Minden idők legnagyobb űrvetélkedője Magyarországon

Vágólapra másolva!
Az Űrkorszak kezdetének 50. évfordulója alkalmából országos ifjúsági vetélkedő indul "50 éves az űrkorszak" címmel.
Vágólapra másolva!

Az Űrkorszak kezdetének 50. évfordulója alkalmából a Magyar Asztronautikai Társaság a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatallal közösen országos ifjúsági vetélkedőt szervez "50 éves az űrkorszak" címmel. A vetélkedő fővédnöke Charles Simonyi.

1957. október 4-én bocsátották fel az első, Szputnyik-1 elnevezésű mesterséges holdat. Azóta fél évszázad telt el, s napjainkban a legtöbb ember fantáziáját megmozgatja az űrhajózás, valamint mindennapjainkat is egyre inkább átszövik az űrkutatás gyakorlati alkalmazásai.

A vetélkedő célja, hogy a fiatal korosztály - játékos formában - minél több ismeretre tegyen szert a témakörrel kapcsolatban. Egy kis kutatómunkával, utánajárással minden feladat megoldható, ráadásul a vetélkedő során megelevenednek az elmúlt 50 év legérdekesebb eseményei, és arról is sok szó esik majd, hogy mennyire fontosak az űrkutatási eredmények a mindennapjainkban. Tudatosulhat bennünk, hogy számos területen hazánk is részt vesz az űrkutatásban, az eredmények hasznosításában.

A vetélkedő fordulói magyar nyelven zajlanak, az első kettő az interneten, a döntő pedig személyesen, 2007 októberében Budapesten. A szervezők háromfős csapatok jelentkezését várják, amelyek tagjai magyarországi, illetve határon túli általános- és középiskolás diákok egyaránt lehetnek. A legjobban szereplő csapatok nyereménye, hogy űrkutatással és űrhajózással kapcsolatos nemzetközi táborokba utazhatnak majd.

A vetélkedő internet-oldala: www.urkorszak50.hu (nevezés és részletes versenykiírás). További információ a Magyar Asztronautikai Társaság titkárságán is kérhető (telefon: +36-1-201-8443).