Fertőzésveszély a világűrből

Vágólapra másolva!
Elméletileg nem kizárt, hogy egy meteorit belsejében idegen mikroorganizmus érkezzen bolygónkra. A nagy kérdés az, hogy jelenthet-e ez veszélyt a földi bioszféra számára. A perui meteoritbecsapódás kapcsán ezt is megvizsgáljuk összeállításunkban.
Vágólapra másolva!

Mint arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, feltehetőleg friss meteorit-becsapódással képződött egy kráter Peruban, és a környékén megfordult személyek közül több százan megbetegedtek.

Beszámolók szerint szeptember 16-áról 17-ére virradó éjszaka fényes meteor látszott Dél-Amerika egyes részei felett. A beszámolók alapján a meteor útja mentén nyom maradt az égen (az objektum anyagából elporladó és leszakadó izzó részekből), a jelenség végén pedig egy robbanás is hallatszott - feltehetőleg akkor, amikor a test elérte a felszínt. A szemtanúk véleménye és a későbbi terepi vizsgálatok alapján a becsapódás Puno tartományban, a Peru és Bolívia között húzódó határtól és a Titicaca-tótól nem messze történt, egy viszonylag ritkán lakott területen.

A helybéli lakosok hamar megtalálták a kb. 30 méter átmérőjű és 5-6 méter mély krátert. A becsapódásnyom pereme mentén enyhén megperzselődött a felszín, és kellemetlen szag terjengett a környéken. A krátert kitöltötte a talajvíz, amely a beszámolók alapján kezdetben forró volt. Később a krátert meglátogató több helybéli is panaszkodott fejfájásra, valamint hányingerre. Miután a helyi rendőrség is látogatást tett a kráternél, a rendőrök szintén rosszul érezték magukat.

A kráterből terjengő erős szag miatt idővel a környéken lakók közül egyre többen panaszkodtak. A jelentések alapján egy tucat helyi lakos és néhány rendőr igényelt orvosi ellátást, illetve oxigénmaszkot rövid időre. A közérzetükre panaszkodók száma később növekedett, és több százra emelkedett. A levegőbe került gázok hányingert, fejfájást, különféle irritációt és viszketést okoztak a bőrfelületen és a szemen. A krátert elkerítették, és néhány szakértővel megkezdték a tanulmányozását.

A vizsgálatok eddigi eredménye

A helyi szakemberek véleménye alapján feltehetőleg nem a meteoritból származott (ha valóban becsapódás történt) a kellemetlen, émelyítő szag, inkább a becsapódás hőhatására szabadulhatott fel a talajból. A kráter környékén erős kénes szag terjengett, feltehetőleg ez okozta a panaszokat. Elméletileg a becsapódás hőjétől olyan reakciók is történhettek, amelyek jelentősebb mennyiségű ként vagy arzént szabadítottak fel a kőzetekből.

Forrás: EPA

A közel 30 méteres kráter, amelyet talajvíz tölt ki. A kép nagyméretű változatának letöltése (EPA)

Az is elképzelhető, hogy nem egyedül a hőhatás hozta létre a kellemetlen gázt; lehetséges, hogy a felrobbanó meteoritból kiszabadult anyagok is kémiai reakcióba léptek a talajjal. Jelenlegi tudásunk alapján valószínűtlen, hogy egymaga a meteorit anyaga felelne a kérdéses kemikáliák kibocsátásáért. Az eddig részletesen vizsgált meteoritok elemzése alapján ugyanis nincs jelentős mennyiségű, egészségre káros anyag a kozmikus látogatók belsejében.

Felszín alatti robbanás is lehetett

Egyes szakemberek elképzelhetőnek tartják, hogy nem becsapódás, hanem földi eredetű, felszín alatti robbanás történt. Ez ugyanis már a harmadik becsapódásgyanús eset Peruban az elmúlt években, de a korábbi kettő egyike sem bizonyult kozmikus eredetűnek, hanem feltehetőleg metán és egyéb felszín alatt halmozódott gázok robbanása okozta őket. Egy felszín alatti robbanással jobban magyarázható a kellemetlen szag és a mélyedést kezdetben kitöltő víz magas hőmérséklete is.

Forrás: STS-9 Crew, NASA
Forrás: STS-9 Crew, NASA

Szintén nem kedvez a becsapódásos eredetnek, hogy a Földön a légkör védőhatása miatt ritkán keletkeznek ilyen kisméretű kráterek. A nagyobb meteorikus testek látványos krátert ütnek bolygónkon, amilyen például a balra látható 70 km átmérőjű, 200 millió éves Manicouagan-kráter a NASA felvételén. Atmoszféránk, mint egy védőpajzs, lelassítja a kisméretű meteorikus testeket, és azok általában egyszerű gödröt ütnek csak a felszínen, darabjaik pedig ezután fellelhetők a kráterben. Igaz, ilyen töredékeket a mélyedésben lévő víz miatt jelenleg még nem tudtak keresni.

Az eddigi vizsgálatok arra sem utalnak arra, hogy valamilyen műhold, illetve egyéb űrszemét zuhant volna le. A végső választ remélhetőleg a területről vett minta kémiai elemzése fogja majd megadni. A legfrissebb híradások alapján az eddigi anyagvizsgálatok arra utalnak, hogy egy kőmeteorit csapódhatott be.