Első alkalommal sikerült bolygók keletkezéséhez szükséges anyagkristályokat kimutatni barna törpék körül. A normális csillagoknál megfigyelthez hasonló módon tehát, itt is megindulhat a bolygók keletkezése.

Forrás: NASA/JPL-Caltech/T. Pyle (SSC)Fantáziarajz egy barna törpe körüli korongban növekvő szemcsékről
A bolygókeletkezés egyik nagy kérdése, vajon létrejönnek-e planéták a barna törpék, azaz a "félresikerült csillagok" körül is, avagy a kísérők csak a "normális" csillagok velejárói? Barna törpéknek nevezzük a csillagokhoz hasonló módon keletkezett, de kb. 0,08 naptömeg alatti objektumokat. Kis tömegük miatt belsejükben nem alakulnak ki olyan körülmények, amelyek lehetővé teszik a fősorozati csillagokra jellemző hidrogén-hélium fúziós reakciókat. Ezek az objektumok életük elején, az összeállás során felhalmozódott hő révén még erősen sugároznak, de aztán fokozatosan kihűlnek.
A Spitzer-űrteleszkóppal hat fiatal barna törpét vizsgáltak. Az objektumok a Kaméleon csillagkép irányában, 520 fényév távolságban helyezkednek el, tömegük a Jupiterének 40-70- szerese, koruk pedig 1 és 3 millió év közötti. Apai Dániel (University of Arizona, NAI) és kollégáinak mérései alapján, a hat célpont közül ötnél a "normál" csillagok keletkezésekor megfigyelthez hasonló anyagok találhatók az objektumot övező anyagkorongban. Ezekből a szemcsékből később bolygók állhatnak össze.
Az öt korongban sikeresen azonosították az olivint, az egyik leggyakoribb szilikátásványt, a keletkező bolygók egyik alapvető építőkövét. A kisebb szemcsék mellett előfordultak nagyobb kristályok is, és a méreteloszlás arra utal, hogy a korongban fokozatos szemcsenövekedés zajlik. Az anyagkorongok lapultak, ami szintén a szemcsék növekedésére, a szimmetriasíkban történő koncentrálódására utal.
A barna törpék körül keletkező bolygók jellemzői azonban részben eltérhethetnek a nagyobb tömegű, normális csillagok körül kialakult társaikétól. Egy barna törpe környezetében ugyanis más hőmérséklet uralkodik, amely a kialakuló ásványok összetételét, térbeli övezetességét is befolyásolja.
Élet egy barna törpe bolygóján
Ez az első alkalom, hogy ilyen szemcséket sikerült születő barna törpék körül azonosítani. A megfigyelés arra utal, hogy az exobolygók és a Földön kívüli élet keresése szempontjából ezek az objektumok is érdekes célpontok lehetnek. Szerepüket tovább hangsúlyozza, hogy az új kutatások fényében a földi élet keletkezése nem bolygónk felszínén, hanem a felszín alatt, vulkanikusan fűtött és vízzel átjárt környezetben történhetett. Hasonló körülmények egy barna törpe bolygóján is kialakulhatnak - hiszen ebben nem játszik szerepet a központi égitest sugárzása.
Egy ilyen planétán az esetleg létrejött élet további fejlődésével kapcsolatban viszont, már érezhető a normális központi csillag hiánya. Egy barna törpe ugyanis csak élete elején sugároz erősen, később folyamatosan halványodik. Eszerint az elméleti zóna, ahol egy bolygón a beeső napsugárzás miatt megjelenhet a folyékony víz, egy barna törpe körül idővel zsugorodik, egyre közelebb kerül a központi égitesthez. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy az ilyen, úgynevezett lakhatósági zónák jelenleg nem többek egyszerű elméleti modellnél - és egy barna törpe körüli bolygó jellemzőit ma még nagyon nehéz megbecsülni.
[origo]
Miért ítélték halálra Jézust?
Pilatus az evangéliumban habozik, töpreng Jézus halálra ítélése előtt, noha a történetírók leírásából egy olyan ember képe bontakozik ki, aki nem retten vissza ...
Miért ítélték halálra Jézust?
Pilatus az evangéliumban habozik, töpreng Jézus halálra ítélése előtt, noha a történetírók leírásából egy olyan ember képe bontakozik ki, aki nem retten vissza ...
Valami furcsa dolog történik a Nappal
Végre beindult a Nap: pár nap alatt négy óriási kitörés zajlott le rajta. Továbbiak is várhatók, és ezek már a Földre is hatással lehetnek. Ám a Nap az utóbbi időben ...
Húszezer kutya érkezett Budapestre
Több mint húszezer kutya lesz Budapesten a hét végi Kutya Világkiállításon. A rendezvényre 70 országból érkeznek kutyák, és számos olyan ritkaság is látható lesz, amiből ...
Szamárnak nem érdemes hátat fordítani
A szamarak sem agresszív állatok, de nagyobb egyéniségek a lovaknál, és a kedélyállapotuk is hullámzó. Ha rossz napjuk van, vagy éppen szaporodási időszakban ...
Máshol volt az ókor legendás csodája
Új eredmények szerint mégis létezett a legtitokzatosabb ókori csoda, a Szemiramisz függőkertje néven ismert, hatalmas építmény.
Ostroma után nyomtalanul eltűnt a Bastille
Luxusbörtön volt a Bastille, amelynek kiváló főztjét mindössze hét rab - köztük négy hamisító - ette 1789. július 14-én. Hahner Péter történész szavaival: "a párizsi nép ...
Már ölik a szúnyogokat Budapesten is
Két száraz év után idén ismét rengeteg a szúnyog, a Balatonnál 250 hektárral nagyobb a tocsogókkal fedett terület, ahol kikelhetnek. Itt már kedden, Budapesten pedig ...
Ne nyúlj a magyar koronához!
Hányszor látta egy magyar király a Szent Koronát? Életében csak pár alkalommal, hiszen a korona a történetének 99 százalékát egy láda mélyén töltötte. A Szent Korona nem ...
Mire költ a NASA a következő években?
Magáncégekkel építtet űrhajót, élesbe fordul a Mars kutatása, űrhajósai ott vannak az ISS-en, készül az újabb űrtávcső és a Cassini szonda lassan egy évtizede kering a ...
Tényleg a vízben éltek az ember ősei?
Az emberi evolúció egyik erősen vitatott elmélete szerint az ember őse bizonyos ideig vízi életmódot folytatott. A vízimajom-elmélet hívei jövő héten gyűlnek össze ...
Megfejtették a gyilkos barlang rejtélyét
Amerikai és spanyol kutatók kerestek megoldást arra a rejtélyre, hogy miért áll szinte teljes egészében csak ragadozókból egy spanyol barlangi kitöltés anyaga.
Egy magyar király, akinek nem volt kedve uralkodni
Örökletes betegség, közeli rokonok közötti házasság és elrontott neveltetés egyaránt okozhatta, hogy II. Rudolf császár és magyar király uralkodása olyannyira ...
Az eddigi legdurvább helyen tesztelték Einsteint
Az eddigi legkeményebb próbát is kiállta Einstein általános relativitáselmélete: a csillagászok egy neutroncsillagból és egy fehér törpéből álló rendszerben ellenőrizték ...
Mikor tör ki Kínából az új madárinfluenza?
Sürgősen rá kellene jönni, hogyan terjed a veszélyes vírus.
Virágot fújnak a koszba
Tisztítanak, mégis büntetik őket. A negatív graffitisek kizárólag a koromszürke falakat használják.
Saját útját filmezte végig egy csomag
Minikamerát és intelligens vezérlést szerelt postai csomagjába egy brit szaki.