Részletes radarképek az első holdbázis környékéről

A Hold déli sarkvidékének kráterei a bennük feltételezett vízjég, illetve az ide tervezett holdbázis helyszíneként fontosak. Nemrég a Földről radarral tanulmányozták a térséget, és elkészítették eddigi legrészletesebb domborzati térképét.

A Hold déli sarkvidéke

Máig nem sikerült egyértelműen eldönteni, hogy a Hold sarkvidéki területein található mély, napfénytől védett krátereiben valóban van-e vízjég. Egyes radaros megfigyelések alapján egy-két méter vastag jégréteget feltételeznek, más eredmények viszont ennek ellentmondanak.

Az északi és a déli poláris térség kiemelt jelentőségű, mivel feltehetőleg ezek egyikén épül fel az első emberes holdbázis (egyelőre úgy fest, hogy a délin). Ezekben a régiókban közel állandó a napfény, és ha tényleg vannak vízjégkészletek a felszíni törmeléktakaróban, azok feldolgozásával oxigén, víz és üzemanyag is olcsón előállítható a Holdon.

A Hold poláris területeit nehéz a Földről megfigyelni, mivel azok éppen a peremén mutatkoznak. Az ún. szélességi libráció miatt azonban alkalmanként lehetőség nyílik tanulmányozásukra. A libráció jelensége azért lép fel, mert a Hold forgástengelye nem pontosan merőleges a Föld körüli keringési síkjára: emiatt hol az északi, hol a déli sarkvidékére látunk rá jobban. Emellett a ferde forgástengelyű Föld körüli holdpálya is lassan körbefordul - a két jelenség együttes eredményeként kismértékben változik a rálátásunk a Hold két sarkvidékére.

A rálátási helyzet nem csak hónapos, hanem éves időskálán is módosul. 2006-ban több alkalommal is olyan ideális geometriai viszonyok adódtak a megfigyelésre, amilyenek csak közel 17 évente állnak elő. Ezt használták ki a Deep Space Network rendszer goldstone-i 70 méteres és két 34 méteres rádióantennájával. Egy hathónapos időszakban három alkalommal 500 kW-os radarhullámokkal térképeztek fel a déli sarkvidéknek egy 650x450 kilométeres területét.

A radarmérések alapján elkészítették az eddigi legjobb domborzati térképet a déli sarkvidékről, ezt mutatja az alábbi térkép színkódolással. A megfigyelt területen a legalacsonyabb és legmagasabb pontok között 10 kilométeres magasságkülönbség is előfordul.

A hold déli pólusának magasság- (balra) és lejtőtérképe (jobbra) (NASA, JPL)

A kérdéses vidéket 20 méteres felbontással sikerült megörökíteni - korábban a legrészletesebb méréseket a Clementine-szonda készítette, de azon csak 1 kilométeresek a legkisebb részletek. Az új mérésekből kiderült, hogy a terület sokkal egyenetlenebb, mint azt korábban feltételezték. A 2008 végén startoló Lunar Reconnaisance Orbiter holdszonda egyik célpontja szintén ez a vidék, amely 1 méteres felbontású felvételeket és különböző hullámhosszú méréseket készít majd róla.

 

 

A Hold librációs mozgása révén alkalmanként lehetőség nyílik a sarkvidéki területek megfigyelésére a Földről is (NASA, JPL)

 

 

A déli sarkvidék megvilágítási viszonyainak változása egy holdi nap folyamán (NASA, JPL)

Sugárzások a holdexpedíciók alatt

A Hold felszínén, a tervezett bázis környékén dolgozó asztronauták ki vannak téve a Napból származó nagyenergiájú részecskéknek, ezért fontos, hogy minél jobb előrejelzést kapjanak a várható sugárzásokról. Ezek közül a napszél töltött részecskéi elleni védekezésben kulcsszerepet tölthetnek be a már fejlesztés alatt lévő űridőjárást előrejelző rendszerek, amelyek alapján a kritikus időszak előtt az űrhajósokat védett helyre lehet menekíteni. A legújabb információk szerint a bázison élő űrhajósok munkáját mobiltelefonos kommunikáció is segíti majd.

Új vizsgálatok alapján kiderült: havonta átlagosan egy hétig biztonságosabb körülmények között dolgozhatnak majd az asztronauták a Holdon. Erre akkor kerül sor, amikor kísérőnk a Föld magnetoszférikus uszályán (a mágneses tér hosszan elnyúló "csóváján") halad át. Tökéletes védelmet ez sem biztost, de jelentősen csökkenti mind a napszélből, mind a galaktikus kozmikus sugarakból származó teljes sugárterhelést. Mindez a hatás az egyenlítőn a kedvezőbb, a pólusoknál pedig valamivel gyengébb.

Régi magyar radarmérések

A Hold radaros megfigyelésében hazánk kiemelkedő eredményeket ért el. A második világháború idején került a figyelem középpontjába az ellenséges repülőgépek mikrohullámú, azaz radaros felderítésének lehetősége. Ezzel kapcsolatban egy akadémikusokból álló csoport megbízást, valamint az Egyesült Izzó művektől technikai segítséget kapott egy radarhullámokat használó berendezés fejlesztésére.

A munka keretében Bay Zoltán, Papp György és Simonyi Károly 1944-ben megkezdték a Hold radaros vizsgálatára irányuló számításokat. Ekkor még az sem volt egyértelmű, hogy a mikrohullámok kijutnak-e az űrbe, és hogy a gyenge jelek a Holdról visszaverődve érezhető intenzitású jeleket produkálnak-e. A háborús viszonyok miatt jelentős késéssel, 1946. február 6-án tudtak a Holdról visszavert jeleket egyértelműen detektálni. Ez mindössze egy hónappal maradt el az első a sikeres amerikai radarméréstől, ahol nagyobb anyagi ráfordítás és megszakítás nélküli munka révén értek el hasonló eredményt.