A Hubble-űrteleszkóp meghibásodott adatfeldolgozó egységét helyettesítő tartalék rendszert az elmúlt héten távirányítással próbálták feléleszteni. Bár a művelet nem sikerült, a hiba oka kiderült, és jó esély van a javításra innen a Földről, még a jövő februárban induló utolsó űrrepülőgépes szervizküldetés előtt.

Az űrteleszkóp javítását célzó STS-125-ös küldetés emblémája (NASA)
Mint arról korábban beszámoltunk, a Hubble-űrteleszkóp (HST) "A" jelű adattovábbító számítógépes rendszere szeptember 27-én meghibásodott. Emiatt az űrteleszkóp nem tud adatot továbbítani a Földre, ezért megpróbáltak átállni a földi irányítók a "B" jelű rendszerre. Eközben az űrrepülőgépnek a HST-hez tervezett szervizküldetését idén októberről jövő februárra halasztották.
Az 1990 óta nem használt tartalék ("B") rendszer az újraindítást követően először a várakozásoknak megfelelően felállt. Azonban néhány órával később, az ACS detektor egyik csatornájának felélesztésekor hiba lépett fel az elektromos hálózatban, amitől a számítógépes egység leállt. Később többször is újraindították a rendszert, de az minden egyes alkalommal újra és újra megállt.
Az ellenőrzések során kiderült, hogy egy belső időzítő szerkezet hibásan lett beállítva. Ennek nyomán egy tesztprogram túl korán küldött egy bizonyos üzenetet a számítógépnek, amely ettől leállította a további műveleteket. A "B" jelű adatgyűjtő és -továbbító egység ezért minden indítást követően vártalanul megállt.
Eszerint csak egy kisebb beállítási probléma felel a jelenségért, amely a szakemberek szerint néhány napon belül megoldható. Elméletileg ezt követően megfelelően üzemelhet ismét a HST. Az ACS detektornál egyébként egy 2002-ben történt meghibásodás miatt csak az ultraibolya tartományban képesek megfigyeléseket végezni.
Az ACS detektor problémájának megoldása is a negyedik szerviz során végrehajtandó tervek között szerepel. A jelenlegi elképzelések szerint az Atlantis a HST javítását szolgáló útra legkorábban 2009. február 17-én indulhat.

A Hubble-űrteleszkóp a Föld körüli pályán (NASA)
Eközben az Endeavour űrrepülőgépet elmozdították a startpadról, és átszállították a 39A jelű indítóállásra. Utóbbit ugyanis eddig az Atlantis foglalta el. Az Endeavour viszont a tervek szerint nemsokára startol: legkorábban november 14-én indulhat a Nemzetközi Űrállomáshoz.
[origo]
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Csak vonszolták magukat az első kétéltűek
3D-s számítógépes modellekkel sikerült feltárni, hogyan illeszkedtek egymáshoz az első kétéltűek csontjai, és miként mozgathatták az állatok végtagjaikat. Ez lehetővé ...
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják, de a mai napig nem tudják, miért ragályos. A legújabb eredmények ...
Így startolt az új amerikai űrhajó
Magyar idő szerint 9.44-kor startolt a Dragon nevű új amerikai űrhajó. Az indítás rendben zajlott, az űrhajó 10 perccel a start után Föld körüli pályára állt.
Új rákkezelést fejlesztenek Debrecenben
A nem osztódó, azaz szunnyadó őssejtekre csak kis mértékben hat a daganatkezelésként alkalmazott sugár- vagy kemoterápia. Sokkal hatékonyabb lehetne a kezelés, ha a ...
Hogy állunk az örök fiatalság keresésével?
Megéli-e egy most született ember a 150. születésnapját? Az antiaging, az öregedésgátlás az egyik legdinamikusabban fejlődő kutatási terület és iparág napjainkban. Mi ...
Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét
Cseppet benzinszagú, zavaróan hangos, és nem is igazán interaktív a geofizikusok munkája, ám bejárhatják vele a világot. Kínába tartó németekkel és ELTE-s kutatókkal ...
Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
A ma élő emberek utolsó alkalommal láthatják a Vénuszt, amint elhalad a Nap korongja előtt. A ritka csillagászati jelenséget Magyarországon június 6-án kora reggel lehet ...
Így ivott kávét egy teljesen lebénult nő
Első ízben sikerült megvalósítani olyan agy-számítógép összeköttetést, amelynek segítségével egy több éve lebénult személy sikeresen vezérelt egy robotkart. A karral ...
Női nemi szervet ábrázolhat az emberiség első barlangrajza
A legősibb barlangrajzokat fedezték fel Dél-Franciaországban: olyan falba vésett jelet azonosítottak, amely női nemi szervre utal - legalábbis a kutatók szerint.
Az éghajlatmódosítástól a gondolatolvasásig
2011-ben nagy vitát kavart a döntés, hogy amerikai kormányzati kérésre cenzúráztak egy madárinfluenza-vírusról szóló cikket. Nem ez az egyetlen téma, ahol felmerül, hol ...
Cáfolja a világvégét a legősibb maja naptár
Egyedülálló, eddig ismeretlen falfestmények és számítások kerültek elő egy ősi maja város most feltárt termében. A falakon lévő naptár 7000 évre előre számítja ki a ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.