Az első színes kép a Merkúrról

A Merkúr mellett január 14-én elhaladt Messenger-űrszonda a Földre sugározta a bolygóról készült első színes felvételt. A közelítés során a szonda lézeres magasságmérője is működött, próbaként letapogatva a bolygó felszínének domborzatát. Ez volt az első alkalom, hogy ilyen mérés készült a Merkúrról.

Egy viszonylag fiatal kráter (a csuszamlások révén teraszos szerkezetű fallal) a Merkúr egyenlítői vidékén (NASA, JHUAPL, Carnagie)

Mint arról korábban részletesen beszámoltunk, 30 esztendőnyi szünet után az emberiség visszatért a Merkúr kutatásához: az amerikai Messenger űrszonda 2008. január 14-én, a terveknek megfelelően közel 200 kilométerre haladt el a bolygó mellett. A közelítés során mintegy 1200 képet készített, és január 22-ig összesen 500 megabyte adatot sugárzott a Földre. A felvételeken megörökítette a bolygó korábban ismeretlen féltekéjének nagy részét, többek között az addig csak részletében ismert Caloris-medencét, a felszín legnagyobb becsapódásos alakzatát.

A NASA által eddig közölt felvételeken elsősorban kráterek mutatkoztak, emellett néhol kiterjedt lávasíkságokat, valamint gyűrődéses gerinceket lehet megfigyelni. Ezek a lávasíkságok azonban nem hasonlítanak a holdbéliekre, színükben, és topográfiai helyzetükben sem ütnek el annyira a környezetüktől, mint az a mi kísérőnknél jellemző. Részletes elemzésükre a következő közelítések alatt kerül sor.

A kráterek érdekes összehasonlításra adnak majd lehetőséget, ha méretüket és gyakoriságukat a holdi becsapódásnyomokhoz mérik. A kráterek száma és méreteloszlása ugyanis az égitestek felszínének korára utalnak, így a Holdon és a Merkúron megfigyelt gyakoriság összehasonlításával a becsapódások időbeli eloszlását pontosíthatják majd.

Kráter kráter hátán

Az eddigi megfigyelések tehát a várakozásoknak megfelelő, kráterezett felszínt mutattak. Ugyanakkor például a Caloris-medence a várakozásokkal szemben nem a Hold sötét bazaltlávával kitöltött tengereire emlékeztet, éppen ellenkezőleg: a környezeténél valamivel világosabbnak mutatkozik.

Az alábbi felvételeken balra egy 52 kilométer átmérőjű kráter látható, amelynek aljzatán egy íves, patkó alakú mélyedés figyelhető meg. A felvétel a bolygó déli féltekéjét ábrázolja, és a legnagyobb közelség után közel egy órával, 19 300 kilométer távolságból készült. A legkisebb megkülönböztethető részletek 1,6 kilométeresek. A jobb oldali képen egy idős lávasíkság látható, gyűrődéses alakzatokkal. A redők akkor keletkeztek, amikor a bolygó globális lehűlése miatt zsugorodott, és kérge felgyűrődött. A felvételt a szonda 18 perccel a legnagyobb közelség után rögzítette, mintegy 5000 kilométer távolságból, a legkisebb megkülönböztethető részletek mérete itt 400 méter körüli.

Példák két fontos felszínforma-típusra: a kráterekre (balra), és a lávasíkságokra (jobbra) (NASA, JHUAPL, Carnagie)

A közelítés során a szonda lézeres magasságmérője is működött, próbaként letapogatva a bolygó felszínének domborzatát. Ez volt az első alkalom, hogy ilyen mérés készült a Merkúrról. A magasságmérő a legnagyobb közelség előtt kezdett üzemelni, a felszíntől mintegy 600 kilométerre, majd végig működött, miközben a Messenger a bolygó mellett elhaladt. Az utolsó mérését 1500 kilométer távolságból rögzítette.

A magasságmérő által rögzített piros görbe, amely a felszínnek a szondától mért távolságát mutatja a közelítés során (NASA, JHUAPL, Carnagie)

A fenti görbe a szonda és a bolygó közötti távolság változását mutatja. Jelzi a műszer helyes üzemelését, de részletes elemzésre még nem alkalmas. A magasságmérő működésének fő periódusa 2011-ben kezdődik, amikor a Messenger a Merkúr körül keringve megkezdi a domborzat részletes feltérképezését, ahhoz hasonlóan, mint azt a Mars Global Surveyor tette a vörös bolygónál.

A Merkúr mellett elhaladva a Messenger a bolygó nappali oldaláról felvette az első nagy felbontású spektrumot az MASCS detektorral, amikor a felszíntől 1900 és 8500 kilométer közötti távolságban mozgott. A mellékelt ábrán balra a vizsgált terület, jobbra pedig a megfigyeléssel nyert színkép kis felbontású, előzetes változata látszik. A görbe a berendezés megfelelő üzemelését mutatja, de a konkrét összetétel megállapításához részletesebb feldolgozás szükséges.

A vizsgált terület képe (balra) és a rögzített színkép vázlatos képe (jobbra), háttérben az eltérő hullámhossztartományokat jelző színekkel (NASA, JHUAPL, Carnagie)

A nagyközönség számára talán a leglátványosabb eddigi eredmény, hogy a Messenger elkészítette az első színes fotót a Merkúrról. Az alábbi képet az MDIS detektor 1000, 700 és 430 nanométeres (infravörös, vörös, ultraibolya) hullámhosszakon rögzítette, közel 80 perccel a legnagyobb közelség előtt. A Messenger ekkor 27 ezer kilométerre volt a bolygótól.

Az első színes fotó a Merkúrról. A kép nagyméretű változatának letöltése (NASA, JHUAPL, Carnagie)

A felvételen nagy színkülönbségek nem mutatkoznak, amit részben az is okozhat, hogy a fotó viszonylag lapos megvilágítási szögnél készült - az eltérő árnyalatok ekkor nehezebben látszanak. Ennek ellenére megfigyelhető, hogy a fiatal kráterek sokkal világosabbak a környezetüknél. A kép közepétől balra egy friss becsapódásnyom kékes árnyalatot mutat, míg az idős képződményeket a kozmikus erózió egyformán szürkésbarnára festette.