A Spirit második telét tölti a vörös bolygón, miközben téli pihenőhelyén véletlenül két meteoritot is talált.

Forrás: NASA, JPL, CornellHamisszínes felvétel a két meteoritról (az előtérben balra és jobbra)
A Spirit marsjáró a tél leghidegebb és leggyengébb napsugárzással járó időszakát mozdulatlan állapotban vészeli át. Napelemtábláinak teljesítménye csak kb. 290 W, ami három darab 100 W-os izzó ellátásához sem elegendő.
A szakemberek azonban a téli pihenéssel töltött időszakot is ki akarják használni: egyrészt új szoftvert töltenek fel a robotra, továbbá lehetőség nyílik a hődetektor pontosabb kalibrálására is, valamint néhány egyéb, kisebb "szerviz" jellegű feladat végrehajtására. Emellett elkészítik az eddigi legrészletesebb panorámaképet a rover környezetéről. A felvételsorozat első képét 2006. április 18-án kezdte rögzíteni a Spirit.
A téli pihenő helyszíne szerencsére érdekes vidék. A rover közelében talán idős üledékes kőzetek lapos rétegei bukkannak a felszínre, amelyeknél az erózió faragta vékonyra az ellenállóbb lapokat. A Halley-nek nevezett, réteges sziklán korábban át is haladt a rover, és emiatt letörött annak kiálló réteglapjából néhány kisebb, világos árnyalatú darab.
A kőzetről egyelőre annyit sikerült megállapítani, hogy szokatlanul sok benne a cink, emellett vastartalma hematitásványok formájában van jelen. Sok kalcium-szulfátot is tartalmaz, ami szokatlan a Spirit által vizsgált területen - a kőzetet egykor talán vizes oldatok járták át és változtatták meg.
Még érdekesebb két kisebb szikladarab is van a közelben, amelyeket az Antarktiszról származó nevekkel illettek a kutatók - egyelőre nem hivatalos formában. Így kapta az egyik szikladarab a Zhong Shang elnevezést, így hívják az 1989-ben megnyílt kínai kutatóállomást az Antarktiszon. Az Allan Hills-re keresztelt kődarab pedig annak a híres meteorit lelőhelynek a nevét viseli, ahonnan az esetleges életnyomokat tartalmazó marsmetorit is előkerült.
A két apró, marsi kőzetet nem véletlenül tüntették ki a névadással. Az infravörös detektor alapján mindkettő erősen eltér a többi szikladarabtól, és az Opportunity által talált "Heat Shield Rock", azaz "Hővédőpajzs" sziklára hasonlít - utóbbit egy, a Mars felszínére hullott vasmeteoritnak tartják. A Spirit tehát feltehetőleg két vasmeteoritot talált a téli pihenőhelyén.

A McMurdo panoráma részlete. A kép nagyméretű változatának letöltése (NASA, JPL, Cornell)
A téli pihenő alatt készülő, McMurdo nevű panorámakép lesz az eddigi legnagyobb és legrészletesebb ilyen felvétel. Ennek nemrég nyilvánosságra hozták egy részletét, amely több mint 900 kisebb képből áll össze. A fenti fotó északi irányban mutatja a tájat, a távolban a korábban megmászott Husband Hill emelkedik. A valódi színekhez viszonylag közeli árnyalatokat mutató képet a 750, 530 és 430 nanométeres hullámhosszakon rögzített felvételekből állították össze.
Kereszturi Ákos
[origo]
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Csak vonszolták magukat az első kétéltűek
3D-s számítógépes modellekkel sikerült feltárni, hogyan illeszkedtek egymáshoz az első kétéltűek csontjai, és miként mozgathatták az állatok végtagjaikat. Ez lehetővé ...
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják, de a mai napig nem tudják, miért ragályos. A legújabb eredmények ...
Így startolt az új amerikai űrhajó
Magyar idő szerint 9.44-kor startolt a Dragon nevű új amerikai űrhajó. Az indítás rendben zajlott, az űrhajó 10 perccel a start után Föld körüli pályára állt.
Új rákkezelést fejlesztenek Debrecenben
A nem osztódó, azaz szunnyadó őssejtekre csak kis mértékben hat a daganatkezelésként alkalmazott sugár- vagy kemoterápia. Sokkal hatékonyabb lehetne a kezelés, ha a ...
Hogy állunk az örök fiatalság keresésével?
Megéli-e egy most született ember a 150. születésnapját? Az antiaging, az öregedésgátlás az egyik legdinamikusabban fejlődő kutatási terület és iparág napjainkban. Mi ...
Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét
Cseppet benzinszagú, zavaróan hangos, és nem is igazán interaktív a geofizikusok munkája, ám bejárhatják vele a világot. Kínába tartó németekkel és ELTE-s kutatókkal ...
Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
A ma élő emberek utolsó alkalommal láthatják a Vénuszt, amint elhalad a Nap korongja előtt. A ritka csillagászati jelenséget Magyarországon június 6-án kora reggel lehet ...
Így ivott kávét egy teljesen lebénult nő
Első ízben sikerült megvalósítani olyan agy-számítógép összeköttetést, amelynek segítségével egy több éve lebénult személy sikeresen vezérelt egy robotkart. A karral ...
Női nemi szervet ábrázolhat az emberiség első barlangrajza
A legősibb barlangrajzokat fedezték fel Dél-Franciaországban: olyan falba vésett jelet azonosítottak, amely női nemi szervre utal - legalábbis a kutatók szerint.
Az éghajlatmódosítástól a gondolatolvasásig
2011-ben nagy vitát kavart a döntés, hogy amerikai kormányzati kérésre cenzúráztak egy madárinfluenza-vírusról szóló cikket. Nem ez az egyetlen téma, ahol felmerül, hol ...
Cáfolja a világvégét a legősibb maja naptár
Egyedülálló, eddig ismeretlen falfestmények és számítások kerültek elő egy ősi maja város most feltárt termében. A falakon lévő naptár 7000 évre előre számítja ki a ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.