A 236 ma ismert Naprendszeren kívüli bolygó alapján planéták a legkisebb, illetve a többszörös csillagok körül is előfordulnak.

A Gliese 436b feltételzett belső szerkezete (Jason Wright/UC Berkeley)
Nemrég Jason Wright (University of California, Berkeley) vezetésével 28 új, Naprendszeren kívüli planéta, azaz exobolygó felfedezését jelentették be. Ezzel 236-ra nőtt a napjainkban ismert exobolygók száma. A fenti újabb égitesteket az ún. radiális sebesség módszerrel találták meg, amelynek keretében az exobolygónak a csillagára kifejtett gravitációs hatását mutatják ki.
Az új égitestek között négy olyan bolygórendszerbe tartozik, amelyben már több planétát is sikerült azonosítani. A statisztikai adatok alapján az eddig felfedezett bolygók legalább 30%-a többszörös bolygórendszerben kering. Az új exobolygók további érdekes képviselője az a két planéta, amelyek egy A és egy F színképtípusú, 1,6 illetve 1,9 naptömegű csillag körül mozognak. Ez a két csillag viszonylag gyorsan forog és légkörük is erősen pulzál, mégis sikerült körülöttük azonosítani a planétákat.
A fenti program keretében vizsgált egyik exobolygót már két éve ismerik, de csak most sikerült a tömegét is pontosan meghatározni. A kérdéses objektum a Gl426 jelű, viszonylag közeli, mindössze 30 fényévre lévő M típusú törpecsillag körül kering. Mivel bolygónkról nézve időként elhalad csillaga előtt, több paraméterét is sikerült megbecsülni. Eszerint mérete és sűrűsége a Neptunuszéra hasonlít; 2 g/cm3 sűrűségű és 22,4 földtömegnyi anyagának kb. felét kőzetek, felét pedig víz, illetve vízjég alkothatja.
Emellett csillagához igen közel kering, amelytől az átlagos Nap-Föld távolságnak mindössze 0,03%-a választja el. Ebben a távolságban csak 2,6 nap alatt végez egy keringést. A kis csillagtávolság ellenére pályája elnyúlt, amit feltehetőleg egy ma még nem ismert, másik exobolygó gravitációs hatása okozhat.
A mára felfedezett, több mint 200 exobolygó statisztikai vizsgálatokra is lehetőséget ad, ha az észlelésekhez kapcsolódó kiválasztási effektusokat is figyelembe vesszük. Nem csak a felfedezett égitestek száma növekedett, de jelentősen gyarapodtak az exobolygók általános jellemzőiről szerzett ismereteink.

Fanátziarajz a Gliese 436b-ről és csillagáról (Lynnette Cook, Universeity of Berkeley)
Kiderült, hogy a legkisebb vörös törpék körül is vannak planéták, és kötött tengelyforgású képviselőiken sincs mindig extrém nagy hőmérsékleti különbség a nappali és az éjszakai oldal között. Emellett az is egyértelművé vált, hogy a kettőscsillagok körül is jellemzőek a bolygók, valamint olyan csillagok is bírnak planétákkal, amelyeknél ezt alacsony fémtartalmuk miatt korábban nem feltételezték. Emellett úgy fest, hogy a nagyobb tömegű csillagok körül gyakoribbak a nagyobb tömegű bolygók.
Kereszturi Ákos
[origo]
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Csak vonszolták magukat az első kétéltűek
3D-s számítógépes modellekkel sikerült feltárni, hogyan illeszkedtek egymáshoz az első kétéltűek csontjai, és miként mozgathatták az állatok végtagjaikat. Ez lehetővé ...
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják, de a mai napig nem tudják, miért ragályos. A legújabb eredmények ...
Így startolt az új amerikai űrhajó
Magyar idő szerint 9.44-kor startolt a Dragon nevű új amerikai űrhajó. Az indítás rendben zajlott, az űrhajó 10 perccel a start után Föld körüli pályára állt.
Új rákkezelést fejlesztenek Debrecenben
A nem osztódó, azaz szunnyadó őssejtekre csak kis mértékben hat a daganatkezelésként alkalmazott sugár- vagy kemoterápia. Sokkal hatékonyabb lehetne a kezelés, ha a ...
Hogy állunk az örök fiatalság keresésével?
Megéli-e egy most született ember a 150. születésnapját? Az antiaging, az öregedésgátlás az egyik legdinamikusabban fejlődő kutatási terület és iparág napjainkban. Mi ...
Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét
Cseppet benzinszagú, zavaróan hangos, és nem is igazán interaktív a geofizikusok munkája, ám bejárhatják vele a világot. Kínába tartó németekkel és ELTE-s kutatókkal ...
Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
A ma élő emberek utolsó alkalommal láthatják a Vénuszt, amint elhalad a Nap korongja előtt. A ritka csillagászati jelenséget Magyarországon június 6-án kora reggel lehet ...
Így ivott kávét egy teljesen lebénult nő
Első ízben sikerült megvalósítani olyan agy-számítógép összeköttetést, amelynek segítségével egy több éve lebénult személy sikeresen vezérelt egy robotkart. A karral ...
Női nemi szervet ábrázolhat az emberiség első barlangrajza
A legősibb barlangrajzokat fedezték fel Dél-Franciaországban: olyan falba vésett jelet azonosítottak, amely női nemi szervre utal - legalábbis a kutatók szerint.
Az éghajlatmódosítástól a gondolatolvasásig
2011-ben nagy vitát kavart a döntés, hogy amerikai kormányzati kérésre cenzúráztak egy madárinfluenza-vírusról szóló cikket. Nem ez az egyetlen téma, ahol felmerül, hol ...
Cáfolja a világvégét a legősibb maja naptár
Egyedülálló, eddig ismeretlen falfestmények és számítások kerültek elő egy ősi maja város most feltárt termében. A falakon lévő naptár 7000 évre előre számítja ki a ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.