Kína elindult a Hold felé

Vágólapra másolva!
A kínai Change-1 nevű űreszköz szerdán, magyar idő szerint 12.05-kor elindult égi kísérőnk felé. Ez a távol-keleti állam első Hold-szondája, és talán az új űrverseny egyik résztvevője.
Vágólapra másolva!

A felbocsátás az ország délnyugati részén fekvő Xichang Űrközpontból történt, a szintén kínai Hosszú Menetelés 3A hordozórakétával. A hordozórakéta emelkedésének vonalában lakókat a kérdéses időszakra evakuálták, elkerülendő a visszahulló darabok miatt esetleg bekövetkező balesetet.

Az űreszköz jelenleg hibátlanul üzemel elnyúlt, Föld körüli pályáján. A következő napokban három manőver segítségével fog fokozatosan eltávolodni bolygónktól, és október 31-én áll a Hold felé vezető pályára. A tervek alapján november 5-én éri el kísérőnket, ahol 200 km magasan húzódó, körhöz közeli pályára áll, amelyen 127 percenként végez egy keringést.

A Change-1 a kínai mondák alapján egy a Holdba repülő istenségről kapta a nevét. A 2000 kg-os űreszköz küldetése elsősorban technológiai kísérlet, és az ország képességeinek látványos demonstrálása a világ előtt. A 170 millió dollár összköltségű program keretében a Change-1 legalább egy évig fog üzemelni. Négy fő tudományos célkitűzése az alábbiak szerint foglalható össze:

  • felvételeiből térbeli domborzatmodell készíthető a Hold felszínéről;
  • röntgenspektrométere a felszín összetételéről és az azt borító por jellemzőiről szolgál új ismeretekkel. Utóbbi kutatás nem titkolt célja, hogy a jövőben felhasználható nyersanyagok eloszlásáról vázlatos képet alkosson;
  • a mikrohullámokkal végzett kísérletek segítségével megbecsülhető a regolit vastagsága, amely akár gazdasági szempontból is hasznos kiindulópontot adhat, ha például valaki a 3-as héliumizotóp térbeli előfordulását szeretné feltérképezni;
  • negyedik cél a napszél és a holdbéli sugárzási környezet vizsgálata.

A szonda 24 érzékelőt visz magával. A híradások alapján a Change-1 fedélzetén helyet kapott egy sztereo CCD-kamera és spektrométer, lézeres magasságmérő, röntgen- és gammaspektrométer, mikrohullámú mérőberendezés, valamint a napszélben áramló részecskék vizsgálatára szolgáló eszköz (utóbbi a tervek alapján a főszondától különváló kisebb egység lesz).

Forrás: Xinhua

A Change-1 Hold-szondát indító hordozórakéta startja (Xinhua)

A korábbiakkal ellentétben Kína ezúttal előre bejelentette, hogy mikor tervezi a szonda indítását, sőt a startot az interneten élőben is közvetítette. Elképzelhető, hogy ez is része annak a stratégiának, amelynek keretében az ország a lassan kibontakozni látszó újabb űrversenyben látványosan akarja bizonyítani képességeit. Az indítás ilyen szempontból válaszként is felfogható a japán SELENE-szonda közel egy hónappal ezelőtti startjára.

Kína korábban első emberes űrutazásával, valamint egy katonai jellegű akció keretében saját műholdjának megsemmisítésével hívta fel magára a figyelmet. A távlati célok között 2012-ig a Holdra történő sima leszállás, 2017-ig pedig mintagyűjtés szerepel, amelyeket idővel akár emberes expedíció is követhet.