A Szaturnusz legnagyobb holdján sok százszor több különféle szénhidrogén lehet, mint a Föld összes kőolaj- és földgázlelőhelyén együttvéve.

Kék színnel jelzett tavak az északi sarkvidéken (NASA, JPL)
A Titan a Szaturnusz legnagyobb holdja, amelyet vastag nitrogénlégkör fed. A sarkvidéki területeken folyékony szénhidrogének (feltehetőleg metán és etán keveréke) által kitöltött tavak vannak. A kérdéses anyag az égitest szilárd jégkérgéből szivárog ki, majd a légkörben felhőket alkot, és csapadékként hullik le.
A szénhidrogén-keverék a felszínen - a fagyos sarkvidékeket leszámítva - gyorsan elpárolog, ezért fordul elő csak a pólusok közelében folyékony halmazállapotban. Az eddigi radarmérések főleg a téli és ezért hidegebb északi sarkvidéken azonosítottak tavakat, míg a déli sarkvidéken, ahol éppen nyár van, alig mutatkoznak ilyenek.
A szakemberek a fenti tavakban lévő szénhidrogének mennyiségét próbálták megbecsülni. Bár a Cassini-szonda radarberendezése csak a folyadéktükröt, tehát a tavak felszínét látja, durva közelítéssel meg lehet becsülni a mélységüket. Ahol néhány méternél is sekélyebb a folyadékborítás, elméletileg a tó fenekét is kimutathatja a radarvizsgálat - de ilyet eddig nem sikerült egyértelműen azonosítani. A mérések alapján az eddig talált közel 100 tóban lévő összes folyékony szénhidrogén mennyisége százszorosa-ezerszerese lehet a teljes földi szénhidrogén-készletnek.
A Titan felszínén nem csak sarkvidéki tavak tárolnak szerves anyagot. Alacsony szélességeken ugyanis sötét dűnék találhatók a holdon, amelyek szintén sok szénhidrogént tartalmaznak. A megfigyelések és a modellek alapján ezekben a dűnékben nem az illékony metán, hanem hosszabb láncú különféle szénhidrogén-molekulák, gyűjtőnevükön tholinok lehetnek jelen. Ez mennyiségét tekintve a földi kőszénkészlethez hasonlítható, sőt meg is haladhatja annak térfogatát.

Fantáziarajz a Titan szénhidrogén-tavak borította vidékéről (Steven Hobbs)
Mivel a metán üvegházgázként szolgál, a légkörben lévő mennyisége befolyásolja a felszíni hőmérsékletet. Ennek megfelelően elképzelhető, hogy amikor a Titan légkörében több metán volt, valamivel magasabb hőmérséklet uralkodott rajta.
Az animációs film első felében azt láthatjuk, hogyan tapogatja le a Cassini-űrszonda radarberendezésével a Szaturnusz legnagyobb holdja, a Titan északi sarkvidékét. A második részben kék színben tanulmányozhatjuk a szénhidrogénekkel kitöltött tavakat (NASA, JPL, USGS)
[origo]
Jóval nagyobb lesz a Masat-2
A Masat-1 már most jobb, mint a cseh Mimosa, fejben pedig már létezik a Masat-2, amely 2-3-szor nagyobb lesz. Végül jöhet majd a Masat-3, egy igazi nagy magyar műhold.
Jóval nagyobb lesz a Masat-2
A Masat-1 már most jobb, mint a cseh Mimosa, fejben pedig már létezik a Masat-2, amely 2-3-szor nagyobb lesz. Végül jöhet majd a Masat-3, egy igazi nagy magyar műhold.
Jóval nagyobb lesz a Masat-2
A Masat-1 már most jobb, mint a cseh Mimosa, fejben pedig már létezik a Masat-2, amely 2-3-szor nagyobb lesz. Végül jöhet majd a Masat-3, egy igazi nagy magyar műhold.
Sikeresen vették a magyar műhold adását
A Masat-1 a hétfő délelőtti sikeres start után közel egy órával vált le a hordozórakéta utolsó fokozatáról, majd aktiválta magát. Hazánk felett délután haladt el ...
Bátor bogarak, gyáva bogarak
A kutya- és a macskatulajdonosok régóta szentül meg vannak győződve arról, hogy az ő kedvencük más, mint a többi. Az utóbbi időben egyre több tudományos kutatás ...
Mit bír el a jég?
Körülbelül félméteres jégvastagság kellett volna ahhoz, hogy a Balaton jegére merészkedő Hummerek a felszínen maradjanak. Mitől függ, hogy mekkora terhelést bír el a jég?
Mégis lehet iránya az evolúciónak
Az evolúcióbiológusok jelentős része úgy véli, hogy az evolúció iránya véletlenszerű, így például saját fajunk kialakulása is csupán az események vak játékának ...
Pár nap múlva indul az első magyar műhold
A bűvos kockánál alig nagyobb szerkezet elindulása nagy előrelépés lesz Magyarország űrtevékenységében. Miért jó egy saját tervezésű műhold egy kis országnak?
Magyarok nagy sikere a katasztrófákat felmérő elitklubban
Kedden írják alá Bécsben az ENSZ és a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola közötti megállapodást, ami a magyarok eddigi munkájának elismerése katasztrófák felmérésében. A ...
Milyen az ikrek szerelmi élete?
Ikrek szívesen házasodnak ikrekkel, és ezek a kapcsolatok nagyon tartósak. Egypetéjű ikerfiúk gyakran szerelmesek ugyanabba a lányba, és a konfliktust sokszor úgy oldják ...
Mindent megmutat a levegőből a magyar fejlesztésű kamera
Saját fejlesztésű kamerával világviszonylatban is kiemelkedő részletességű felvételeket készít a levegőből két magyar fiatal. Noha külföldről nagy az érdeklődés a műszer ...
Farkasok támadtak postásokra száz éve Budapesten
Az 1912. február 4-én megjelent Pesti Hírlap szerint a farkasokat a szigorú tél űzhette a fővárosba. A havazás miatt a "mindig megbízható" omnibuszhálózat is ...
Miért hánynak egymásnak a vérszívó denevérek?
Az egymás segítését célzó viselkedés kialakulásának evolúciós mozgatórugói még ma sem teljesen tisztázottak. Debreceni kutatók nemrég tették közzé külföldi kollégáikkal ...
Így működik majd a kisbolygók elleni védőpajzs
Megalakult a veszélyes kisbolygók elleni védekezést előkészítő európai szervezet, a NEOShield. Egy látványos animáción egy földközeli kisbolygó "kivédését" követhetjük a ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
A középosztály emeltyűje
Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.