Egy új felmérés alapján galaxisunk, a Tejútrendszer mérete és tömege közel másfélszer nagyobb, mint korábban feltételezték, ezért a csillagok is gyorsabban keringenek benne.

A vizsgálat keretében felhasznált objektumok helyzete a Tejútrendszer fősíkjában (Robert Hurt, IPAC, Mark Reid, CfA, NRAO, AUI, NSF)
A Tejútrendszer, saját galaxisunk egyes csillagait és csillagközi felhőit kis távolságuk miatt könnyebben tudjuk megfigyelni, mint a távoli galaxisok objektumait. Ugyanakkor saját rendszerünk térbeli szerkezetét nehezebb feltérképezni, mert mi is benne helyezkedünk el.
Mark Reid (Harvard-Smithsonian Center for Astrophysics) és kollégái tíz rádiótávcső segítségével tanulmányoztak újszülött csillagokat a Tejútrendszerben. Az ilyen fiatal objektumok az aktív csillagkeletkezési régiókat, így a Galaxis spirálkarjait jelzik.
A felmérés során sikerült az objektumok pozícióját, mozgását és tőlünk mért távolságát minden korábbinál pontosabban meghatározni - ez alapján pedig galaxisunk egészének több jellemzőjét megmérni. Az új adatok alapján a Tejútrendszer lényegesen nagyobb, mint azt eddig feltételezték: mérete közel másfélszerese a korábban becsültnek.
A vizsgált égitestek egyébként gyorsabban keringenek a centrum körül, mint ahogyan azt eddig gondolták. A felmérés alapján a Nap térségében (tehát a Tejútrendszer centrumától 28 ezer fényévre) a keringési sebesség a korábban becsült 220 kilométer/másodperc helyett 260-270 kilométer/másodperc körüli. Ez jelentős, 15%-os növekedést jelent.
A gyorsabb keringés nagyobb tömegre utal, ennek megfelelően galaxisunk közel 50%-kal nehezebb a korábban feltételezettnél. Eszerint pedig valamivel sűrűbb is az anyaga, mint ahgy eddig gondolták. Itt elsősorban nem hagyományos anyagra kell gondolni, hanem láthatatlan tömegre. A spirálkarok térbeli szerkezetével kapcsolatban pedig arra utal a felmérés, hogy nem kettő, hanem inkább négy lehet belőle galaxisunkban - de itt további mérések szükségesek a térbeli jellemzők pontos megismeréséhez. Az eredményeket az American Astronomical Society most zajló konferenciáján ismertették.

Az eddig készült legrészletesebb infravörös felvétel a Galaxis központi, közel 300 fényév átmérőjű vidékéről (NASA, JPL, ESA, Q.D. Wang, S. Stolovy, Spitzer Science Center, Caltech)
A fentiek egyben azt is jelentik, hogy mintegy néhány milliárd év múlva a Tejútrendszer az Androméda-galaxissal nagyobb sebességgel fog összeütközni. A nagyobb tömeg nyomán erősebb lesz a köztük fellépő gravitációs vonzás, és ettől hevesebb lesz a találkozó.
|
2009: a Csillagászat Nemzetközi Éve ![]() Az ENSZ és az UNESCO döntése értelmében 2009 a Csillagászat Nemzetközi Éve (International Year of Astronomy 2009, IYA2009). Az időpontválasztás alapja, hogy Galileo Galilei 400 évvel ezelőtt kezdte a távcsövet csillagászati célra használni, ami a világképünket gyökeresen átalakító felfedezésekhez vezetett. A 2009-es nemzetközi év célja, hogy a csillagászat szerepére és jelentőségére felhívja a nagyközönség figyelmét, és egyben ez az eddigi legnagyobb szabású összefogás az amatőr- és szakcsillagászok között. Az eseménysorozathoz több mint száz ország csatlakozott, köztük sok a fejlődő állam. Magyarországon az ELTE Csillagászati Tanszék, az MTA Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézet és a Magyar Csillagászati Egyesület (MCSE) koordinálja a rendezvényeket. A kapcsolódó eseményekről, tudnivalókról a www.csillagaszat2009.hu honlap számol be, a rendezvényekről a programajánló ad áttekintést, és azokról a Polaris TV sugároz élő közvetítést. |
[origo]
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Csak vonszolták magukat az első kétéltűek
3D-s számítógépes modellekkel sikerült feltárni, hogyan illeszkedtek egymáshoz az első kétéltűek csontjai, és miként mozgathatták az állatok végtagjaikat. Ez lehetővé ...
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják, de a mai napig nem tudják, miért ragályos. A legújabb eredmények ...
Így startolt az új amerikai űrhajó
Magyar idő szerint 9.44-kor startolt a Dragon nevű új amerikai űrhajó. Az indítás rendben zajlott, az űrhajó 10 perccel a start után Föld körüli pályára állt.
Új rákkezelést fejlesztenek Debrecenben
A nem osztódó, azaz szunnyadó őssejtekre csak kis mértékben hat a daganatkezelésként alkalmazott sugár- vagy kemoterápia. Sokkal hatékonyabb lehetne a kezelés, ha a ...
Hogy állunk az örök fiatalság keresésével?
Megéli-e egy most született ember a 150. születésnapját? Az antiaging, az öregedésgátlás az egyik legdinamikusabban fejlődő kutatási terület és iparág napjainkban. Mi ...
Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét
Cseppet benzinszagú, zavaróan hangos, és nem is igazán interaktív a geofizikusok munkája, ám bejárhatják vele a világot. Kínába tartó németekkel és ELTE-s kutatókkal ...
Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
A ma élő emberek utolsó alkalommal láthatják a Vénuszt, amint elhalad a Nap korongja előtt. A ritka csillagászati jelenséget Magyarországon június 6-án kora reggel lehet ...
Így ivott kávét egy teljesen lebénult nő
Első ízben sikerült megvalósítani olyan agy-számítógép összeköttetést, amelynek segítségével egy több éve lebénult személy sikeresen vezérelt egy robotkart. A karral ...
Női nemi szervet ábrázolhat az emberiség első barlangrajza
A legősibb barlangrajzokat fedezték fel Dél-Franciaországban: olyan falba vésett jelet azonosítottak, amely női nemi szervre utal - legalábbis a kutatók szerint.
Az éghajlatmódosítástól a gondolatolvasásig
2011-ben nagy vitát kavart a döntés, hogy amerikai kormányzati kérésre cenzúráztak egy madárinfluenza-vírusról szóló cikket. Nem ez az egyetlen téma, ahol felmerül, hol ...
Cáfolja a világvégét a legősibb maja naptár
Egyedülálló, eddig ismeretlen falfestmények és számítások kerültek elő egy ősi maja város most feltárt termében. A falakon lévő naptár 7000 évre előre számítja ki a ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.