Március 12-én "CoRoT Űrtávcső - út a csillagok belsejébe és új világok felé" címmel nemzetközi konferenciát tartanak hazánkban. A rendezvényt a Magyar Tudományos Akadémia Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézete bonyolítja le.

A konferencia nagyratörő címe jól jellemzi a nemrég felbocsátott új űrteleszkóp, a CoRoT feladatait. A szonda 2006. december 15-én startolt Bajkonurból. Elnevezése a Convection Rotation and planetary Transits, azaz a konvekció, tengelyforgás és bolygóátvonulás szavak kezdőbetűiből áll össze. Ezek fedik le a program két fő területét: a csillagok viselkedésének tanulmányozását, illetve a csillagok előtt áthaladó exobolygók keresését és vizsgálatát.
A Francia Nemzeti Űrügynökség (CNES) vezetésével nemzetközi összefogás keretében megvalósuló program fontos állomásához érkezett: a kalibrációs feladatok végeztével 2007. február 3-án megkezdődtek a tudományos mérések. Ez ad aktualitást a Magyar Tudományos Akadémia Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézetében március 12-én tartandó CoRoT-napnak. A Magyar Asztroszeizmológiai Csoport Dr. Paparó Margit vezetésével 2005 eleje óta vesz részt a CoRoT fotometriai előkészítő munkájában. A csoport a Magyar Űrkutatási Irodán keresztül ESA társult tagországaként csatlakozott a programhoz.
A CoRoT Nap keretében az MTA Csillagászati Kutatóintézetében délelőtt 9 órakor kezdődő előadásokon hazai kutatók, valamint francia és olasz kollégáik foglalják össze a Magyar Asztroszeizmológiai Csoport kétéves tevékenységét.
Az CoRoT űrteleszkóp a csillagok belsejét vizsgálja, a bennük terjedő hanghullámok okozta
felszíni fényváltozások megfigyelésével. Az eljárás a Föld belsejét vizsgáló szeizmológiával rokon, ezért nevezik asztroszeizmológiának. "Saját Napunk múltját és jövőjét ismerhetjük meg e projekt révén" - mondta Paparó Margit, a csoport vezetője az MTI-nek.
A csillagok belső szerkezetének vizsgálata a bennük terjedő rengéshullámokkal rávilágít, hogyan változik a magból kiindulva a nyomás, a sűrűség és a kémiai összetétel a felszín felé. Következtetni lehet a hőmérsékleti viszonyokra és a csillagbelsőben zajló mozgásokra. Az eltérő korú csillagokat tanulmányozva pedig Napunk múltbeli és jövőbeli viselkedésére következtethetünk. A program keretében első lépésként 50 fősorozati, ezen belül kiemelten 10 darab, +6 és +9 magnitúdó közötti fényességű, főleg A, F, és G színképosztályú, tehát a Naphoz hasonló, illetve forróbb égitestet tanulmányoznak részletesen.
A COROT kutatásainak másik fontos területe a Naprendszeren kívüli bolygók keresése és tanulmányozása. Első célpontjai 12 ezer +12,0 és +15,5 magnitúdó közötti fényességű, F és M színképtípusú, a Naphoz hasonló, illetve nála kisebb tömegű csillagok lesznek. Ezek körül jó eséllyel keringhetnek exobolygók, amelyek ideálisan vizsgálhatók a CoRoT műszereivel.

Fantáziarajz arról, amint a CoRoT egy távoli exobolygó átvonulását figyeli meg csillaga előtt (ESA)
Az exobolygók okozta fedések megfigyelésekor, amikor a planéta csillaga előtt halad el a Földről figyelve, a csillag fényessége változik, és ebben 1/300-ad nagyságú eltéréseket is ki lehet majd mutatni. Ezzel a Földnél két-háromszor nagyobb planéták vehetők észre - szemben a korábbi programokkal, amelyek a Jupiterhez hasonló exobolygókat tudták csak kimutatni. A CoRoT eredményei későbbi űrprogramok számára is fontos tapasztalatokkal szolgálnak. Ilyen például az ESA DARWIN projektje, amely egy 4-5 űreszközből álló flotillával keres majd olyan exobolygókat, ahol az élet lehetséges.
Kereszturi Ákos
[origo]
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Csak vonszolták magukat az első kétéltűek
3D-s számítógépes modellekkel sikerült feltárni, hogyan illeszkedtek egymáshoz az első kétéltűek csontjai, és miként mozgathatták az állatok végtagjaikat. Ez lehetővé ...
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják, de a mai napig nem tudják, miért ragályos. A legújabb eredmények ...
Így startolt az új amerikai űrhajó
Magyar idő szerint 9.44-kor startolt a Dragon nevű új amerikai űrhajó. Az indítás rendben zajlott, az űrhajó 10 perccel a start után Föld körüli pályára állt.
Új rákkezelést fejlesztenek Debrecenben
A nem osztódó, azaz szunnyadó őssejtekre csak kis mértékben hat a daganatkezelésként alkalmazott sugár- vagy kemoterápia. Sokkal hatékonyabb lehetne a kezelés, ha a ...
Hogy állunk az örök fiatalság keresésével?
Megéli-e egy most született ember a 150. születésnapját? Az antiaging, az öregedésgátlás az egyik legdinamikusabban fejlődő kutatási terület és iparág napjainkban. Mi ...
Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét
Cseppet benzinszagú, zavaróan hangos, és nem is igazán interaktív a geofizikusok munkája, ám bejárhatják vele a világot. Kínába tartó németekkel és ELTE-s kutatókkal ...
Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
A ma élő emberek utolsó alkalommal láthatják a Vénuszt, amint elhalad a Nap korongja előtt. A ritka csillagászati jelenséget Magyarországon június 6-án kora reggel lehet ...
Így ivott kávét egy teljesen lebénult nő
Első ízben sikerült megvalósítani olyan agy-számítógép összeköttetést, amelynek segítségével egy több éve lebénult személy sikeresen vezérelt egy robotkart. A karral ...
Női nemi szervet ábrázolhat az emberiség első barlangrajza
A legősibb barlangrajzokat fedezték fel Dél-Franciaországban: olyan falba vésett jelet azonosítottak, amely női nemi szervre utal - legalábbis a kutatók szerint.
Az éghajlatmódosítástól a gondolatolvasásig
2011-ben nagy vitát kavart a döntés, hogy amerikai kormányzati kérésre cenzúráztak egy madárinfluenza-vírusról szóló cikket. Nem ez az egyetlen téma, ahol felmerül, hol ...
Cáfolja a világvégét a legősibb maja naptár
Egyedülálló, eddig ismeretlen falfestmények és számítások kerültek elő egy ősi maja város most feltárt termében. A falakon lévő naptár 7000 évre előre számítja ki a ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.