Megfullad a Föld az űrszemétben

2008.10.27. 11:04

Egyesek szerint már a Földnek is van gyűrűje, de nem jégből és kődarabokból, hanem az űrhajósok által elhagyott szerszámokból, kiszolgált műholdakból, kiégett rakétafokozatokból. A rengeteg és egyre gyarapodó űrszemét lassan lehetetlenné teszi a biztonságos űrtevékenységet: mivel az egyes darabok keringési sebessége több kilométer másodpercenként, egy apró, csavarhúzó méretű tárgy is végzetes lehet, ha egy űrhajóval vagy űrállomással találkozik. Egyelőre nincs megoldás a problémára.

Űrszemétnek nevezzük mindazon emberi eredetű, a Föld körül keringő testet, amely már nem lát el semmilyen feladatot. Az űrszemét egy része működésből kivont műhold, valamint olyan utolsó rakétafokozat, amely a Föld körüli pályán maradt. Emellett olyan objektumok is itt említhetők, amelyek különböző szerelések során szabadultak el az űrben (ezen belül külön érdekességnek számítanak az asztronauták űrsétákon elvesztett eszközei, például Ed White egyik tartalék kesztyűje, Michael Collins kamerája vagy Sunnita Williams csavarhúzója).

Jelenleg valamivel több mint 13 ezer űrszemétdarabot tartanak nyilván, ám ennél sokkal nagyobb a számuk. Becslések alapján az egy centiméternél nagyobb testekből közel 600 ezer lehet, ezek 99%-a még azonosításra vár. A legtöbb űrszemét alacsony Föld körüli pályán mozog, számuk a magassággal csökken, illetve a 36 ezer kilométer magas geoszinkron pályán átmenetileg ismét megnő. Utóbbi az a térség, ahol egy mesterséges égitest keringési ideje megegyezik a Föld tengelyforgási idejével, ez a geoszinkron pálya, ezért sok távközlési és meteorológiai hold itt található.

Egy-egy objektum természete egyébként elsőre nem mindig nyilvánvaló. Egy-egy nagyobb űrszemetet néhány alkalommal a kisbolygókat kereső programok is azonosítottak. Ilyen volt például a J002E3 jelű objektum, amelyet 2002. szeptember 3-án fedeztek fel. Hamarosan kiderült róla, hogy az Apollo-12 űrhajót szállító Saturn-V hordozórakétának az S-IVB jelű fokozata. Ugyanezt az objektumot 2006. augusztus 8-án ismét "felfedezték", ekkor 6Q0B44E jelzéssel látták el - de nem sokkal később kiderült, hogy ugyanazon testről van szó. A két éve azonosított, 3-4 méteresnek becsült 2006 RH120 jelű objektum szintén a Föld környezetéből elszakadt mesterséges test lehet.

Forrás: ESA MASTER-2001

Az egy milliméternél nagyobb testek térbeli sűrűsége a Föld körül, eltérő magasságban (ESA)

Az űrszemét darabjainak megfigyelésére távcsöves és radaros módszereket használnak. Emellett fontos információkat nyertek a szakemberek az LDEF nevű, 5,5 évet a Föld körül keringett, majd az űrrepülőgéppel visszahozott műhold, valamint az 1992 és 1993 között bolygónk körül keringő EURECA műhold felületének vizsgálatával. További támpontokat adott a Hubble-űrteleszkóp lecserélt napelemtáblájának elemzése. Az ezeken a felületeken talált mikroszkopikus becsapódásnyomok számát, keletkezési gyakoriságát a különböző modellekkel összevetve megbecsülhető, hogy az egyébként nehezen azonosítható apró szemcsékből hány keringhet a Föld körül.

Veszélyforrás az űrben

Az űrszemét komoly veszélyforrás az űrtevékenység során. Mivel az egyes darabok Föld körüli keringési sebessége több kilométer másodpercenként, egy apró, csavarhúzó méretű tárgy is végzetes lehet, ha egy űrhajóval vagy űrállomással találkozik.

Amennyit lehet, katalógusba vesznek az űrszemét darabjaiból, és mozgásukat folyamatosan követik. Ennek köszönhetően sikerül elkerülni egy-egy veszélyes ütközést. Az első ilyen kitérő manőverre 1991 szeptemberében került sor, amikor az űrrepülőgép az STS-48-as küldetés keretében pályát változtatott, hogy elkerüljön egy használatból kivont orosz műholdról származó töredéket.

Forrás: NASA

Kettő az űrszemét felderítésére és követésére használt berendezések közül: a 70 méteres goldstonei rádióteleszkóp (balra), és az AEOS teleszkóp (jobbra)

Az űrszemét nagyobb darabjainak visszatérése még a Föld légkörében vagy felszínén is jelenthet problémát. 2006-ban egy orosz kémműhold darabja haladtak el egy utasszállító gép közelében a Csendes-óceán felett. 1979-ben a Skylab űrállomás darabjai hullottak le Ausztráliában nagy területen. Az igazán nagy űreszközöknél azonban nem véletlenszerű a lezuhanás. 2000. június 4-én a nagyméretű CGRO-szonda égett el a légkörben. 2001. március 23-án a Mir-űrállomás is a légkörben izzott fel, majd töredékei a Csendes-óceán déli részében végezték - az előbbiekhez hasonlóan biztonságos, irányított beléptetést követően. Mindeddig nem tudni olyan eseményről, amikor egy visszahulló űrszemét vagy egy űrben keringő darab emberéletet követelt volna. Talán a legkomolyabb, amikor 1997-ben egy nő vállára hullott egy közel 10 centiméteres vékony burkolatdarab, amely egy Delta-II hordozórakétáról szakadt le - de nem okozott sérülést.

 

 

A CGRO-szonda visszatéréséről készült videó (NASA)

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK