Földközelben az üstökösdarabok - a hét asztrofotója

Vágólapra másolva!
Ezúttal napjaink izgalmas csillagászati jelensége, a szétdarabolódó 73P/Schwassman-Wachmann 3 üstökös földközelbe ért töredékei láthatók a hét asztrofotóján. A feldarabolódott üstökös nagyobb távcsövekkel az éjszaka második felében figyelhető meg, a töredékek helyzetéről a Polaris Csillagvizsgáló honlapján és az MCSE Üstökös Szakcsoportjának oldalain tájékozódhatnak az érdeklődők.
Vágólapra másolva!

A 73P/Schwassman-Wachmann 3 üstökös töredékei ezekben a napokban haladnak el bolygónk közelében. Mint arról korábbi cikkünkben már olvashattak, a kométa erősen darabolódik, magjának több mint 60 fragmentumát sikerült eddig azonosítani. Nemrég a Hubble-űrteleszkóp készített felvételeket az üstökösről, amelyen jól látható, amint a levált részek látványosan eltávolodnak a nagyobb magterülettől.

Ezúttal a Spitzer-űrteleszkóp infravörös felvételei nyújtanak betekintést a folyamatba. Ezeken az üstökösből kiszóródott poranyag is megfigyelhető, amely látványos sávot alkot a pályasík mentén.

Bolygónk május 12-16-a között lesz legközelebb az üstökös darabjaihoz, de ekkor is kb. 30-szoros Föld-Hold távolságra húznak el mellettünk (azaz nem jelentenek veszélyt számunkra). A továbbiakban a darabok a Naphoz közelednek, amely mellett június 6-án haladnak el. Lehetséges, hogy az üstököst érő növekvő intenzitású besugárzás elősegíti további töredékek leszakadását, a kisebb töredékek pedig ekkor teljesen megsemmisülhetnek.

A feldarabolódott üstökös nagyobb távcsövekkel az éjszaka második felében figyelhető meg, a töredékek helyzetéről a Polaris Csillagvizsgáló honlapján és az MCSE Üstökös Szakcsoportjának oldalain tájékozódhatnak az érdeklődők.

Elméletileg lesz még egy alkalom a fragmentumok megfigyelésére, a kométa régebben levált darabjai közül néhány ugyanis a Tau Herculidák meteorraj formájában minden év május 19. és június 19. között belép a Föld légkörébe. Ezeket a szemcséket az üstökös még régebben, a mostani szétdarabolódás előbb bocsátotta ki, ezért igen kevés hullócsillag várható. A most levált testek elméletileg 2022 körül juthatnak vissza a Föld közelébe, ezért akkor nagy, látványos meteorzápor várható.

Forrás: NASA/JPL-Caltech/W. Reach (SSC/Caltech)

A Spitzer-űrteleszkóp 2006. május 4-7-e között, 24 mikrométeres hullámhosszon készült infravörös felvételeiből összeállított mozaik az üstökös darabjairól. A kép nagyméretű változatának letöltése (NASA/JPL-Caltech/W. Reach (SSC/Caltech))