Világszerte emberek tízmilliói kapcsolták le szombat este helyi idő szerint 20 és 21 óra között a villanyt, a televíziót és minden egyéb nélkülözhető elektromos berendezést a globális felmelegedés elleni harc jegyében. Budapest, Pécs és Sátoraljaújhely számos fénye is kialudt.

Európa fényszennyezettségi térképe: a legtöbb fényt természetesen a nagyvárosok bocsátják ki (piros színnel jelölve)
Magyarországon jöhet létre Európa első csillagos égbolt rezervátumaA Zselici Tájvédelmi Körzetben jöhet létre Európa első csillagos égbolt rezervátuma. Ez lesz hazánk első olyan térsége, ahol világítástechnikai szempontból is korszerű jogi szabályozást vezetnek be.
A globális felmelegedés elleni harc jegyében az Egy óra a Földért mozgalom keretében világszerte emberek tízmilliói kapcsolták le szombat este helyi idő szerint 20 és 21 óra között a villanyt, a televíziót és minden egyéb nélkülözhető elektromos berendezést - közölték Sydneyben az akció szervezői, összesítve a befutó jelentéseket. Andy Ridley, a világon széles körben támogatott kezdeményezés elindítója elmondta: 26 nagyváros csatlakozott a tervhez. Magyarországon, mint az MTI arról beszámolt, Budapest mellett több más település, így Pécs és Sátoraljaújhely is részt vett az egyórás villanyoltásban.
Szombaton az új-zélandi Christchurch sötétült el először, az áramfogyasztás ott 13 százalékkal csökkent, majd Sydney, Ausztrália legnagyobb városa következett. Idén Dubai is csatlakozott az energia-takarékossági összefogáshoz, XVI. Károly Gusztáv svéd uralkodó három kastélyának díszkivilágítását kapcsolta ki, nevezetesen Stockholmban, Drottningholm és Ulriksdal településeken, Írországban számos középület megvilágítását szüneteltették. Többek között Manila, Bangkok, Róma, Koppenhága, San Francisco, Chicago, Toronto is fényeket kapcsolt ki egy órára szombaton.
A magyar fővárosban több mint száz épület díszkivilágítását kapcsolták le, így a Budai Vár, a Szent István Bazilika, a Parlament, a Lánchíd, mintegy 100 szobor és több múzeum fényei hunytak ki 60 percre, de a közvilágítást nem kapcsolták ki. Akadt olyan budapesti szálloda, amely nagyszerűen kihasználta a kampányt és ügyes marketingeszközként vetette be. Szombaton este a Four Seasons Gresham Palace Budapest éttermében Gyertyafény Vacsorára várták a vendégeket, csakúgy mint a szállodalánc többi 49 házában, a világ négy kontinensén. Ilyen módon 24 óráig tartott a globális gyertyafény vacsora, Sydney-től, Ázsián és a Közel-Keleten át, majd Európán keresztül egészen Amerikáig. E vacsorák keretében a szállodacsoport 75 épületéből 50-ben csupán gyertyafénnyel világítják meg az éttermeket, este 8 és 11 óra között. De nemcsak hotelekben takarékoskodtak a villannyal: a Game World nevű elektronikus kaszinóhálózat mind a 12 magyarországi komplexumában lekapcsolta a fényreklámjait és belső világítását.
Sikeres volt az akció Pécsett, ahol az önkormányzat felhívására számos szervezet, cég és a lakosság is takarékoskodott az energiával. A mozgalomhoz a hazai városok közül elsőként csatlakozott baranyai megyeszékhelyen hatvan percre szünetelt a középületek, templomok díszkivilágítása. Több vállalat, mint a hulladékkezelő Biokom Kft., a Pécsi Városüzemelési és Vagyonkezelő Zrt., a távhőszolgáltató Pétáv Kft. is takarékos üzemmódra váltott. Elsötétült a Magyar Telecom összes ügyfélszolgálati irodája, sőt, a telekommunikációs eszközöket gyártó finn Elcoteq is csak a termeléshez minimálisan szükséges villamosenergiát használt. Sokan lekapcsolták otthonukban a villanyt, a lakótelepek nem úsztak az ilyenkor szokásos fényárban.
Sötétbe borult este nyolc és kilenc óra között a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sátoraljaújhely központja is. Dankó Dénes alpolgármester szerint az önkormányzat természetesnek tartotta, hogy csatlakozik ehhez a világméretű akcióhoz. A zempléni város történeti központjában, a városháza, a nagytemplom, a Kossuth tér, az Árpád és Dózsa György út közötti szakaszon kapcsolták le a közvilágítást - adta hírül az MTI.
Képek az idei akcióról
![Fotó: Hirling Bálint [origo]](http://static9.origos.hu/i/0803/20080329fold13.jpg)
![Fotó: Hirling Bálint [origo]](http://static6.origos.hu/i/0803/20080329fold12.jpg)
A Budai Vár a Lánchídról az akció előtt és közben
![Fotó: Hirling Bálint [origo]](http://static3.origos.hu/i/0803/20080329fold11.jpg)
![Fotó: Hirling Bálint [origo]](http://static9.origos.hu/i/0803/20080329fold10.jpg)
A Budai Vár és a Lánchíd az akció előtt és közben

Sydney már másodszor sötétült el
![Forrás: [origo]](http://static5.origos.hu/i/0803/20080329foldgoogl.jpg)
A Google is reagált
Az Egy óra a Földért (Earth Hour) akció látványos reklámfilmje (angol nyelven)
Az alábbiakban korábbi, beharangozó írásunkat olvashatják.
Napjainkban egyre több szó esik a klímaváltozásról, a szélsőségessé váló időjárás hatásait pedig magunk is érezzük. Az [origo] arra kéri olvasóit, csatlakozzanak egy olyan nemzetközi akcióhoz, amely jól látható módon hívja fel a figyelmet a problémára. Az Egy óra a Földért (Earth Hour) nevű kezdeményezést először tavaly tartották meg az ausztráliai Sydney-ben. 2007. március 31-én több mint kétmillió sydney-i lakos, cég és maga a város is kikapcsolta a nélkülözhető fényeket egyórás időtartamra. Az esemény a vártnál is nagyobb eredményt hozott: a Syndey energiaellátását szolgáltató EnergyAustralia cég 10,2%-os fogyasztáscsökkenést mért. A becslések szerint az akcióval mintegy 5%-al csökkent a légkört szennyező anyagok kibocsátása, bár a fő cél a figyelemfelkeltés volt.
Az első évet követően az Earth Hour idén nemzetközi eseménnyé vált: az akcióban Sydney mellett az összes nagyobb ausztrál város felsorakozott, de elsötétült például Bangkok, Szingapúr, Dubai és számos európai és amerikai nagyváros is.A Budai Vár képe lesz a leglátványosabb - Budapesten leoltják a díszkivilágítást.
A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén úgy döntött, hogy csatlakozik a nemzetközi akcióhoz. Ennek keretében szombaton este nyolc órakor Budapest egy órára kikapcsolja díszkivilágítását.
Császár Ferenc, a Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. beruházási vezetője az [origo]-nak elmondta: valóban csak a díszkivilágítást kapcsolják le, a közvilágítást, például a közutak világítását biztonsági okok miatt nem. Feltehetően a Vár képének változása lesz a leglátványosabb, de elsötétülnek a szobrok, a Lánchíd díszkivilágítási része, számos műemlék, stb. A fényreklámok más lapra (nem a kft. kezelésébe) tartoznak, ezekről az üzemeltető cégek egyénileg dönthetnek. Császár Ferenc elmondta, hogy a díszkivilágítás lekapcsolása valóban szimbolikus értékű, egy óra alatt természetesen csak az éves költségek töredékét lehet megtakarítani. Igazán komoly eredményt akkor lehetne elérni, ha a lakosság és a nagy cégek is minél nagyobb mértékben részt vennének az akcióban.

Sydney a tavalyi Egy óra a Földért előtt és közben
A hazai nagyvállalatok közül elsőként az [origo] kiadójának tulajdonosa, a Magyar Telekom csatlakozott az energiatakarékosságot célzó akcióhoz. Szombaton este nyolc órától egy órára elsötétülnek a vállalat fontosabb épületei (a biztonsági okokból kivilágítani szükséges helyeket leszámítva), valamint a nagyobb fényreklámok is.
Szimbolikus lámpaoltás
Az energiafogyasztásban talán valóban nem lesz jelentős a különbség, az élhető Föld fenntartásához szükséges környezettudatos szemlélet kialakításában azonban mindenképpen fontos lehet a "lámpaoltás". Ráadásul, az akció folyamán a települések díszvilágításának kikapcsolásával a városképet romboló, egyéb zavaró fények hatása is érzékelhetően kiemelkedik, s így az energiapazarló, sok esetben a megfelelő díszvilágítást elfojtó, elrontó fényszennyezésre is felhívhatjuk a figyelmet - mondta el az esemény kapcsán Kolláth Zoltán, a szervezésben aktívan részt vevő Magyar Csillagászati Egyesület elnöke. A csatlakozó települések lakosai megfelelő időjárás esetén ismét felfedezhetik a csillagos égboltot városuk felett.
A Magyar Csillagászati Egyesület (MCSE) és társszervezetei közreműködnek az esemény koordinálásában, azok tanulságainak felfedésében, és az akció idején a lakosok számára - az időjárás függvényében - távcsöves bemutatásokat szerveznek. A Világítástechnikai Társaság szakmai segítséget nyújt az energiahatékony, zavaró fényektől mentes kültéri világítás megvalósításában.

Bolygónk éjszakai fényszennyezettségi térképén látványosan kirajzolódnak a sűrűn lakott és sokszor pazarló világítással ellátott területek. A képet több éjszakai műholdfelvételből állították össze
A nemzetközi kampányról további információ található a www.earthhour.org honlapon, ahol a látogatók az eseményről készült saját fényképeiket, videófelvételeiket is feltölthetik a világ minden tájáról. Az Egyesült Államokban az alkalomra készített internetes oldalon visszaszámlálással és aktuális információkkal készülnek az eseményre. A hazai rendezvényekről az MCSE oldalain olvashatunk.
[origo]
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Csak vonszolták magukat az első kétéltűek
3D-s számítógépes modellekkel sikerült feltárni, hogyan illeszkedtek egymáshoz az első kétéltűek csontjai, és miként mozgathatták az állatok végtagjaikat. Ez lehetővé ...
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják, de a mai napig nem tudják, miért ragályos. A legújabb eredmények ...
Így startolt az új amerikai űrhajó
Magyar idő szerint 9.44-kor startolt a Dragon nevű új amerikai űrhajó. Az indítás rendben zajlott, az űrhajó 10 perccel a start után Föld körüli pályára állt.
Új rákkezelést fejlesztenek Debrecenben
A nem osztódó, azaz szunnyadó őssejtekre csak kis mértékben hat a daganatkezelésként alkalmazott sugár- vagy kemoterápia. Sokkal hatékonyabb lehetne a kezelés, ha a ...
Hogy állunk az örök fiatalság keresésével?
Megéli-e egy most született ember a 150. születésnapját? Az antiaging, az öregedésgátlás az egyik legdinamikusabban fejlődő kutatási terület és iparág napjainkban. Mi ...
Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét
Cseppet benzinszagú, zavaróan hangos, és nem is igazán interaktív a geofizikusok munkája, ám bejárhatják vele a világot. Kínába tartó németekkel és ELTE-s kutatókkal ...
Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
A ma élő emberek utolsó alkalommal láthatják a Vénuszt, amint elhalad a Nap korongja előtt. A ritka csillagászati jelenséget Magyarországon június 6-án kora reggel lehet ...
Így ivott kávét egy teljesen lebénult nő
Első ízben sikerült megvalósítani olyan agy-számítógép összeköttetést, amelynek segítségével egy több éve lebénult személy sikeresen vezérelt egy robotkart. A karral ...
Női nemi szervet ábrázolhat az emberiség első barlangrajza
A legősibb barlangrajzokat fedezték fel Dél-Franciaországban: olyan falba vésett jelet azonosítottak, amely női nemi szervre utal - legalábbis a kutatók szerint.
Az éghajlatmódosítástól a gondolatolvasásig
2011-ben nagy vitát kavart a döntés, hogy amerikai kormányzati kérésre cenzúráztak egy madárinfluenza-vírusról szóló cikket. Nem ez az egyetlen téma, ahol felmerül, hol ...
Cáfolja a világvégét a legősibb maja naptár
Egyedülálló, eddig ismeretlen falfestmények és számítások kerültek elő egy ősi maja város most feltárt termében. A falakon lévő naptár 7000 évre előre számítja ki a ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.