A Phoenix-szonda eredetileg kijelölt, augusztus 26-ig tartó küldetése befejeződött, a programot azonban szeptember 30-ig meghosszabbították. A küldetés közeledő végét jelzi, hogy már naplementét is látott a szonda, emellett egyre több fagy képződik rajta éjszakánként. Ugyanekkor az egyenlítő közelében dolgozó Opportunity sikeresen kimászott a Viktória-kráterből, és a síkságon dolgozik tovább.

A 25 centiméter széles és 18 centiméter mély Stone Soup ásásnyom (NASA/JPL-Caltech/University of Arizona/Texas A&M University)
A küldetés 88. marsi napján (sol) a Stone Soup (Kőleves)névre keresztelt feltárásban a robotkar nagyobb mélységet ért el, mint korábban bárhol. A szondától északnyugatra lévő árokban függőlegesen 18 centiméterig sikerült leásni, ami körülbelül háromszor mélyebb, mint a korábbi legmélyebb.
Az innen származó anyagmintát a későbbiekben a MECA detektorban fogják elemezni. Elképzelhető, hogy az új minta különbözik az eddigiektől, ugyanis két poligonális alakzat közötti mélyedésből származik. Az ásás könnyű kivitelezése alapján itt nem mutatkozott vízjég cementálta kemény réteg - ellentétben a korábbi helyszínekkel. A Snow White mélyedésnél 5-6 centiméterrel a felszín alatt volt a jég, és a szonda alatt lévő, tisztára fújt, kemény felület is közel ennyivel mutatkozik a törmelék alatt.
Az ehhez hasonló poligonális szerkezetekben a Földön is inhomogén a jég eloszlása, ami az adott poligon típusától, illetve fejlődési állapotától is erősen függ. Gyakori, hogy a sokszögletű alakzatok határán jégékek találhatók, de ennek az ellentéte is megfigyelhető, amikor kiszáradt térség választja el a szomszédos formákat. A szakemberek még két további mintavételt és elemzést terveznek a Phoenix működése alatt.
A fenti, eddigi legmélyebb ásásnyomból kiemelt minta a MECA nedveskémiai laborba került, és már zajlik az elemzése. A Stone Soup nevű mélyedésből körülbelül 50 köbcentiméter, nagyobb rögöket is tartalmazó törmeléket emelt ki a Phoenix, és ebből szórt mintát a mini laboratóriumba. A szakemberek arra kíváncsiak, különbözik-e a mélyebben lévő anyag, a korábbi, a felszín alatt néhány centiméterre lévőtől. Az is kérdés, mennyire tér el a most nyert törmelék az első két mintától, amelyek a poligonális alakzatok belső részéből származnak, ellentétben a jelenlegivel, amely két poligon közötti zónából került ki.
A hideg és energiaínséges tél közeledtét a szonda mellett, illetve a rajta kiváló fagyborítás is jelzi. Amikor a nap során csillagunk a legalacsonyabban jár a horizont felett, világos ármyalatú, dér jellegű anyag, kifagyott vízjég-kristályok jelennek meg a környéken. Az alacsony hőmérsékletű légkör ugyanis kevesebb vízgőzt tud gáz halmazállapotban megtartani, és a többlet jégként kiválik a felszínen.

A mellékelt felvétel a szélmérő alatti felületen mutatja a fagy halmozódását augusztus 15-én, helyi időben 12:54 és másnap hajnali 2:34 között. Jól látszik, hogy az éjszaka leghidegebb részében, amikor a Nap legalacsonyabban jár az égen, apró foltokban kezd a légköri vízpára kicsapódni a szondára. Amint a Nap délelőtt magasara emelkedik, melegszik a légkör, és a kifagyott vízjég fokozatosan elszublimál. Utóbbi folyamat a következő időszakban egyre lassabb lesz, mivel csökken a Nap delelési magassága - és idővel a fagytakaró nappal is megmarad a területen.
A felvételek készítésekor egyébként a szélmérő 5 méter/másodperc sebességű áramlást érzékelt északkeleti irányból. A kifagyott anyag viselkedésének elemzése segítséget nyújt a Mars körüli pályáról készített felvételek értelmezésében, amelyek a pólussapka és a fagytakaró évszakos változásait mutatják a magasból.
A Phoenix augusztus 21-én, a 86. marsi napon tudta megfigyelni az első naplementét, eddig ugyanis csillagunk a helyi sarki nyár idején körbejárt az égen, és sosem bukott a horizont alá. Az alábbi felvétel a 90. marsi nap hajnalán, éjfél után 51 perccel mutatja a napfelkeltét, amely a rövid, 75 perces éjszakai sötétséget követte.

Napkelte a 90. marsi napon a Phoenix sztereókamerájával (NASA/JPL-Caltech/University of Arizona/Texas A&M University)
Egy földi év után ismét a síkságon az Opportunity
Nemrég az egyenlítőhöz sokkal közelebb dolgozó Opportunity rovernél is történtek események. Az elmúlt egy évet a szonda a Viktória-kráterben töltötte, azonban nemrég megindult felfelé a belső lejtőn. A kráterben végzett mérések eddigi eredményi alapján a területen található üledékeknek a megvizsgált, a felszínhez közeli, 6 méter vastag része főleg szél által lerakott anyagból áll, amelyet később a szemcsék közti repedéseket átjáró víz is átalakított. Mindezek közben a Marsa Reconnaisance Orbiter-szonda (MRO) a bolygó körül keringve sok felvételt rögzített a területről, amelyek az Opportunity eredményeivel összevetve remélhetőleg kirajzolják a síkság ősi viszonyait.

Az Opportunity visszatekint a kráterbe, ahova még 2007. szeptember 11-én kezdte meg az ereszkedést (NASA, JPL, Caltech)
Az Opportunity augusztus 28-án, küldetésének 1634. marsi napján jutott ki a kráter peremére, ahonnan visszatekintve rögzítette a fenti képet. A szonday küldetésének majdnem a felét a 800 méter átmérőjű becsapódásnyom vizsgálatával töltötte, ahol a lehetőségekhez képest minden vizsgálatot elvégzett. A síkságon újabb munka kezdődik: korábban a felszínen található sziklatömbökből csak néhányat tanulmányozott, főleg amelyek az útjába estek - most azonban sokkal több kődarab és hematitgolyó szisztematikus elemzését tervezik a kutatók. A szonda bal első kerekénél jelentkezett elektronikus probléma ellenére "korához képest" jó állapotban van, és ha a helyzet nem romlik tovább, hosszú munka vár még rá.
[origo]
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Csak vonszolták magukat az első kétéltűek
3D-s számítógépes modellekkel sikerült feltárni, hogyan illeszkedtek egymáshoz az első kétéltűek csontjai, és miként mozgathatták az állatok végtagjaikat. Ez lehetővé ...
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják, de a mai napig nem tudják, miért ragályos. A legújabb eredmények ...
Így startolt az új amerikai űrhajó
Magyar idő szerint 9.44-kor startolt a Dragon nevű új amerikai űrhajó. Az indítás rendben zajlott, az űrhajó 10 perccel a start után Föld körüli pályára állt.
Új rákkezelést fejlesztenek Debrecenben
A nem osztódó, azaz szunnyadó őssejtekre csak kis mértékben hat a daganatkezelésként alkalmazott sugár- vagy kemoterápia. Sokkal hatékonyabb lehetne a kezelés, ha a ...
Hogy állunk az örök fiatalság keresésével?
Megéli-e egy most született ember a 150. születésnapját? Az antiaging, az öregedésgátlás az egyik legdinamikusabban fejlődő kutatási terület és iparág napjainkban. Mi ...
Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét
Cseppet benzinszagú, zavaróan hangos, és nem is igazán interaktív a geofizikusok munkája, ám bejárhatják vele a világot. Kínába tartó németekkel és ELTE-s kutatókkal ...
Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
A ma élő emberek utolsó alkalommal láthatják a Vénuszt, amint elhalad a Nap korongja előtt. A ritka csillagászati jelenséget Magyarországon június 6-án kora reggel lehet ...
Így ivott kávét egy teljesen lebénult nő
Első ízben sikerült megvalósítani olyan agy-számítógép összeköttetést, amelynek segítségével egy több éve lebénult személy sikeresen vezérelt egy robotkart. A karral ...
Női nemi szervet ábrázolhat az emberiség első barlangrajza
A legősibb barlangrajzokat fedezték fel Dél-Franciaországban: olyan falba vésett jelet azonosítottak, amely női nemi szervre utal - legalábbis a kutatók szerint.
Az éghajlatmódosítástól a gondolatolvasásig
2011-ben nagy vitát kavart a döntés, hogy amerikai kormányzati kérésre cenzúráztak egy madárinfluenza-vírusról szóló cikket. Nem ez az egyetlen téma, ahol felmerül, hol ...
Cáfolja a világvégét a legősibb maja naptár
Egyedülálló, eddig ismeretlen falfestmények és számítások kerültek elő egy ősi maja város most feltárt termében. A falakon lévő naptár 7000 évre előre számítja ki a ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.