Galaxisunknak csaknem egymillió csillagáról készül spektroszkópiai adatbázis egy nemzetközi program keretében. A szakemberek várakozásai szerint elsősorban abba nyerhetünk bepillantást, hogy Tejútrendszerünk milyen kölcsönhatásokban állt kezdetekben más galaxisokkal.

Forrás: Gibson, CfA, Supercomputing, SwinburneKét galaxis kölcsönhatásának szimulációja, amelynek keretében a csillagok egy része (sárga szín) egy csóvát alkotva kirepül
A Tejútrendszer múltjának felderítésében a kezdetekben kialakult ősi csillagok összetételének és mozgásának vizsgálata nyújt segítséget. A kémiai összetétel és a mozgás együttes statisztikai vizsgálata alapján ugyanis meg lehet határozni, hogy az egyes csillagok valóban a mi csillagvárosunkban keletkeztek-e, avagy más galaxisokkal való kölcsönhatás során ragadtak itt.
Eddig nem állt rendelkezésre olyan átfogó adatbázis, amely kellően nagy számú idős csillagról tartalmazott volna spektroszkópiai adatokat. Ez szükséges ahhoz, hogy a legelemibb információkat, mint például a látóirányunkba eső sebességet (radiális sebességet), kémiai összetételt, felszíni hőmérséklet, nehézségi gyorsulást stb. meg tudjuk határozni.
Ennek a hiányosságnak a pótlását célozta meg egy 2003-ban nemzetközi összefogással indult felmérés, amelynek eddigi eredményei a napokban váltak nyilvánossá. A RAVE (Radial Velocity Experiment) program során spektroszkópiai méréseket végeztek a Nap környezetében lévő csillagokról. Az adatbázis eddig mintegy százezer objektum adatait tartalmazza, amely így a korábbi adatbázisoknál mintegy kétszer nagyobb, és ebben a csillagok spektruma mellett azok fényessége és színe is szerepel. A felmérést az Angol-ausztrál Obszervatórium 1,2 méteres Schmidt-távcsövével végzik, és a tervek szerint 2010-re mintegy egymillió csillagról tartalmaz majd adatokat.
A Schmidt-távcső hatalmas, 6°-os látómezővel bír, amely az égbolt csaknem 150-szer akkora területét fedi le, mint a telihold. A távcsőre szerelt spektrográf egyszerre akár 150 objektum spektrumát is képes felvenni.
A nemzetközi kutatócsoport figyelme elsősorban csillagvárosunk legősibb csillagaira irányul. Ezek akkor keletkeztek, amikor a Tejútrendszer még nagyon fiatal volt, és feltehetően szoros kölcsönhatásban állt más, születőben lévő galaxisokkal. A kémiai összetétel a csillagok korának meghatározásában nyújt támpontot, a sebesség pedig eredetükre utal. A RAVE adatbázisát pontos távolság- és asztrometriai pozíciómérések egészítik ki (ez a csillag sajátmozgását - látóirányunkra merőleges mozgáskomponensét adja meg). Ezzel feltérképezhetővé válik galaxisunk csillagainak teljes térbeli és összetételbeli eloszlása.

Egy galaxis 100 kisebb kísérőgalaxisből történő összeállásának szimulációja (Kép: Paul Harding, Steward Observatory)
Az adatbázist természetesen egyéb vizsgálatokra is fel lehet használni, ám a szakemberek várakozásai szerint elsősorban abba nyerhetünk bepillantást, hogy Tejútrendszerünk milyen kölcsönhatásokban állt kezdetekben más galaxisokkal.
Csengeri Timea
[origo]
Jóval nagyobb lesz a Masat-2
A Masat-1 már most jobb, mint a cseh Mimosa, fejben pedig már létezik a Masat-2, amely 2-3-szor nagyobb lesz. Végül jöhet majd a Masat-3, egy igazi nagy magyar műhold.
Jóval nagyobb lesz a Masat-2
A Masat-1 már most jobb, mint a cseh Mimosa, fejben pedig már létezik a Masat-2, amely 2-3-szor nagyobb lesz. Végül jöhet majd a Masat-3, egy igazi nagy magyar műhold.
Jóval nagyobb lesz a Masat-2
A Masat-1 már most jobb, mint a cseh Mimosa, fejben pedig már létezik a Masat-2, amely 2-3-szor nagyobb lesz. Végül jöhet majd a Masat-3, egy igazi nagy magyar műhold.
Sikeresen vették a magyar műhold adását
A Masat-1 a hétfő délelőtti sikeres start után közel egy órával vált le a hordozórakéta utolsó fokozatáról, majd aktiválta magát. Hazánk felett délután haladt el ...
Bátor bogarak, gyáva bogarak
A kutya- és a macskatulajdonosok régóta szentül meg vannak győződve arról, hogy az ő kedvencük más, mint a többi. Az utóbbi időben egyre több tudományos kutatás ...
Mit bír el a jég?
Körülbelül félméteres jégvastagság kellett volna ahhoz, hogy a Balaton jegére merészkedő Hummerek a felszínen maradjanak. Mitől függ, hogy mekkora terhelést bír el a jég?
Mégis lehet iránya az evolúciónak
Az evolúcióbiológusok jelentős része úgy véli, hogy az evolúció iránya véletlenszerű, így például saját fajunk kialakulása is csupán az események vak játékának ...
Pár nap múlva indul az első magyar műhold
A bűvos kockánál alig nagyobb szerkezet elindulása nagy előrelépés lesz Magyarország űrtevékenységében. Miért jó egy saját tervezésű műhold egy kis országnak?
Magyarok nagy sikere a katasztrófákat felmérő elitklubban
Kedden írják alá Bécsben az ENSZ és a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola közötti megállapodást, ami a magyarok eddigi munkájának elismerése katasztrófák felmérésében. A ...
Milyen az ikrek szerelmi élete?
Ikrek szívesen házasodnak ikrekkel, és ezek a kapcsolatok nagyon tartósak. Egypetéjű ikerfiúk gyakran szerelmesek ugyanabba a lányba, és a konfliktust sokszor úgy oldják ...
Mindent megmutat a levegőből a magyar fejlesztésű kamera
Saját fejlesztésű kamerával világviszonylatban is kiemelkedő részletességű felvételeket készít a levegőből két magyar fiatal. Noha külföldről nagy az érdeklődés a műszer ...
Farkasok támadtak postásokra száz éve Budapesten
Az 1912. február 4-én megjelent Pesti Hírlap szerint a farkasokat a szigorú tél űzhette a fővárosba. A havazás miatt a "mindig megbízható" omnibuszhálózat is ...
Miért hánynak egymásnak a vérszívó denevérek?
Az egymás segítését célzó viselkedés kialakulásának evolúciós mozgatórugói még ma sem teljesen tisztázottak. Debreceni kutatók nemrég tették közzé külföldi kollégáikkal ...
Így működik majd a kisbolygók elleni védőpajzs
Megalakult a veszélyes kisbolygók elleni védekezést előkészítő európai szervezet, a NEOShield. Egy látványos animáción egy földközeli kisbolygó "kivédését" követhetjük a ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
A középosztály emeltyűje
Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.