Fiatal vulkáni nyomok a Holdon

Az elmúlt néhány millió évben lezajlott gázkitörés nyomát azonosították a Holdon. Az új megfigyelések az alkalmanként régóta észlelt átmeneti fényjelenségek (Transient Lunar Planomena, TLP) egy részére is magyarázattal szolgálhatnak.

Peter Schultz (Brown University) és kollégái egy viszonylag fiatal vulkáni képződményt, az Ina-kalderát tanulmányozták a Holdon. Az Apollo-holdexpedíciók 1960-as és 1970-es években készített felvételei, valamint a Lunar Prospector űrszonda színképi megfigyelései alapján vizsgálták a 3 km átmérőjű, beszakadásos jellegű szerkezetet. A kérdéses képződmény alakja egy D betűre emlékeztet, és meredeken süllyed a környező felszín alá.

Fiatal korára utal éles körvonala és meredek fala, továbbá a rajta lévő kevés becsapódási kráter is: nyolc négyzetkilométeres felszínén mindössze két darab 30 méternél nagyobb becsapódásnyom mutatkozik.

Az Ina-kaldera a környezeténél sokkal világosabb, és színe is arra utal, hogy a kozmikus erózió kémiailag még nem alakította át jelentősen. Mindent egybevetve a kutatók 1 és 10 millió év közé teszik a korát. Két törésvonal metszeténél fekszik, és a közelében még legalább négy kisebb, hasonló képződmény mutatkozik.

A mélyedés egy korábbi kitörési központ krátere avagy beszakadásos kalderája lehet. Alakja heves robbanásos vulkáni aktivitásra nem utal, ezért nyugodtabb folyamat, például gázkitörés fiatalíthatta meg a felszínt a területen. A holdrengések általános elemzése alapján egyes szakemberek elképzelhetőnek tartják, hogy kísérőnk belsejében a felszín alatt néhol még olvadt magmatestek lehetnek napjainkban is.

Bár ezek látványos vulkánként kitörni már nem tudnak, lassú hűlésük során gázt adnak le, amely a repedések mentén utat találhat magának a felszín felé. Az ilyen kitörések alkalmával csekély mértékben a felszín is átalakulhat, főleg a könnyen mobilizálható laza regolit-takaró felső része változhat meg.

Az Ina-kaldera a környezeténél sokkal világosabb képződmény (fent), aljzata érdes, egyenetlen, fiatalos megjelenésű (lent) (Peter Schultz/Brown Univ.)

Az új megfigyelések az alkalmanként régóta észlelt átmeneti fényjelenségek (Transient Lunar Planomena, TLP) egy részére is magyarázattal szolgálhatnak. Az elmúlt évek eredményei alapján úgy fest, hogy ezeknek TLP-knek a egy része csak látszólagos tünemény. Főleg a megvilágítási szöggel kapcsolatban tud alkalmanként a felszín fényessége és színe szokatlanul megváltozni, emellett hasonló átmeneti jelenséget nagyon ritkán látszólag a Hold előtt elhaladó műholdak is okozhatnak.

Az új megfigyelések a TLP-k nehezebben magyarázható részét létrehozó jelenségekre is rámutatnak. Ezek lehetnek becsapódó meteorikus testek okozta felfénylések, váratlanul kipattanó omlások felkavarta porfelhők, avagy éppen gázkitörések. Az utóbbira utaló nyomokat eddig főleg az Aristarchus-kráter térségében figyeltek meg, de most az Ina-kalderával is kapcsolatba hozhatók.

Egyesek azt sem tartják lehetetlennek, hogy a feltörő gázokat azok várható hidrogén-, metán- és oxigéntartalmuk miatt a jövőben az emberes holdbázisok is használhatják. Az ilyen "holdgáz" felhasználását azonban erősen megnehezíti, hogy a feltörések feltehetőleg igen ritkák, jelentősebb kibocsátásokra nagyságrendileg millióévente kerülhet csak sor. Sokkal fontosabb és reálisabb hasznosítás a tudományos vizsgálat, ezeken a területeken ugyanis fiatalabb az anyag, és könnyebb is elérni a felszín alatt kisebb mélységben lévő, kevésbé mállott, azaz üde kőzeteket.

A Hold napjainkban élénkülő felderítése a korábban inaktívnak lefestett égitest képét lassan megváltoztatni látszik, és nézőpontunk fokozatosan egy gyenge, de alkalmanként még észrevehető aktivitást produkáló objektum felé közeledik.

Kereszturi Ákos