Az észak-amerikai ország és a helyi befektetők komoly lehetőséget látnak az űrturizmusban.

Forrás: Planet Space, Canadian ArrowFantáziarajz a Silver Dart hiperszónikus repülőről
Kanada keleti partjánál űrrepülőtér építését tervezik - a kiszemelt hely ugyanazon a földrajzi szélességen fekszik, mint az orosz űrrepülés bázisa a kazahsztáni Bajkonurban. Először csak űrugrásra viszik a vállalkozókat, nem kerülik meg a Földet. Egy 15 perces repülés már 250 000 amerikai dollárért elérhető lesz a kalandvágyók számára.
Hatalmas üzletnek ígérkezik az űrturizmus, egyre nagyobb fantáziát lát benne a magántőke. Mint arról részletesen beszámoltunk, 2005-ben egy héten belül kétszer is 100 kilométer magasra emelkedett a SpaceshipOne. Ennek az űrjárműnek a továbbfejlesztett változatával visz majd utasokat a Virgin Galactic, a Virgin vállalatbirodalom milliárdos főnökének, Richard Bransonnak a cége.
Kanadában nemzetközi társaságok és vállalkozók PlanetSpace néven céget hoztak létre egy űrrepülőtér megépítésére, a kereskedelmi űrrepülő-program megindítására. A kanadai űrügynökséggel és Nova Scotia tartománnyal tárgyalnak terveikről. A 200 millió amerikai dollárra becsült költségeket elsősorban a magánbefektetők állják, de a tartomány is érdeklődik a vállalkozás iránt.
Az első szuborbitális űrugrást 2008-ra, az első földkörüli repülést 2010-re tervezik. Repülőjük a Silver Dart nevű hiperszonikus vitorlázó gép lesz, melyet eredetileg az amerikai katonai űrprogramhoz kezdtek fejleszteni, de később felhagytak vele. A Silver Dartot 28 rakéta hajtja, etanollal működik. Az etanol bioüzemanyag gyártása nagy ütemben fejlődik egész Kanadában - az űrrepülőktől nagy megrendelésekre számíthatnak.
A 6,3 tonnás repülő 15 méter hosszú, nyolc utas mellett némi terhet is elbír. A 15 perces űrugrásból körülbelül 4,5 percig élvezhetik az utasok a súlytalanságot, úgy láthatják a magasból a Földet, mint a profi űrhajósok. Ezért bizonyára sokan lesznek hajlandók megfizetni a negyedmillió dolláros díjat.
Jéki László
[origo]
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Csak vonszolták magukat az első kétéltűek
3D-s számítógépes modellekkel sikerült feltárni, hogyan illeszkedtek egymáshoz az első kétéltűek csontjai, és miként mozgathatták az állatok végtagjaikat. Ez lehetővé ...
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják, de a mai napig nem tudják, miért ragályos. A legújabb eredmények ...
Így startolt az új amerikai űrhajó
Magyar idő szerint 9.44-kor startolt a Dragon nevű új amerikai űrhajó. Az indítás rendben zajlott, az űrhajó 10 perccel a start után Föld körüli pályára állt.
Új rákkezelést fejlesztenek Debrecenben
A nem osztódó, azaz szunnyadó őssejtekre csak kis mértékben hat a daganatkezelésként alkalmazott sugár- vagy kemoterápia. Sokkal hatékonyabb lehetne a kezelés, ha a ...
Hogy állunk az örök fiatalság keresésével?
Megéli-e egy most született ember a 150. születésnapját? Az antiaging, az öregedésgátlás az egyik legdinamikusabban fejlődő kutatási terület és iparág napjainkban. Mi ...
Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét
Cseppet benzinszagú, zavaróan hangos, és nem is igazán interaktív a geofizikusok munkája, ám bejárhatják vele a világot. Kínába tartó németekkel és ELTE-s kutatókkal ...
Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
A ma élő emberek utolsó alkalommal láthatják a Vénuszt, amint elhalad a Nap korongja előtt. A ritka csillagászati jelenséget Magyarországon június 6-án kora reggel lehet ...
Így ivott kávét egy teljesen lebénult nő
Első ízben sikerült megvalósítani olyan agy-számítógép összeköttetést, amelynek segítségével egy több éve lebénult személy sikeresen vezérelt egy robotkart. A karral ...
Női nemi szervet ábrázolhat az emberiség első barlangrajza
A legősibb barlangrajzokat fedezték fel Dél-Franciaországban: olyan falba vésett jelet azonosítottak, amely női nemi szervre utal - legalábbis a kutatók szerint.
Az éghajlatmódosítástól a gondolatolvasásig
2011-ben nagy vitát kavart a döntés, hogy amerikai kormányzati kérésre cenzúráztak egy madárinfluenza-vírusról szóló cikket. Nem ez az egyetlen téma, ahol felmerül, hol ...
Cáfolja a világvégét a legősibb maja naptár
Egyedülálló, eddig ismeretlen falfestmények és számítások kerültek elő egy ősi maja város most feltárt termében. A falakon lévő naptár 7000 évre előre számítja ki a ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.