A STEREO-B űrszonda olyan napfogyatkozást örökített meg, amelyet a Földről senki nem láthat. A filmen a Hold kis korongként vonul el a Nap előtt.

Fantáziarajz: a STEREO-A és -B Föld körüli pályán a start után
Mint arról elmúlt cikkeinkben beszámoltunk, a Nemzetközi Heliofizikai Év keretében több új űrszondarendszer, így a két tagból álló STEREO és az öt tagot számláló THEMIS flotilla kezdte meg működését. 2007. február 25-én a STEREO-B az extrém ultraibolya tartományban megörökítette központi csillagunkat, hogy műszereit pontosan kalibrálhassa.
A kalibrációhoz praktikus, ha egy fényes objektum és egy teljesen sötét célpont együtt van a látómezőben. Így esett a választás egy sajátos napfogyatkozásra, amikor a Hold az űreszközről nézve elvonult csillagunk előtt. A CCD-detektoron a sugárzó napkorong előtt éles fekete sziluettel rajzolódott ki a Hold árnyékos oldala, pontosabban az általa kitakart sötét terület a Nap előtt.
A szerencsés térbeli helyzet nem véletlen eredménye: még tavaly decemberben úgy változtattak a STEREO-B pályáján, hogy megfelelő helyzet adódjon a megfigyelésre. A szonda a Földhöz hasonló pályán kering a Nap körül, de bolygónkhoz képest lemaradva (több mint egymillió kilométerrel mögöttünk halad). Ebből a helyzetből sikerült a lenti képet megörökítenie. Az átvonulásról mozgóképet is megtekinthet, ezen az oldalon.
Mivel a felvétel készítésekor a szonda 4,4-szer messzebb volt a Holdtól, mint a Hold általában a Földtől, ezért kísérőnk 4,4-szer kisebbnek is mutatkozott, mint bolygónkról egy "hagyományos" napfogyatkozás alkalmával. A napkorong fényes területei a napfelszín feletti kromoszféra forró tartományait jelzik, amelyeket az extrém ultraibolya tartományban az ionizált vas és a hélium négy hullámsávjában rögzítettek. A furcsa fogyatkozás megjelenése részben a Vénusz átvonulásra is emlékeztet. Emellett sok exobolygó-rendszerben állhat elő hasonló látvány, amikor a csillaghoz közeli óriásbolygó kitakarja a fénylő égitest egy részét.
Az eddigi mérések alapján a detektorok a vártnak megfelelően üzemelnek. Ha minden a terveknek megfelelően halad, az első részletes napmegfigyelés (egy koronakitörés térbeli mozgásáról) április során várható. Hazai szempontból kiemelten fontos, hogy kutatóink részt vesznek a STEREO műholdpáros által végzett munkában. A KFKI Részecske- és Magfizikai Kutatóintézete elsősorban a kibocsátott részecskék mozgásának modellezésébe, valamint az IMPACT nevű detektor adatainak feldolgozásába kapcsolódik be.

A STEREO-B űrszonda felvétele a Napról az extrém ultraibolya tartományban, előtérben a Holddal (NASA JHU APL)
A Nemzetközi Heliofizikai Év alatt zajló tevékenységet hazánkban a KFKI Részecske- és Magfizikai Kutatóintézete részéről Dr. Kecskeméty Károly koordinálja. A témakörhöz kapcsolódik a Polaris Csillagvizsgálóban (III. kerület Laborc u. 2/c) megrendezett Heliofizikai Hónap nevű előadássorozat, amelynek keretében keddenként 18 órai kezdéssel hallhatók áttekintések a legújabb eredményekről. Az előadásokat az interneten a Polaris TV segítségével élőben is követhetik az érdeklődők.
Kereszturi Ákos
[origo]
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Csak vonszolták magukat az első kétéltűek
3D-s számítógépes modellekkel sikerült feltárni, hogyan illeszkedtek egymáshoz az első kétéltűek csontjai, és miként mozgathatták az állatok végtagjaikat. Ez lehetővé ...
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják, de a mai napig nem tudják, miért ragályos. A legújabb eredmények ...
Így startolt az új amerikai űrhajó
Magyar idő szerint 9.44-kor startolt a Dragon nevű új amerikai űrhajó. Az indítás rendben zajlott, az űrhajó 10 perccel a start után Föld körüli pályára állt.
Új rákkezelést fejlesztenek Debrecenben
A nem osztódó, azaz szunnyadó őssejtekre csak kis mértékben hat a daganatkezelésként alkalmazott sugár- vagy kemoterápia. Sokkal hatékonyabb lehetne a kezelés, ha a ...
Hogy állunk az örök fiatalság keresésével?
Megéli-e egy most született ember a 150. születésnapját? Az antiaging, az öregedésgátlás az egyik legdinamikusabban fejlődő kutatási terület és iparág napjainkban. Mi ...
Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét
Cseppet benzinszagú, zavaróan hangos, és nem is igazán interaktív a geofizikusok munkája, ám bejárhatják vele a világot. Kínába tartó németekkel és ELTE-s kutatókkal ...
Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
A ma élő emberek utolsó alkalommal láthatják a Vénuszt, amint elhalad a Nap korongja előtt. A ritka csillagászati jelenséget Magyarországon június 6-án kora reggel lehet ...
Így ivott kávét egy teljesen lebénult nő
Első ízben sikerült megvalósítani olyan agy-számítógép összeköttetést, amelynek segítségével egy több éve lebénult személy sikeresen vezérelt egy robotkart. A karral ...
Női nemi szervet ábrázolhat az emberiség első barlangrajza
A legősibb barlangrajzokat fedezték fel Dél-Franciaországban: olyan falba vésett jelet azonosítottak, amely női nemi szervre utal - legalábbis a kutatók szerint.
Az éghajlatmódosítástól a gondolatolvasásig
2011-ben nagy vitát kavart a döntés, hogy amerikai kormányzati kérésre cenzúráztak egy madárinfluenza-vírusról szóló cikket. Nem ez az egyetlen téma, ahol felmerül, hol ...
Cáfolja a világvégét a legősibb maja naptár
Egyedülálló, eddig ismeretlen falfestmények és számítások kerültek elő egy ősi maja város most feltárt termében. A falakon lévő naptár 7000 évre előre számítja ki a ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.