsolódás előtt. A Discovery magyar idő szerint 13:17 perckor Chile felett kapcsolódott össze az űrállomással. Ez volt az első alkalom, hogy a Columbia közel ezer nappal ezelőtti katasztrófája óta űrrepülőgép dokkolt a Nemzetközi Űrállomással.

A Discovery legénységét Szergej Krikalev és John Phillips köszöntötték tradícionális sípszójelzéssel, majd előkerült a só és a kenyér, amivel orosz szokás szerint megajándékozták a vendégeket. A tervek szerint az űrrepülőgép robotkarjának a végén lévő OBSS jelzésű érzékelőt az űrállomás robotkarja veszi át, amivel részletesen átvizsgálják majd a külső borítást.

Forrás: NASA

A levált szigetelés helye a fő hajtóanyagtartály falán, fehér karikával jelölve (fotó: NASA)

A levált szigetelés miatt az űrrepülőgép program és a Nemzetközi Űrállomás fejlesztése is újabb késedelmet fog szenvedni. Az események csak megerősítették a nézetet, amely szerint az űrrepülőgép flottát 2010-ig nyugdíjazni kell, és ugyanekkorra az űrállomásnak már teljes állapotban kell a Föld körül keringenie.