
Forrás: NASA JPLJeges sziklák és por az Enceladuson
Holdak és kisbolygók a Linktárban
Az Enceladus a Szaturnusz egyik holdja. Felszíne rendkívül fényes, a ráeső napfénynek közel 99%-át veri vissza, ezzel a legerősebb fényvisszaverő felszínű égitest a Naprendszerben. Anyaga főleg vízjégből áll, felszínén több képződmény is belső aktivitásra: vulkanizmusra, tektonikára utal. Mivel a hold a Szaturnusz kiterjedt E jelű gyűrűjében kering, és a gyűrű az Enceladus távolságában a legsűrűbb, régóta feltételezik, hogy az E gyűrű anyaga a holdról származik.
A Cassini-űrszonda 2005. július 14-én a hold déli féltekéje felett mindössze 175 km-el repült el, minden korábbinál részletesebb felvételeket készítve. A képeken becsapódásos kráterek alig látszanak, a felszín tehát nagyon fiatalos megjelenésű. Ellenben sok, néhányszor 10 méteres szikla és különféle töréses képződmény mutatkozik. Emellett világos fagyréteghez hasonló takaró borítja a területet sok helyen. A térségben sűrű repedéses hálózat figyelhető meg, ahol egyes repedések Y alakja erős oldalirányú deformációkra utal. Ilyen a képződmények határolják le a déli pólus térségének fiatal felszínformáit, utalva rá: a terület fejlődéstörténete eltér a környező vidékétől.
Elképzelhető, hogy a holdon jeges lávákat produkáló, úgynevezett kriovulkánok működnek, és ezek pöfékelik ki a friss anyagot a gyűrűbe. De néhányan egyszerűbb magyarázatot tartanak valószínűnek: bár kerül friss anyag a felszínre, a világűrből érkező meteorikus testek becsapódásai löknek ki finom jégszemcséket, amelyek utánpótlást biztosítanak az E gyűrű anyagának, valamint visszahullva létrehozzák a finom és fényes porréteget. Persze ez a teória sem ad teljes magyarázatot a tapasztaltakra.

A 208 km távolról készített felvételen a déli sarkvidék fiatal felszínformái látszanak, a kinagyított rész felbontása 4 méter körüli. A kép nagyobb változata (fotó: NASA JPL)
A megfigyelések igazolni látszanak a feltételezés, amely szerint az Enceladus a közelmúltban is aktív volt, esetleg még ma is történnek változások rajta. Nem kizárt, hogy belsejében különböző fagyáspontcsökkentő anyagok keverednek a vízjéggel. Ennek eredményeként az alacsony hőmérséklet ellenére is lehet folyékony víz benne. Mindezek eldöntésére a Cassini-űrszonda további megfigyeléseit próbálják majd felhasználni a szakemberek.
[origo]
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Csak vonszolták magukat az első kétéltűek
3D-s számítógépes modellekkel sikerült feltárni, hogyan illeszkedtek egymáshoz az első kétéltűek csontjai, és miként mozgathatták az állatok végtagjaikat. Ez lehetővé ...
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják, de a mai napig nem tudják, miért ragályos. A legújabb eredmények ...
Így startolt az új amerikai űrhajó
Magyar idő szerint 9.44-kor startolt a Dragon nevű új amerikai űrhajó. Az indítás rendben zajlott, az űrhajó 10 perccel a start után Föld körüli pályára állt.
Új rákkezelést fejlesztenek Debrecenben
A nem osztódó, azaz szunnyadó őssejtekre csak kis mértékben hat a daganatkezelésként alkalmazott sugár- vagy kemoterápia. Sokkal hatékonyabb lehetne a kezelés, ha a ...
Hogy állunk az örök fiatalság keresésével?
Megéli-e egy most született ember a 150. születésnapját? Az antiaging, az öregedésgátlás az egyik legdinamikusabban fejlődő kutatási terület és iparág napjainkban. Mi ...
Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét
Cseppet benzinszagú, zavaróan hangos, és nem is igazán interaktív a geofizikusok munkája, ám bejárhatják vele a világot. Kínába tartó németekkel és ELTE-s kutatókkal ...
Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
A ma élő emberek utolsó alkalommal láthatják a Vénuszt, amint elhalad a Nap korongja előtt. A ritka csillagászati jelenséget Magyarországon június 6-án kora reggel lehet ...
Így ivott kávét egy teljesen lebénult nő
Első ízben sikerült megvalósítani olyan agy-számítógép összeköttetést, amelynek segítségével egy több éve lebénult személy sikeresen vezérelt egy robotkart. A karral ...
Női nemi szervet ábrázolhat az emberiség első barlangrajza
A legősibb barlangrajzokat fedezték fel Dél-Franciaországban: olyan falba vésett jelet azonosítottak, amely női nemi szervre utal - legalábbis a kutatók szerint.
Az éghajlatmódosítástól a gondolatolvasásig
2011-ben nagy vitát kavart a döntés, hogy amerikai kormányzati kérésre cenzúráztak egy madárinfluenza-vírusról szóló cikket. Nem ez az egyetlen téma, ahol felmerül, hol ...
Cáfolja a világvégét a legősibb maja naptár
Egyedülálló, eddig ismeretlen falfestmények és számítások kerültek elő egy ősi maja város most feltárt termében. A falakon lévő naptár 7000 évre előre számítja ki a ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.