Nem lehet túlhangsúlyozni az amerikai Phoenix-űrszonda legfrissebb eredményének tudománytörténeti jelentőségét, ugyanis több évtizednyi módszeres kutatómunka után - rácáfolva a legkülönfélébb, olykor teljesen egzotikus elméleti modellek feltevéseire - végre igazolta, hogy a vörös bolygó felszínén napjainkban is található fagyott víz.

A robotkar egy része (fent) a TEGA egyik teljesen kinyílt ajtaja felett (NASA, JPL, Catlech, UA, TU)
Mint arról pénteken már részletesen beszámoltunk, a Phoenix Mars-szonda sikerrel végezte el egyik legfontosabb feladatát a vörös bolygón: július 30-án sikerült a TEGA detektorba mintát juttatni, s ennek vizsgálata végre közvetlen terepi módszerekkel támasztja alá a vízjég jelenlétét a Marson. Az eredményeket látva a küldetést hivatalosan szeptember végéig meghosszabbították. A sikeres azonosítással lezárult a vízjég keresésének kérdése - a jelenlétére utaló közvetett nyomok után végre közvetlen bizonyítékot kaptak a szakemberek.
Jégkeresés új módszerrel
Az elmúlt időszakban a Phoenix összesen 16 furatot mélyített a Snow White nevű ásásnyom alján elért kemény és sima, feltehetőleg magas jégtartalmú felszínbe. A nagyszámú fúrásnyomot a szonda viszonylag rövid idő alatt hozta létre, s a most alkalmazott "gyorstüzelő" technika lecsökkentette azt az időtartamot, amíg a frissen kitermelt minta a felszínen várakozik, mielőtt a lapátba kerülne. A módszer célja, hogy a mintavételek során lehetőleg minél apróbb szemcsékből álló, jégben gazdag anyagot juttassanak - lehetőleg minél gyorsabban - a TEGA detektorba. A feladat nehéz, hiszen minél kisebbek a mintában lévő darabok, annál könnyebben szublimál el belőlük a jég. A gyors mintavételt éppen ezért a nap leghűvösebb részére tervezték, amikor a Nap a legalacsonyabban jár az égen.
A július 27-i teszt során a lapátban lévő minta kiszáradását sikerült megelőzni, így az beleragadt a lapátba. Emiatt a fúrófej forgatásával rezegtették, hogy kihulljon belőle minta, így azonban nem jutott belőle elég mennyiség a kinyitott ajtajú TEGA rácsára. A módszer azonban így is jobbnak bizonyult a korábbiaknál, ezért a következő mintavétel során már ezt használták.

A Snow White elnevezésű terület látványa a "gyorstüzelő" mintavételt követően
Az ezt követő elemzések során a TEGA detektorban egyértelműen kimutatták a víz jelenlétét, holott korábban ez nem sikerült. A detektor a mintát folyamatosan melegíti, és eközben annak változásait vizsgálja. Az anyagban lévő különböző összetevők erre eltérő módon reagálnak, és a mintában mért hőmérséklet emelkedésének üteme az összetételre, a kémiai kötések jellemzőire utal. A minta 1000 Celsius-fokig melegíthető, és az eltávozó gázokat egy ún. tömegspektrométer méri, amely nemcsak az egyes kémiai elemeket, de azok izotópjait (különböző tömegszámú változatait) is képes azonosítani. Utóbbi alapján számos ismeretet nyerhetnek a kutatót az anyag keletkezési körülményeiről is. Az eredmény végre közvetlen terepi módszerekkel támasztja alá a vízjég jelenlétét a Marson, és a korábbi, a felszíni jég zsugorodásának megfigyelésénél is egyértelműbb bizonyítékot jelent.
Az eddigi tapasztalatokat összegezve egyértelmű, hogy igen nehéz a megfelelően magas jégtartalmú minták elemzése a Marson. Egyrészt nehéz a mintavétel: a jég által cementált anyag kemény, hatékony mintavételére a jelenleginél nagyobb fúró képes. Ha a kiemelt anyag kiszárad, könnyebben juttatható be a műszerbe - de ekkor a legérdekesebb része vész el. Ha viszont vízjégben gazdag marad, akkor részben beleragad a lapátba, az összefagyott aggregátumok nem férnek át a detektor rácsán. Ezek olyan fontos tapasztalatok, amelyeket a következő műszerek kidolgozásánál is figyelembe kell majd venniük a NASA kutatóinak.
Tekintettel a Phoenix sikeres működésére, a küldetést hivatalosan szeptember 30-ig meghosszabbították, ami további öt hetet jelent az eredetileg tervezett 90 napos időszakhoz képest - más kérdés, hogy ekkor már igen kevés energiát kapnak majd a szonda berendezései az égen alacsonyan járó Nap miatt.
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Csak vonszolták magukat az első kétéltűek
3D-s számítógépes modellekkel sikerült feltárni, hogyan illeszkedtek egymáshoz az első kétéltűek csontjai, és miként mozgathatták az állatok végtagjaikat. Ez lehetővé ...
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják, de a mai napig nem tudják, miért ragályos. A legújabb eredmények ...
Így startolt az új amerikai űrhajó
Magyar idő szerint 9.44-kor startolt a Dragon nevű új amerikai űrhajó. Az indítás rendben zajlott, az űrhajó 10 perccel a start után Föld körüli pályára állt.
Új rákkezelést fejlesztenek Debrecenben
A nem osztódó, azaz szunnyadó őssejtekre csak kis mértékben hat a daganatkezelésként alkalmazott sugár- vagy kemoterápia. Sokkal hatékonyabb lehetne a kezelés, ha a ...
Hogy állunk az örök fiatalság keresésével?
Megéli-e egy most született ember a 150. születésnapját? Az antiaging, az öregedésgátlás az egyik legdinamikusabban fejlődő kutatási terület és iparág napjainkban. Mi ...
Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét
Cseppet benzinszagú, zavaróan hangos, és nem is igazán interaktív a geofizikusok munkája, ám bejárhatják vele a világot. Kínába tartó németekkel és ELTE-s kutatókkal ...
Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
A ma élő emberek utolsó alkalommal láthatják a Vénuszt, amint elhalad a Nap korongja előtt. A ritka csillagászati jelenséget Magyarországon június 6-án kora reggel lehet ...
Így ivott kávét egy teljesen lebénult nő
Első ízben sikerült megvalósítani olyan agy-számítógép összeköttetést, amelynek segítségével egy több éve lebénult személy sikeresen vezérelt egy robotkart. A karral ...
Női nemi szervet ábrázolhat az emberiség első barlangrajza
A legősibb barlangrajzokat fedezték fel Dél-Franciaországban: olyan falba vésett jelet azonosítottak, amely női nemi szervre utal - legalábbis a kutatók szerint.
Az éghajlatmódosítástól a gondolatolvasásig
2011-ben nagy vitát kavart a döntés, hogy amerikai kormányzati kérésre cenzúráztak egy madárinfluenza-vírusról szóló cikket. Nem ez az egyetlen téma, ahol felmerül, hol ...
Cáfolja a világvégét a legősibb maja naptár
Egyedülálló, eddig ismeretlen falfestmények és számítások kerültek elő egy ősi maja város most feltárt termében. A falakon lévő naptár 7000 évre előre számítja ki a ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.