A napkorona-kitörések nyomában a Hinode-szonda

A nemzetközi együttműködés keretében üzemeltetett Hinode-napszonda minden korábbinál részletesebb felvételei központi csillagunk koronakitöréseinek előrejelzésében segíthetnek. Ezek a jelenségek a Föld mágneses terére is komoly hatást gyakorolhatnak. A Hinode eddigi megfigyelései alapján olyan görbült erővonalakat azonosítottak a fotoszférában, amelyekben hatalmas energia koncentrálódhat.

Egy napfolt és körülötte a fotoszféra granulációs szerkezete a Hinode-szonda felvételén (NASA, JAXA, ESA)

A Hinode szó japánul napfelkeltét jelent. Az eredetileg Solar-B-nek nevezett, japán-amerikai-európai kooperációban készült űreszközt 2006. szeptemben 23-án indították. A Hinode három detektora az optikai-, az ultraibolya- és a röntgentartományban vizsgálja központi csillagunkat. A lágy röntgensugarak hullámhosszán végzett megfigyelései több részlettel szolgálnak, és a felvételek gyakrabban is készülnek, mint a hasonló korábbi berendezések esetében.

A program része a NASA Nap-Föld kapcsolatokat vizsgáló űrszonda-sorozatának. Az űreszköz feladata annak tanulmányozása, hogy a fotoszférából származó energia miként jut a koronába, és miként fűti fel annak anyagát millió fokos hőmérsékletre. Mindez az alkalmanként bolygónkra is veszélyes koronakitörések előrejelzésében is segíthet.

A Hinode eddig végzett megfigyelései alapján a fotoszférában olyan görbült erővonalakat azonosítottak, amelyekben hatalmas energia koncentrálódhat. Az elméleti szakemberek már régóta feltételezték az ilyen görbült szerkezetek létezését, sőt korlátozott formában sikerült is néhányukat megörökíteni - ám a jelenlegi megfigyelésekből származik az eddigi legtisztább bizonyíték.

Az ilyen erővonalhurkok igen kiterjedtek, mellettük a nagyobb napfoltok is eltörpülnek. Az alábbi felvétel a 10920 jelű aktív régiót mutatja a Napon, a napkorong pereméhez közel. Korábban a Yohkoh műhold készített hasonló képeket, amelyeken gyakran mutatkoztak S-alakú képződmények. Ezek az S-, avagy szigmoidális hurokszerkezetek nagy napfoltok felett jelentkeznek, és hatalmas koronakitörést előzhetnek meg.

Arra azonban egyelőre sajnos nincs elég információnk, hogy az S-alak megjelenését követően pontosan mikor várható egy ilyen esemény. A korábbi megfigyelésekből csak annyi derült ki, hogy a koronakitörés előtt már napokon keresztül igen magas hőmérséklet lehet bennük, és közvetlenül a koronakitörés előtt gyorsan felfényesednek.

A Hinode felvétele a napfelszínből kiemelkedő mágneses erővonalak mentén áramló plazmáról 2007. január 12-én. A képhez kapcsolódó animáció a NASA honlapjáról tölthető le, amelyen a korábban rögzítetteknél sokkal dinamikusabb, gyorsabb változások azonosíthatók (NASA)

A Hinode új megfigyelései a korábbiaknál finomabb részleteket is megmutatnak: kiderült, hogy a jellemzően S-alakú, szigmoid képződmények sok kisebb, részben szakadozott mágneses erővonalszálból állnak, amelyek mentén anyag áramlik - mint az a NASA animációján látható.

A Hinode-szonda fő tevékenysége nem véletlenül esik a Nemzetközi Heliofizikai Év időszakára. A nemrég felbocsátott, a Nap-Föld kapcsolatokat vizsgáló társaival együtt (STEREO, THEMIS) központi csillagunknak a Földre kifejtett hatását akarják pontosabban megismerni. Ebben a témakörben kedden, azaz március 27-én Illés Erzsébet tart előadást a Polaris Csillagvizsgálóban, A Nap hatása a magnetoszférára és a légkörre címmel, 18 órai kezdettel. Az előadás a Polaris TV internetes adásával élőben is követhető.

Kereszturi Ákos