Az európai Columbus modul után ismét nagy kutatóegység kerül a Nemzetközi Űrállomásra: a japán Kibo-rendszer első elemével hazai idő szerint kedden 7.29-kor startolt az Endeavour, megkezdve az eddigi leghosszabbra tervezett, 16 napos űrrepülőgépes küldetést.

A start pillanata (NASA)
A start után néhány perccel kisebb probléma jelentkezett: elsőként a stabilizáló hajtóművek állapotát rögzítő adatoknál nem érkeztek meg a várt információk. Néhány perccel később valamilyen, egyelőre nem tisztázott probléma miatt a rendszer a hűtőrendszert irányító elsődleges számítógépről automatikusan átváltott a tartalék berendezésre.
Mindezek ellenére a start a terveknek megfelelően folytatódott. A fenti hibák oka egyelőre nem ismert, azonban valószínűleg nem befolyásolja a küldetést. A start után két perc öt másodperccel levált a két szilárd hajtóanyagú segédrakéta, majd nyolc és fél perccel az indulást követően az Endeavour elérte el a szükséges keringési magasságot, és fő hajtóművei leálltak.
Bár a start éjszakai időpontja miatt a felvételeken nehéz a fő hajtóanyagtartály külső borításáról leváló töredékeket azonosítani, két ilyen eseményt sikeresen megfigyeltek. Az eddigi vizsgálatok alapján egy szigetelésdarab kb. 10 másodperccel az indulás után vált le, és elképzelhető, hogy az űrrepülőgép orr-részénél csapódott be. A második leváló darab pedig az indulást követően 83 másodperccel szabadult el. A Föld körüli pályán végzett hatórás ellenőrzés során azonban nem találtak komoly sérülést az asztronauták a gépen.
A küldetés céljai
Az Endeavour az STS-123-as küldetés keretében a Nemzetközi Űrállomás (ISS) újabb nagy bővítésére készül. Ehhez összesen 16 nap és négy űrséta áll a legénység rendelkezésre, amelynek tagjai Dominic Gorie parancsnok, Gregory Johnson pilóta, továbbá Garrett Reisman, Robert Behnken, Michael Foreman, Richard Linnehan és Takao Doi küldetés-specialisták. A két fő feladat a japán Kibo kutatómodul első egységének, valamint a kanadai Dextre robotkarnak a feljuttatása.
Az első űrséta keretében Rick Linnehan és Garrett Reisman készítik elő a japán modult a kiemelésre, amelyet Tokao Doi hajt végre, az űrállomás belsejéből irányítva a robotkart. Az új modul sikeres csatlakoztatása után a Dextre rendszert szerelik össze - az új robotkart ugyanis külön darabokban szállítják fel. A második és harmadik űrséta nagyobb része is ezzel telik majd. A negyedik űrséta célja az űrrepülőgép hővédő csempéinél használható javítási módszer további tesztelése lesz, amit Robert L. Behnken és Mike Foreman végez. A küldetés végén Garrett Reisman marad fent az űrállomáson, és Léopold Eyharts tér vissza helyette a Földre.
A Dextre a jelenleg is üzemelő robotkarnak egy precíz műveletekre szolgáló kiegészítése lesz - de használható önmagában is. Gyakorlatilag egy robotkar-pár, amelynek segítségével sok olyan műveletet is elvégezhetnek majd az űrállomás belsejéből, amelyekhez korábban űrséták, az ISS-en kívül dolgozó asztronauták kellettek. Pontos működését olyan detektorok is segítik, amelyek érzékelik a megfogott tárgy tehetetlenségét és reakcióját a mozdulatokra, emellett négy saját kamerája biztosítja pontos mozgatását.
Új japán modulok az űrállomáson
A Kibo japánul reményt jelent. Esetünkben a távol-keleti ország kutatómoduljainak összefoglaló neve, amelyek a Nemzetközi Űrállomáshoz kapcsolódnak a közeljövőben. A Kibo több elemből álló összetett rendszer, amely japán első, emberek számára készült űreszköze.

A Kibo rendszer részei (NASA, JAXA)
A Kibo négy egységből áll:
Elsőként a Kibo PS-egységét kapcsolják a Harmony amerikai kikötőmodul felső, zenitnek nevezett dokkolóeleméhez, míg az egész rendszer három úttal jut fel az űrállomásra.
A japán modulokban elsősorban biológiai, űrélettani, anyagtechnológiai kísérleteket végeznek majd, valamint Föld-megfigyelést és kommunikációs kutatásokat is folytatnak. A távol-keleti ország az ISS-en zajló kísérletek koordinálására egy kifejezetten erre szakosodott, földi küldetésirányító szobát (Mission Control Room, MCR) hozott létre a Tsukuba Űrközpontban.

Az európai és japán kutatómodulok helyzete az űrállomáson (utóbbi állapota a következő űrrepülőgépes küldetés után)

A Kibo-rendszer teljes kiépítésében az űrállomáson (fantáziarajz)

Az Endeavour űrrepülőgép az indítóállványon, az előtérben vadászrepülőkkel. A kép nagyméretű változatának letöltése (NASA)

A legénység a 39A jelű starthely előtt (NASA)
Mint arról korábban részletesen beszámoltunk, a legutóbbi űrrepülőgépes küldetés (STS-122) során a Nemzetközi Űrállomáshoz csatlakoztatták a nagy európai kutatómodult, a Columbust. A Columbus - és a Kibo - belsejében több tudományos kísérletet fognak elvégezni, mint amennyit eddig összesen végrehajtottak a Nemzetközi Űrállomáson. Míg az elmúlt évek fejlesztései főleg az űrállomás működését és további kiépítését segítették elő, a mostani és az előző küldetés kifejezetten kutatási célokat szolgál. Most kezdődik meg igazán a mikrogravitációban ("súlytalanságban") végzett kísérletek időszaka, vagyis az a tevékenység, amiért az emberiség eddigi legnagyobb tudományos-technikai beruházása készült.
Így fest jelenleg, a Columbus európai kutatómodul csatlakoztatása után a Nemzetközi Űrállomás. A film az űrállomásról levált Atlantis űrrepülőgépről készült (NASA)
A Nemzetközi Űrállomáshoz kapcsolódó fontos információ, hogy vasárnap sikeresen elindult az első európai teherűrhajó, a Jules Verne a francia-guyanai Kourou űrközpontból. Az Európai Űrügynökség egyik legfontosabb fejlesztésének tekintett űreszköz biztosabb alapokra helyezi az űrbeli teherszállítást. Az űreszköz az Endeavour távozása után, áprilisban csatlakozik az ISS-hez.
[origo]
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Csak vonszolták magukat az első kétéltűek
3D-s számítógépes modellekkel sikerült feltárni, hogyan illeszkedtek egymáshoz az első kétéltűek csontjai, és miként mozgathatták az állatok végtagjaikat. Ez lehetővé ...
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják, de a mai napig nem tudják, miért ragályos. A legújabb eredmények ...
Így startolt az új amerikai űrhajó
Magyar idő szerint 9.44-kor startolt a Dragon nevű új amerikai űrhajó. Az indítás rendben zajlott, az űrhajó 10 perccel a start után Föld körüli pályára állt.
Új rákkezelést fejlesztenek Debrecenben
A nem osztódó, azaz szunnyadó őssejtekre csak kis mértékben hat a daganatkezelésként alkalmazott sugár- vagy kemoterápia. Sokkal hatékonyabb lehetne a kezelés, ha a ...
Hogy állunk az örök fiatalság keresésével?
Megéli-e egy most született ember a 150. születésnapját? Az antiaging, az öregedésgátlás az egyik legdinamikusabban fejlődő kutatási terület és iparág napjainkban. Mi ...
Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét
Cseppet benzinszagú, zavaróan hangos, és nem is igazán interaktív a geofizikusok munkája, ám bejárhatják vele a világot. Kínába tartó németekkel és ELTE-s kutatókkal ...
Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
A ma élő emberek utolsó alkalommal láthatják a Vénuszt, amint elhalad a Nap korongja előtt. A ritka csillagászati jelenséget Magyarországon június 6-án kora reggel lehet ...
Így ivott kávét egy teljesen lebénult nő
Első ízben sikerült megvalósítani olyan agy-számítógép összeköttetést, amelynek segítségével egy több éve lebénult személy sikeresen vezérelt egy robotkart. A karral ...
Női nemi szervet ábrázolhat az emberiség első barlangrajza
A legősibb barlangrajzokat fedezték fel Dél-Franciaországban: olyan falba vésett jelet azonosítottak, amely női nemi szervre utal - legalábbis a kutatók szerint.
Az éghajlatmódosítástól a gondolatolvasásig
2011-ben nagy vitát kavart a döntés, hogy amerikai kormányzati kérésre cenzúráztak egy madárinfluenza-vírusról szóló cikket. Nem ez az egyetlen téma, ahol felmerül, hol ...
Cáfolja a világvégét a legősibb maja naptár
Egyedülálló, eddig ismeretlen falfestmények és számítások kerültek elő egy ősi maja város most feltárt termében. A falakon lévő naptár 7000 évre előre számítja ki a ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.