Végre megkezdődhet a marsi talaj elemzése

Az elmúlt napok technikai nehézségei után végre pozitív fejlemény a Marson: az újabb "szitálásnak" köszönhetően végre megfelelő mennyiségű talajminta került a detektorba. Megkezdődhet az elemzés, amelynek során először elsősorban a vízjeget szeretnék kimutatni.

A minta a lapátban (NASA, JPL, Caltech, UA)

Legfrissebb információk (június 12., csütörtök)

A szonda TEGA nevű detektorára elsőként ráhullajtott, nagy mennyiségű anyagmintából június 11-ére sikerült egy keveset átjuttatni a berendezés rácsozatán. A műszer beépített vibrációs mechanizmusa június 6-án, 8-án és 9-én rezegtette a mintát, és a finomabb szemcsékből átszóródott annyi a szitán, hogy a hevítéses kamra megkezdhesse a munkát, azaz a minta elemzését. Elképzelhető, hogy a napsütés is segített a dologban, amely kissé megváltoztatta a minta hőmérsékletét, és ettől egyes szemcsék talán kisebb darabokra estek szét.

Mint korábban már írtuk, a szakembereket meglepte az anyag összetapadása. Az elemzések során először arra szeretnének választ kapni, hogy mi okozta a jelenséget - eddig a vízjég és a szulfátásványok a legvalószínűbb jelöltek. Minderre a következő napokban derülhet fény, miközben a mintát a kis kemencében felmelegítik, és abból gázok távoznak el.

Korábbi információk

Mint azt saját készítésű filmünkben is hangsúlyozzák a szakértők, a Phoenix két legfontosabb erőssége az eddigi Mars-szondákhoz képest, hogy egyrészt sarkvidéki területen landolt, másrészt viszonylag mélyen képes beásni a felszín alá, és onnan mintát venni elemezésre. A Phoenix-szonda valóban sikeresen landolt a bolygó északi sarkvidékének egy olyan területén, ahol néhány centiméterrel a felszín alatt vízjég lehet. Mint arról korábbi cikkeinkben beszámoltunk, a terület egy sík vidék, amelyet ún. poligonok, azaz sokszögletű mintázatok borítanak, a földi jégkörnyéki (periglaciális) területekhez hasonlóan. Az ilyen mintázat bolygónkon a jég váltakozó fagyása és megolvadása, avagy fagyott állapotban történő tágulása és zsugorodása során jön létre.

Az első vizsgálatok alapján a felszíni törmeléktakaró (regolit) alatt, néhány centiméter mélyen valóban valamilyen szilárd anyag, minden bizonnyal vízjég található, amelyről a borítást a Phoenix leszállóhajtóműve lefújta. Ezt egyelőre nem sikerült közelebbről is megvizsgálni, de maga a regolit is tartalmazhat egy kevés jeget. Erre utalhatnak a már az első talajmintavételnél észlelt világos foltok, valamint az, hogy a szemcsék nagyobb rögökké álltak össze. Ugyanakkor a kérdéses cementáló anyag, valamint a világos összetevő a Marson szintén gyakori szulfátokból is állhat.

Felvételpár a rázás előtti és a rázás közben megfigyelhető állapotról. Jól látható, hogy rácsra hullott minta vastagsága csökkent, azaz tömörödött, és esetleg kisebb része a detektor belsejébe is bejutott (NASA, JPL, Caltech, UA)

Sajnos a fent említett csomósodás következtében a robotkarral kiemelt anyagot eddig nem sikerült a detektorba juttatni. A marstalaj szemcséi ugyanis annyira nagyok, hogy nem férnek át a műszert borító rács lyukain. A műszert egy beépített szerkezettel megrázták (lásd a fenti képen), de ez sem segített igazán. Az újabb tervek alapján a detektor egy másik nyílása felett a robotkar végén lévő lapátot - a benne kiemelt mintával együtt - úgy rezegtetik, hogy abból elsőként csak a fent lévő, kisebb szemcsék hulljanak le - ezekből talán több jut át a szűrőn.

A 14. marsi napon gyűjtött minta a robotkar végén lévő lapátban, 9 centiméter távolságból fotózva. Jól látható a minta darabos, rögös szerkezete (NASA, JPL, Caltech, UA, Max Planck)

A fentieknél sokkal kisebb szemcsék is vannak a marsi törmeléktakaróban, egyelőre tehát nem reménytelen az elemzés. A Phoenix mikroszkópjának tárgyasztalára került is néhány ilyen porszem, amelyeket a szonda megvizsgált.

A MECA mikroszkópjának fekete-fehér (balra) és színes (jobbra) felvétele a 3 milliméter átmérőjű tárgylemezre hullott apró szemcsékről - ezek 30-150 mikrométeresek (a mikrométer a milliméter ezredrésze), tehát lényegesen kisebbek azoknál, amelyek nem férnek be a detektor rácsán. Ezek egyben a legkisebb kőzetszemcsék, amelyeket egy másik bolygó anyagában valaha láttunk (NASA, JPL, Caltech, UA, Max Planck)

A marsi talaj elemzésére tehát egyelőre várnunk kell. Ha a technikai problémákat sikerül leküzdeni, talán megtudhatjuk, valóban van-e vízjég benne, és esetleg elárul-e valamit arról, hogy létezett-e élet a vörös bolygón.