Negyedik évüket kezdik a marsjárók

Vágólapra másolva!
A vörös bolygón dolgozó két robotgeológus, a Spirit és az Opportunity 2004 eleje óta üzemel, sokszorosan túlteljesítve minden eddigi célkitűzést. A földi irányítók most olyan új szoftvert töltenek fel a két roverre, amely tovább növeli munkavégzésük hatékonyságát, így az öregedő berendezések a korábbiaknál is több információt küldhetnek haza 2007-ben.
Vágólapra másolva!

A változtatás célja nem csak a tudományos eredmények gyarapítása. Az új módszer a következő robotok képességeit vetíti előre, amelyek működésének néhány elemét ezúttal élesben lehet tesztelni a Marson. A NASA "gondolkodó űreszköz" nevű projektje keretében készült programcsomag jelentősen növeli az űreszközök önállóságát.

Változások azonosítása

Az egyik új funkció az ún. porördögök, a földi tornádókhoz hasonló alakzatok megfigyelését teszi könnyebbé. Eddig az adott rovernek az összes képet haza kellett küldenie, és itthon mindegyiket végig kellett vizsgálni, hogy azokon felismerjék a rövid életű, kavargó portölcséreket. Az új szoftver segítségével a szonda maga is összehasonlítja a környezetéről készült felvételeket, és kiszúrja a rajtuk megfigyelhető gyors változásokat, ideális esetben a porördögöket.

Hasonló képellenőrzést az égboltról készített fotókon is végez ezentúl a Spirit és az Opportunity. Itt az inhomogenitásokra vadászik a rendszer, amelyeket az egységes égi háttértől elütő felhőzet okozat. Ez és a fent említett eljárás lényegesen lerövidíti a kommunikációt a Föld felé, és az itthon dolgozó szakemberek munkáját is könnyíti. Az így felszabadult erőforrásokat pedig további kutatási feladatokra lehet használni.

Jobb tájékozódás

Szintén új eljárás a roverek célpontkövető funkciója. Eddig mindkét marsjáró csak "egy lépéssel" tudott előre gondolkodni, amikor környezetüket vizsgálták a lehetséges útvonalak feltérképezése céljából. Ha a rover előrehaladt, nem tudta megállapítani például, hogy egy adott szikladarab melyik volt az előző felvételen, így alkalmanként újra kellett számolnia az útvonalakat. Az új szoftver révén az eltérő irányból eltérő megjelenésű sziklákat is képes azonosítani, azaz egy-egy objektumot követni és felismerni az eltérő képeken. A robotok tehát "tisztábban" fogják érzékelni a környezetüket - ennek segítségével pedig jó előre megtervezhetik a sziklák közötti útvonalukat.

A megnőtt autonómia a robotkar működtetésére is kiterjed: ezentúl a rover maga is meghatározhatja, hogy egy adott térbeli pozíció megfelel-e a robotkar kinyújtásához és a vele elvégezhető vizsgálatokhoz.

A szoftverek mostani megújítása a negyedik ilyen alkalom a program keretében. Kétszer kapott, illetve kap most alapvetően új változatot a két robot - a jelenlegi lesz az eddigi legkomolyabb módosítás a fedélzeti programban.

Viharvert szerkezetek

Mindkét rover közel 12-szer tovább üzemelt már az eredetileg tervezett időtartamnál. A Spirit - bár jobb első kerekét régóta nem képes használni - 6,9 km-t tett meg eddig, és összesen 88 500 felvételt sugárzott a Földre. Az Opportunity 80 700 felvételt küldött haza, miközben 9,8 km-t haladt a leszállóhelytől.

Nemrég a Spirit környezetében egy porvihar annyira megnövelte a légkör portartalmát és átlátszatlanságát, hogy 2006 végén az energiatermelés veszélyes szintre csökkent. Ezért az Esperanza névre keresztelt hólyagos szerkezetű bazaltszikla vizsgálatát átmenetileg leállították, és egy olyan területre vezették a szondát, ahol napelemtáblája jobban dől a Nap felé, így több energiát ad.

Az alábbi felvételen a Spirit téli pihenőhelyét láthatjuk a bolygó körül keringő új amerikai űrszonda (MRO) kamerájával, a vulkanikus eredetű por lerakódásával keletkezett Home Plate nevű plató közelében. Az alsó képen a platóhoz korábban még csak közeledő robot felszíni felvétele tanulmányozható.

Forrás: NASA/JPL-Caltech/Univ. of Arizona

A Spirit a Home Plate közelében. A kép nagyméretű változatának letöltése (NASA/JPL-Caltech/Cornell)

Forrás: NASA/JPL-Caltech/Univ. of Arizona

A Spirit fotója a Home Plate térségéről. A kép nagyméretű változatának letöltése (NASA/JPL-Caltech/Cornell)

A Spirit a tervek alapján még egy jó ideig a Home Plate környékén marad, mivel errefelé nagyon sok jó tudományos célpont mutatkozik, és a vizsgálatok tervezésében az MRO nagy felbontóképességű kamerája is sokat segít. A Home Plate körbejárása és részletes vizsgálata emlékeztet legjobban a roverek eddigi feladatai közül a földi geológusok hagyományos terepi munkájára.

Eközben az Opportunity a nagy Victoria-krátert tanulmányozza, amely az eddigi megfigyelések alapján erősen hasonlít a korábban meglátogatott Endurance-kráterra. Jelenleg a tudományos felmérés mellett a felvételek alapján azt is ki akarják találni, hogy a robot hol menjen le a tekintélyes mélyedésbe, és hol lehet esetleg esélye a kijövetelre.

Kereszturi Ákos